548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
"Csak annyit tudtam, hogy menni akarok" – Cseresznye New Yorkban

"Csak annyit tudtam, hogy menni akarok" – Cseresznye New Yorkban

Írta: 548 óra New York-ban

Molnár Levente Cseresznye a Tankcsapda rockegyüttes tagjaként két évtizeden át volt a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplője. Tavaly januári kiválása után New Yorkban kezdett új életet, ahol frissen alakult zenekarával építi amerikai karrierjét. A váltásról és a városról kérdeztük.


Hogyan zajlott a kiköltözés? Volt kihez kimenni, vagy csak valamiért New Yorkot vetted célba, megszerezted a vízumot és kitelepültél?

Húsz év tankcsapdázás után úgy éreztem, hogy valamerre elindulok, a nyakamba veszem a világot. Változásra volt szükségem. Az elején nem tudtam merre megyek, csak annyit tudtam, hogy menni akarok. Amerikában egyébként voltam már néhányszor, de leginkább a nyugati parton, valahogy New York mindig elkerült, max. csak átszálltam itt egy másik járatra.brooklyn.jpg

A dobosunk itt él régóta és tavaly nyáron kijöttem hozzá. Akkor nagyon megtetszett a város, aztán ahogy elkezdtük csinálni az új zenekart nem is volt kérdés, hogy idejövök.

Mennyi idő kellett, hogy újra zenélni kezdj? Egyáltalán hogy született meg a Gun4Gun?

Gyakorlatilag tavaly nyáron az itt eltöltött két hét alatt megalakult a zenekar, és fel is vettük az első dalunkat, amiből videó is készült. Az esélytelenek nyugalmával, hihetetlen gyorsan megtaláltuk egymást a srácokkal. Én sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen fog menni a dolog.

Vajda Tamással, a dobossal Los Angelesben ismerkedtem meg egy zenei vásáron (NAMM SHOW ) néhány évvel ezelőtt, akkor nem gondoltuk volna, hogy együtt fogjuk majd nyomni.

Ő eléggé képben van a New York-i zenekarok körében, és így sikerült megtalálnunk CoyDeLuca-t (énekes) és Sam Roon-t (bass). Gyakorlatilag mire észbe kaptunk, már meg is alakult a zenekar.

A srácok régóta zenélnek, szóval egyikünk sem kezdő. Az első videó a Dark Crown tavaly nyáron készült, egy főpróba volt, hogy milyen is a hangulat, ki milyen a hangszeren, stb. Nagyon jól sikerült az első közös munkánk, szóval nem is volt kérdés, hogy folytatjuk ezerrel a zenekart. Most a zenekari háttérmunkák folynak és minél hamarabb szeretnénk kihozni a lemezt.

A srácok nyilván nem ismerik az előző zenekart, de nagyon nyitottak és tisztelik a szakmában eltöltött éveimet, tapasztalatomat. Itt most teljesen szabad kezem van a zenét illetően, és mindenki elégedett.

DSC_2867.jpg

Mivel telnek a napjaid, amikor nem az új bandáddal zenélsz?

Amióta itt vagyok, csak a zenélés teszi ki a mindennapjaimat, és megcsináltuk az egész lemezanyagot. 16 dallal indultunk, aztán 12 maradt belőle. Most ezeknek a daloknak a felvétele folyik. Szóval nem unatkozom, az biztos. Ha kikapcsolódásra vágyom, akkor kibiciklizek a tengerpartra. Azt nagyon szeretem, ott szoktam átgondolni a dolgaimat. Persze hétvégén azért elmegyünk egy kicsit mulatni, nagyon jó bárok és éttermek vannak.

Egy koncertekkel teli, aktív szakasz úgy tűnik, lezárult az életedben. New York egy folyamatosan nyüzsgő város, amiről úgy tartják, sohasem alszik. Hogy érzed, sok energiát ad az ottani pörgés?

Itt van inspiráció az biztos, elég metrózni egy kicsit vagy csak leülni egy padra és nézni az embereket. Ezt, ha az ember nincs itt nem is értheti/érezheti, de pl. Debrecen jóval ingerszegényebb környezet, amivel semmi gond, az is nagyon jó, én azt is szeretem. Tudod, mindennek megvan az előnye és hátránya is. Az aktív koncertezés most szünetel, ami nem is baj: néha le kell állni szerintem.

Mi az, ami New Yorkkal szemben Debrecenben vagy akár Budapesten megvan, és hiányolod?

Én nem hiányolok semmit, mindig próbálom elfogadni ami van és jól érezni magam. Nem hiszem, hogy sok dolgot fel lehetne sorolni a városban ami nincs, inkább az a gond, hogy túl sok minden van és nehéz választani. Például nem tudsz olyan ételt kitalálni, amit itt ne tudnál enni. Az embereknek első körben Amerikáról a zsír, a kövérség, a hamburger és a sült krumpli jut eszébe, pedig nem. Jó, azért New York nem egy tipikus amerikai város ebben az értelemben. Ugyanakkor úgy elmennék egy gyógyfürdőbe is, ami meg itt nincs.

Mik a tapasztalataid a kint élő magyarsággal? Nekünk sajnos több negatív is van. 

Az itteni magyarokról én rosszat nem tudok mondani. Nekem eddig nincsenek ilyen tapasztalataim, és remélem nem is lesznek. Én is hallom ezeket véleményeket, de mondom, én nem tudok rosszat mondani.

Letudnád élni hátralevő életed a városban?

Minden további nélkül, persze csak ott, ahol jól érzem magam, mármint a városnak annak a részén. Manhattanben például biztos, hogy nem. Bulizni ok, de hosszú távon biztos, hogy nem bírnám.  Én a nyugodtabb részeket szeretem. Szerencsére abból is van sok, azért mondom, hogy nem nagyon tud az ember olyat mondani, amit itt ne lehetne megvalósítani.

10 komment interjú kinti magyarok Tankcsapda gun4gun Cseresznye Tovább
"Csak annyit tudtam, hogy menni akarok" – Cseresznye New Yorkban Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
10 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York
  • A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap
  • Ez az óriási szikla valahogy ott maradt Manhattan utcáin Ez az óriási szikla valahogy ott maradt Manhattan utcáin
  • New York-ban is tüntetnek szombaton New York-ban is tüntetnek szombaton
  • Két perc színesben New York első felhőkarcolóinak építőivel Két perc színesben New York első felhőkarcolóinak építőivel
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr95318178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Péter 2013.05.29. 08:47:08

Ez az új szám teljesen okés, hallgatható, engem leginkább a 90-es évek grunge metáljára emlékeztet. (Az új Tankcsapda albumnál jobban tetszik.) Mivel a rockzene azóta semmit nem fejlődött (csak régi témákat húztak elő, összekevertek egy két régebbi stílust) akár még sikeres is lehet. Csakhogy. Ilyen együttesből bizonyára több ezer van az USA-ban. Nehéz lesz kitörni, ráadásul a klipben mintha indokolatlanul sok lenne a vágás, fárasztó végignézni, promo anyagnak nem igazán alkalmas. Mindenesetre hajrá Cserkó.
Válasz erre 

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.29. 10:31:00

hát sok sikert neki(k)!
Válasz erre 

clt 2013.05.29. 15:19:39

Ja, sok sikert odakint is! Szerintem teljesen rendben van ez első próbálkozásnak, utána meg úgyis finomítanak rajta. Főleg így, hogy a tapasztalat adott, az önállóság is, meg gondolom a stílus-irány is.
Válasz erre 

2013.05.29. 15:24:06

a szám közepesen jó, Cseresznye még mindig nem tud gitározni, de még mindig kibaszott király arc!
Válasz erre 

vault_dweller 2013.05.29. 16:30:52

@Torghelle AIR Sándor: nem trollkodásból kérdezem, tényleg érdekel, hogy az emberek miért mondják, hogy nem játszik jól. egyszerű maga a zene de még egy okés szólót is játszik benne, meg úgy szerintem hangulatos

a videó tényleg agyon van vágva, de ha jól értem ez kb egy demó, lesz ez még jobb is
Válasz erre 

2013.05.29. 16:36:45

@vault_dweller: igazabol ez egy regi mondas, vagy 10-15 éves, akkor még előben nagy gondok voltak :)
Ez sztem bent maradt a koztudatban
felreertes ne essek, nekem a mai napig a Tankcsapda a kedvenc zenekarom, foleg az élni vagy egni elotti lemezek
Válasz erre 

the illusion of choice 2013.05.30. 01:46:19

@Torghelle AIR Sándor: jobban gitározik, mint ahogy Fejes dobol :D
Válasz erre 

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.03. 18:51:06

sok sikert neki
Válasz erre 

Eddie 2013.09.02. 17:06:02

@the illusion of choice: Van benne valami! :-)
Cseresznyééknek meg sok-sok sikert!
Válasz erre 

Zsuzsikám (the 4th) 2013.09.10. 09:51:26

Nagyon jó lett ez a szám, fülbemászó, dinamikus, fasza ez! :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) wtc (14) WTC (3) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard