Négy nap alatt megjártuk a manhattani elit otthonait, mindent, ami a manhattani magyar negyedből maradt és megnéztük, milyen egy nagyon magyar fesztivál New Jersey mélyén.
Nagy luxus ilyenkor egy szálláson elvert nap, az esős szerdán mégse volt kedvünk a városban pörögni. A délelőtt még ráment a szept. 11-es napi poszt összerakására, a délutánt elvitte az eső a munkakedvünkkel együtt, estére viszont meghívásunk volt a negyedik riportalanyunkhoz. Zsuzsa ingatlanbrókerként dolgozik a városban. Már gyerekkorában bekattant neki New York, akkor eldöntötte, hogy itt fog élni és össze is jött neki. A Morgan Stanley-vel jött ki anno, de valami emberközelibb munkát akart a számok helyett, januárban váltott az ingatlanozásra.
A csütörtökünk egésze Zsuzsával telt. Vele kezdtünk a reggelt egy queens-i jógastudióban, még be is ültünk egy meditációs jógára, amit ő tartott, majd egy rövid videózgatás után a lakásán belemerültünk a helyi ingatlanpiac backstage-ébe. Zsuzsa elvitt egy manhattani brókertúrára. Ezek azok a programok, amikor az ügyfeleknek lakást kereső ügynökök végigjárják a nyílt napokat tartó eladó házakat, lakásokat. Úgy sétáltunk be, majd végig berendezett, családi képekkel teli 5-6 millió dolláros lakásokon a gyerekszobáktól a gardróbokig, mintha csak vendégségbe jöttünk volna.
Egy-egy zongorasarokból, otthagyott családi fotókból átjött, mennyire highlife lehet itt az élet, viszont a manhattani luxusház egy sajátos velejárója, hogy az élet benne rengeteg lépcsőzéssel jár. Egyszerűen azért, mert ezek alapvetően kis alapterületre épült lakóépületek, amikben aztán összenyitották a különböző szinteket. Így jön ki, hogy egy luxus building 400 négyzetmétere négy emeletből jön össze. Bár Zsuzsa szerint a nagyon gazdagok megoldják ezt azzal, hogy megvesznek, majd összenyitnak két lakóépületet, de ritka az olyan még Manhattanben is. Két óra alatt összesen kábé húszmillió dollárnyi eladó lakóépületet gyalogoltunk végig, és ehhez elég volt négy küszöbön belépnünk.
Hogy meglegyen a kontraszt, mennyit ér a pénz a belvárostól messze, megnéztünk egy brooklyni lakást is. Lakáslétére mondjuk az is 1,7 millió volt, de valószínű ér az majd sokkal többet is nemsoká. Zsuzsa szerint befektetésre a felfutó külkerületek most a legjobbak. Nem véletlen vettek ők is Long Island City-n lakást a férjével, de Brooklyn egyes negyedei is nagyon mennek mostanság. A válasz egyszerű: Manhattan megtelt. Hosszú nap volt, rengeteg sétával, tömény luxussal, jó sztorikkal – fasza epizód lesz belőle.
A péntekbe alany híján megint egy kiadós vágóképezés fért bele. Kezdtünk a Magyar Háznál Upper East Side-on, de hiába nyomtuk a csengőt, nem jutottunk be. Maradt a homlokzat kívülről, ami még mindig nem gyenge ezzel a céklaszínnel, és a nagy zászlókkal, bár a magyar kicsit kopott már. Megnéztük kettővel arrébb a szintén zárva talált református templomot, és előtte a magyar tűzcsapot, arra meg ráférne egy újrafestés. Pár éve még így nézett ki, most meg:
A régi magyar negyed maradékától nem nagy séta a Park Avenue, ami két különcségéről ismert. Egyrészt a középen futó zöld szigeteiről, másrészt arról, hogy a 46. utcánál egyszerűen belefut egy épületblokkba. Ilyet a szigorúan egységes manhattani utcaképben nem sokat látni. A város még a huszadik század közepén sem ismerte a műemlékvédelmet, ha az utcaszerkezet egységesítéséről volt szó, sőt, történelme nagy szégyenfoltja, az eredeti Penn Station lerombolása a hatvanas években volt. Ezt ismerve fura, hogy ezt a tömböt itt hagyták, megakasztva a forgalmat. A tömböt, aminek amúgy része a világ egyik legszebb vasútállomása, a Grand Central Terminal és a város leggyűlöltebb felhőkarcolója, a MetLife Building.
A High Line parkot nem gyűlöli New York. Talán túlságosan is szereti, ahogy a turisták is, ezért van itt még egy felhős-szeles szeptemberi napon is akkora tömeg, mint egy forgalmasabb mély-manhattani járdán. A sziget délnyugati végébe, Chelsea-be mentünk át a város legegyedibb parkjáért, ami egy egykor forgalmas, majd bezárt, magára hagyott, pusztuló magasvasútból lett menő zöldfolyósó méterekkel az utcaszint fölött. Hasonló a sztorija a sokáig lesajnált, ma brutálmenő Chelsea-nek is. A nagy manhattani ingatlanár-felfutás évtizedekig elkerülte, aztán az utóbbi tíz évben megtalálták maguknak a befektetők, épülnek ide a luxuslakások, ömlik be a felsőosztály, szorulnak ki a szegények. A High Line Park csak turbózta ezt a természetes folyamatot. A környéken ettől függetlenül még mindig sok szociális bérház, sok család van itt, akinek az egyre drágább kerületben kell élnie, emiatt épp látványosan cserélődik ki Chelsea lakossága. Van erről egy jó HBO-s doku, ez itt.
A High Line 10. sugárútra panorámás kilátójában kapott el az este. Erre a napra elengedtük a kompról videózást, lesz még két naposabb napunk, amikor lekaphatjuk a vízről a Szabadság-szobrot vagy a dél-manhattani felhőkarcolófalat. A Roosevelt Island libegője maradt utolsó pénteki programnak. Ez az a nagykabinos libegő, ami a sziget és Manhattan között hordja az embereket egész nap. Nyilván van a szigetről is metró, még komp is, de libegővel utazni csak itt lehet New Yorkban; a késő esti utasokat elnézve a helyiek ezt legalább annyira használják a mindennapos ingázásra, mint a turisták bámészkodni. Sima MTA-s bérlet jó rá, azaz ha már úgy is itt turistáskodsz heti bérlettel, ingyen használhatod. Ja, és mentünk egy kört a Trump Towerben is. Donald valószínű nem volt otthon (nem is hiányzik a városnak), az előtérbe beengedtek egy kis security check után.
Szombat volt az út egyetlen napja, amikor elhagytuk New Yorkot. Nem csak a várost, mindjárt az államot is, hogy megnézzük az év legszocióbb magyar programját, a Pálinka Fesztivált Lindenben, ahol volt egy előre egyeztetett alanyunk, Péter. Egy itt élő magyar villanyszerelő, Tibor ajánlotta fel még az út előtt, hogy ha kell fuvar, szívesen hoz-visz. Óriási gesztus volt tőle, és ha már lett a semmiből egy érdekes karakterünk, vele is videóztunk egyet út közben.
Queens-ből bő egy óra Linden. Staten Island már már egész máshogy Amerika, New Jersey meg még inkább. Onnan vág arcon a kontraszt, hogy lejössz az autópályáról és jönnek a klasszikus főutak szellősen benzinkutakkal, gyorskajáldákkal, lerakatokkal. Aztán onnan bármerre kanyarodsz le, rögtön kezdődnek a végtelen kertvárosok. Mint amilyen a lindeni is.
Jersey-ben sok magyar él, valamivel összetartóbb és egységesebb az itteni magyarság, mint a New York-i. A Pálinka Fesztivál meg is tölt egy nagyobb placcot Linden mélyén, úgy 70-80 százalékban magyarokkal, de jönnek ide kíváncsi amerikaiak, és sok a lengyel. Meg volt szervezve rendesen, volt ott minden a kolbászostól az íjászoktatóig, színpad egymást váltó népzenei, néptáncos fellépőkkel, büfé sokféle magyar kajával, meg nyilván sok pálinka.
Nekünk otthonról érkezve olyan, mint egy giccsbe hajló vidéki falunap, de egy itt élő magyarnak, aki jó ha évente visszajár Magyarországra, kevés magyarral találkozik a mindennapokban, nyilván sokat jelent egy ilyen esemény, még ha nem is feltétlen a népzene a mindene. Orosz Gyuri herezacskós, fingós poénjait még megvártuk, a Pálinka Király Vetélkedő közben indultunk haza. Tibor nagyon jó fej volt, házig hozott haza. Két napunk és egy alanyunk van még hátra.
Tiborral Lindenben
Ja, lottóztunk is. Rámentünk a MegaMillions 227 millió dolláros fődíjára. Szombaton húzták, nem nyertünk.
Az út további posztjai:
- 0. nap
- 1. nap
- 2-3. nap
- 4-5. nap
