A szerda még nem a filmé volt. Hagytunk egy napot a menetrendben az átállásra, na meg annál kevesebbet gyakorolgattuk otthon a közös munkát, hogy egyből a mélyvízben kezdjünk, kellett még egy tét nélküli videózgatás. Erre a Central Park tökéletes.
A New York Times Buildingnél jöttünk fel a metróból, onnan a Columbus Circle-ig jutott valamennyi az igazi szagos-hangos Manhattanből. Ez a késő nyár talán, ami a legjobban áll New Yorknak. De Manhattannek biztosan. Még a felhőkarcoló-erdőben is tolerálható a meleg, az emberek nagyon élik az utcákat, nem menekül mindenki a légkondikhoz, meredeken süti a nap a keresztutcákat. A szagok néhol brutálisak. Sok nagyvárosnak van saját szaga, de legalább a metrójának, az épületeinek, Manhattanban viszont az utcáknak is nagyon karakteres. Valahol a szemétkezelés és a tartósan meleg kombinációnál lesz a válasz, mert nyilván nem aszfalt izzad rohadt sajtszagút sugárutakon át.
A Central Park még mindig az egyik legkirályabb dolog New Yorkban. A Columbus Circle-nél mentünk be, talán itt bújik el a legsunyibban: az egyik pillanatban még mindenhol versenyt nyújtóznak a felhőkarcolók, ömlenek az autók és a tömegek mindenfele, aztán a szökőkút mögött kibújnak az első lombkoronák és onnantól jön a zöldtenger és a zen. Rengeteg jó park van a városban, de a Central Park nélkül New York egy sokkal érdektelenebb betondzsungel lenne. A 21. századra már kevés terület maradt, amiben még egyedülálló tud lenni a világ nagyvárosai közt, de ilyen felhőkarcolófallal körbezárt óriásparkja nincs semmi másnak. Pár lépés alatt beránt zöld, eltűnik az alapzaj, és tízet se kell lépni, hogy meglásd az első mókust.
Eredetileg úgy indultunk neki, hogy a délnyugati sarokból végigcikcakkozunk az északi végéig. Három kilométer, plusz, amiket keresztben legyaloglunk, útba ejtve olyan látnivalókat, amikről a legtöbb turista sose hall, annyira perifériák az úti könyvekben. Például az Egyiptomból iderabolt obeliszk a Metropolitan Múzeumnál, a giga csillámpalahegy, a Rat Rock, de a Dakota-Ház kapuja se lett volna rossz úti cél – ott lőtte le Chapman John Lennont negyven éve. Kinéztük filmes helyszíneket, geoládákat előre, hogy ott hagyjunk valami magyarosat, csak az átkozottul béna időmenedzselésünk és sok tíz kilónyi kamerás szett ne lettek volna velünk. Hamar elengedtük az eredeti célt és a B-tervre váltottunk.
Úgy négy órán át kergettük az embereket térképpel a kezünkben a parkban, ami után le merem írni a nagy megfigyelést: a New York-iak nagy többsége sem szereti, ha kamerával molesztálják. Kaptunk egy-két nagyon és pár enyhén kellemetlen visszautasítást, aki viszont vállalta a szereplést, mind nagyon cuki volt. És hogy hányan tudják a Central Parkban, hogy hol van, vagy hogy egyáltalán létezik Magyarország? Annyit előre, hogy meglepően sokan. Most rohanunk az első filmes alanyunkhoz, Bélához, a brooklyni fotóshoz. Ezt a napot már vele töltjük, aztán Patrik éjjel megvágja a térképes videót. Addig is egy kis szpoiler az egyik legaranyosabb alanyunkról:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Frissítés: Idő közben a videó is kész lett. Ez volna:
Az út további posztjai:
- 0. nap
- 1. nap
- 2-3. nap
- 4-5. nap
