Az esős, hideg hétfő egyetlen produktuma volt, hogy kimostuk a ruháinkat. Ez a queens-i mosodában várakozás volt talán a legnewyorkibb, amit csináltunk addig. Aztán jött 11-e.
A Bátor Lányt egy manhattani vállalat rakta ki, arra akarták felhívni vele a figyelmet, hogy a nagyvállalatok igazgatótanácsában aránytalanul sok a férfi, meg hogy még mindig vannak nagy fizetéskülönbséget a nemek között. A #Metoo kampány közepén nagyot robbant az akció, még ha ezzel szegény bika hirtelen a maszkulin társadalom erőszakosságának, a nők elnyomásának a jelképe is lett, mindenki megszerette a cuki tornacipős lányt. A két szobrot együtt kell látni, hogy üssön, de ilyenkor még annyi a fotózkodó turista, hogy lehetetlen őket összenézni. Ha nem is ezért, de a turisták nem szerettek ki a bikából sem, tömegek álltak sorba egy szelfiért, míg a kislánynál valamiért a fejsimogatás lett a szokás. Fényes is már szegény haja. Külön csavar amúgy a történetben, hogy a lány szobrát állító cégről nemrég kiderült, maga is alulfizeti női alkalmazottait.
Sztereotipikus arcokat vágóképezni mentünk át a Wall Streetre, ahol aztán sikerült úgy elütni fél órát George Washington szobránál, hogy nem láttunk egy telefonjára tapadt öltönyöst. De még csak öltönyöst sem. Már a brókerek sem a régiek, a Wall Street és környéke pedig hiába az egyik legrégebbi beépített terület a városban, ha nyugati irányba sétálod az utcát, a Trinity Church-öt látod a horizonton, amellett minden újnak tűnik. 1846 óta áll a Broadway-en a templom, másfél évtizeden át még a város legmagasabb épülete is volt, aztán túlnőtték, körbenőtték. Két elődje állt ugyanezen a helyen, az egyikkel a tűz, a másikkal a hó végzett. Sokat látott ez is, az ikertornyok ledőlését például nagyon közelről, de megúszta 9/11-et pár tonnányi porral, papírral és mindenféle irodai törmelékkel. A kertje már 17. században állt, vannak itt sírok az 1700-as évekből, itt nyugszik Robert Fulton is, a gőzhajó feltalálója.
A kertben vágóképezésből kellett elrohannunk a World Trade Center új metrómegállójához a Cortlandt Street-re. A hivatalos megemlékezésnek pont vége lett már, csak a szokottnál is több rendőrből, a rengeteg tűzoltóból és a virágokkal teletűzdelt medencékből jött le, hogy évforduló van. A városban meg mintha egy kevéssel több I love NY-polós ember jött volna szembe, meg páraknál volt zászló, de kábé ennyi. Ekkor még csak elrohantunk a medencék mellett, nehogy lekéssük a találkozót Katával. Őt inkább Tinkmaraként ismerik otthon, évek óta posztol a városból a városról. A New York-i mindennapok magyar krónikása ő, aki meló mellett keresi és dolgozza fel a helyi érdekességeket. Hova máshova kísértük volna, mint terepbejárásra. Kata egyik következő posztja lesz egy szellemház a meleg negyedben, konkrétan Manhattan talán legaranyosabb kis utcájában, a Gay Streeten.
A ház nem csak úgy szellemház, hogy egy ideje üresen áll, meg le vannak ponyvázva az ablakai. Utoljára a szesztilalom idején volt igazán nagy pörgés az épületben, de a környéken régóta sztoriznak róla, hogy a mai napig hallani az üres pincéből a régi partik zaját. Vannak akik a régi lakók szellemét látták, vannak, akik sült hagyma szagot éreznek itt néha. Mi csak egy szagtalan, üres és cuki épületet találtunk most, de a szellemjárós sztoriknak lehet hatása, valószínű ezért sem tudnak túladni rajta, hiába árulják egy ideje.
Jó volt nappal is látni a meleg negyedet a múlt heti éjszakai forgatás után, de a szellemház után mentünk vissza a WTC-hez. Egyrészt Kata is megnézte az új megállót, másrészt meglátogatta egy családi barát emlékhelyét a medencéknél. Kata ugyan évekkel a terrortámadás után jött ki, de amerikai férjének egy közeli barátja is meghalt aznap. A déli toronyban dolgozott, lejutott, sőt, még haza is telefonált a feleségének, hogy él, mégis odaveszett. Később sok túlélő felismerte a fotókról, mind azt mondta, a déli torony ajtajában látták utoljára, tartotta az ajtót a kirohanó embereknek. Egy fél bankkártya maradt utána.
Katával is elmeséltettük a maga sztoriját a kamerába, aztán elköszöntünk. Ő ment haza Long Islandre, mi pedig átsétáltunk Brooklynba vágóképezni. A Brooklyn-hídról mindig brutál erős a panoráma, de olyat csak egyszer az évben tud a Manhattan Skyline, amit 11-én. Az ikertornyok helyére került medencéktől nem messze világítanak az égbe két fényoszlopot. Az egész városból, de még Jersey-ből is látni, ahogy a nemzeti színbe világított Empire State Buildinget is – ezen a napon nem tud nem a tragédiára gondolni, aki New Yorkban jár. Videóztunk az East River partjáról, potyáztunk pár fotót egy Manhattanra néző roof top bárban, aztán vége lett a keddnek is. Túl vagyunk a féltávon.
Az út további posztjai:
- 0. nap
- 1. nap
- 2-3. nap
- 4-5. nap
