548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Merre járt a New York-i ebolás?

Merre járt a New York-i ebolás?

Írta: Pakos

A héten eljutott az ebola New Yorkba is, így Amerikában ez már a negyedik megbetegedés a nyugat-afrikai járvány kitörése óta. A 33 éves harlemi Dr. Craig Spencer bő egy hete tért haza Guineából és egészen szerdáig tünetmentesen élte mindennapjait. Azonban csütörtökre láz és hasmenés jelentkezett nála, ekkor tájékoztatta a hatóságokat. Azóta a betegség kezelésére alkalmas Bellevue Kórházban ápolják. Vele együtt karanténban van menyasszonya is, akinél egyelőre nem mutatkoznak a betegség jelei. 

Mint ismeretes, az ebola csak az első tünetek megjelenésekor kezd el fertőzni, ráadásul csak testnedvekkel való közvetlen érintkezés által, ez mégis sokak számára adhat aggodalomra okot, ugyanis Craig a tünetek megjelenése előtt néhány órával még vígan bowlingozott Williamsburgben, és metróval járta a várost. Az Egészségügyi Minisztérium ezért nyilvánosságra hozta, merre járt Craig, mióta hazatért Guineából. 

2014_10_harldoct.jpgCraig Spencer New York-i otthona. 

 

Először is nézzük meg térképen, merre járt Craig az elmúlt napokban: 

 

Itt pedig a részletes lista: 

- forrás: gothamist.com

Október 14.
Craig, aki heteken át, tetőtől talpig védőruházatban ebolás betegeket kezelt Guineában, tünetmentesen felszáll egy brüsszeli járatra. 

Október 17. 
A Brussels Airlines SN0501 járatán útnak indul New Yorkba. 

Október 17. 
Craig landol a JFK repülőtéren, még mindig tünetmentes, így minden biztonsági óvintézkedés ellenére kijut a reptérről és hazatér 546 W147th Street-i otthonába. 

Október 21. 
Craig reggel 7 óra körül fáradtan és kimerülten ébred. Egyelőre se láz, se hányas vagy hasmenés nem jelentkezik rajta. Itt az Egészségügyi Minisztérium következőt fűzte hozzá: Bár a fáradtság az ebola egyik tünete, nagyon kicsi az esélye, hogy valakit ebben a stádiumban fertőzzön meg. Ennek ellenére mindenkit megfigyelés alatt tartunk, akikkel ez idő tájt kapcsolatba lépett. 

Délután 3 óra körül felkereste a The Meatball Shop-ot a Greenwich Avenue-n, ahol közel 40 percet töltött. 

2014_10_meatball1.jpgThe Meatball Shop

Fél 5 magasságában a High Line parkban sétál, majd megáll egy kávéra a 10th Avenue és a W. 16th Street sarkán, a Blue Bottle Coffee-ban. 

2014_10_bluebottlehigh.jpgA Blue Bottle Coffee

Fél 6-kor elhagyja a High Line-t és a 34. utcánál felszáll az 1-es metróra, amivel hazafelé veszi az irányt. A 145. utcai megállónál száll le. 

Október 22.  

Kora délután, 1 óra körül futni indul a Riverside Drive és a Westside Highway mentén. 

2014_10_riversidedrive.jpgA Riverside Drive

2 órakor betér a 143 Street és az Amsterdam Avenue sarkán lévő kis termelői piacra (Corbin Hill Farm), és egy vegyes zöldség csomag vásárlása után hazatér. 

Clagett_Farm_CSA_Week_11.jpgPélda a Corbin Hill Farmon előre összeállított zöldség csomagra

Fél 6-kor Craig barátnőjével és két barátjával a brooklyni The Gutter bowlingpályára indul el. A 145. utcánál először az A metrót, majd a 14. utcánál az L metrót veszik igénybe az utazáshoz. A Bedford Avenue-n szállnak le. 

2014_10_gutter1.jpg

Fél 8-kor barátnőjével haza indulnak, ehhez egy Uber taxit rendelnek maguknak. 

Október 23. 

Délelőtt, negyed 11-kor belázasodik, Craig ekkor tájékoztatja a hatóságokat. Azonnal a Bellevue Kórházba szállítják. 

2014_10_bellevue.jpg


Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint Craig három emberrel lépett közvetlen kapcsolatba, ők mind karanténban vannak. Jelenleg zajlik a férfi harlemi lakásának fertőtlenítése is. Bár hatóságok nyugalomra intenek minden ott lakót, és biztosítják őket, hogy teljesen kézben tartják a helyzetet, ezen kijelentést cáfoló videó került fel You Tube-ra tegnap: két New York-i rendőr egyszerűen az utcai kukába dobja ki a lakásban viselt gumikesztyűket. 

Az esetnek hála kötelező karantént rendeltek el New York és New Jersey államokban. Mostantól minden Nyugat-Afrikát megjárt egészségügyi dolgozónak 21 napos karanténba kell vonulnia, ugyanis ennyi a betegség maximális lappangási ideje.

2 komment ebola Tovább
Merre járt a New York-i ebolás? Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n
  • A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap
  • Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap
  • Bevettük a Central Parkot – 1. nap Bevettük a Central Parkot – 1. nap
  • Megjöttünk – 0. nap Megjöttünk – 0. nap

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr546831413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jog-ász 2014.10.26. 09:14:32

azt azért elmagyarázhatná a népnek valami okos, hogy hogyan lehet megfertőződni valójában..mert mindig nyugalomra intenek, aztán kiderül hogy egy tetőtől talpig védőruhába öltözött orvos megbetegszik, de azok akikkel érintkezik ne féljenek, mert nem is terjed annyira ez a betegség..mi vaan?
Válasz erre 

Csipetke Léna 2014.10.26. 16:42:29

@jog-ász: erre en is kivancsi lennek, leginkabb az utan, hogy az indexen olvastam egy cikket egy magyarrol, aki biologuskent kint dolgozott, es o mondta, hogy egy ebolas felszallt a buszra es 14-en meghaltak. akkor most levegoben is terjed, vagy mindannyian hozzadorgoloztek?
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) Times Square (2) times square (4) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) wtc (14) WTC (3) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard