Hajnali géppel nekiindulni a világnak pokoli dolog. Mindegy, hány út van mögötted, hova mész és mennyire várod, hogy ott legyél, pofon a bioritmusnak. Hogy ebbe a hétezer kilométeren át tartó tompaságba jutott valamennyi izgalom, azért Patrik felelt, aki megdöntötte Ákos házi rekordját a kézi táskában felejtett, repülőre nem való dolgokból.
Már fáradtak a szemek, pedig még el sem indultunk
A hét évvel korábbi közös utunk is egy safety checken fennakadt bicskával indult. Most a budapesti pultnál még átmentünk, a londoni ellenőrzésen viszont kiszedtek. Patrik sokszor mászkál drága kamerás cuccokkal egyedül, a hétköznapi szettje része egy kis gázspray, meg egy bicska (az meg a kameraszettet bütykölni kell). Ezt a táskát használja mindennap, a bepakolásnál meg valahogy elbújtak ezek benne. Ezeket így el is mondtuk, meg, hogy Magyarországon egy ekkora spray legális cucc, vadászboltokban polcok vannak tele vele, de hiába látta rajtunk a reptéri biztonságis, hogy nem gépet lopni keltünk éjjel háromkor, a protokoll egy reptéren szent, a négyórás transzferünk úgy felében vele vártuk a rendőröket.
Valahol Anglia fölött
Mint a világ harmadik legforgalmasabb repterén, a Heathrow-n nyilván látnak érdekeseket. Azt mondták, a Közel-Keletről jönnek a legfurább dolgok a kéziben, pl. indokolatlanul nagy kések, és nem feltétlen azért, mert a random utazó a hülye, hanem mert az adott országban azon nem akad fent a táskát átvilágító szeme. A bicska miatt nem is volt nagy feszültség, kábé egy centivel volt hosszabb az éle, mint amivel itt még felengednek. Vannak viszont dolgok, amik nem csak repülőre nem valók, a briteknél eleve tiltottak. A gázspray pont ilyen, amiatt duplán furcsán néztek ránk, mi pedig együtt értetlenkedtünk a rendőrökkel, hogy ez mégis hogyan mehetett át a Liszt Ferin.
A budapesti járat általában a hármas terminálra érkezik, a New York-i pedig általában az ötösről indul, úgyhogy a gyomorideggel indult (annyira, hogy fotózni is elfelejtettünk közben), felszabadult dumálássá lett, időgyilkos rendőrvárás után egy kávéra maradt időnk. A repülős kávénál nagyobb szégyent nem ismert a vendéglátás világa, a British pedig még ebben a gyér mezőnyben is sereghajtó, de ami a nagyobb szégyen India egykori gyarmattartójaként még a teájuk is szar. Ezt tudva toltunk még jó kávét az Itsuban indulás előtt.
Már hivatalosan is New Yorkban, még a JFK-n
A sok rémsztori miatt, amit mostanában az ESTA-s belépésekről hallani, még nem voltunk teljesen nyugodtak. Nem alaptalanul, mert ugye a magyarok az egyik legnagyobb túltartózkodók, hármunk közül Patriknak pedig első amerikai határátlépése jött, amire mindig szúrósabb szemmel néznek az ügyintézők. Annyit tudtunk tenni az ügyért, hogy Ákossal ment az ellenőrzéshez, akinek már van pár amerikai pecsét az útlevelében, hátha az kelt valami kis biztonságérzetet a határőrben. Ezért vagy sem, de simán átengedtek, csak az a másfél óra fájt nagyon, amíg kiálltuk a sor. Egyszerre jött be több gép ugyanarra a terminálra, a JFK-n meg eleve nem a gyors reagálásukról híresek. AirTrain, metró, átszállás óriási bőröndökkel mozgó lépcső nélkül a melegben (New Yorkban még nagyon nyár van), majd érkezés a szállásra. Ez volt az első napunk.
Az első teljes napunkra nem beszéltünk le forgatást, a szerda még az átállásé. Be is célozzuk a Central Parkot, van ott elég jó blog/vlog téma. Tegnap véletlen feladtuk az Osmót a bőrönddel, így az odaút klasszikus értelembe vett vlogolása nem úgy alakult, ahogy terveztük. Ezt a hangulatvideót tudtuk összementeni a helyzetből:
Az út további posztjai:
- 0. nap
- 1. nap
- 2-3. nap
- 4-5. nap
