548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Provokált a metró elé lökött férfi

Provokált a metró elé lökött férfi

Írta: Pakos

Valószínűleg sokan hallottak a Manhattanben metró elé lökött 58 éves queensi férfi történetéről, akit egy fotós is lencsevégre kapott a halála előtti másodpercekben. Több magyar hírportál is lehozta az esetet, komoly vitákat generálva ezzel. A hozzászólók többsége ugyanis elítélte a fotós viselkedését, akinek bármi áron – bármilyen messze is volt az áldozattól – a segítségére kellett volna sietnie, a fotózás helyett.

12612shover.jpgNaeem Davis a bíróságon

A hatóságok természetesen letartóztatták, és bíróság elé állították a hajléktalan Naeem Davis-t, aki tagadja bűnösségét. Állítása szerint nem ő támadott először. Davis beismerte, hogy azért lökte a sínek közé Ki-Suck Han-t, mert az egy késnek látszó tárgyat vett elő. A kirendelt ügyvéd elmondta, hogy védence volt az áldozat, a konfliktust Han generálta, aki dühös volt és részeg. Han állítólag azt is mondta Davisnek, hogy meg fogja ölni, ezután következett be a végzetes lökés.

Han felesége a New York Postnak elmondta, férje súlyos alkoholproblémákkal küzdött. A tragédia reggelén is vitatkoztak, ő kérte meg, hogy menjen el délelőtt 11 óra körül. Az üveg vodka, amit az áldozatnál találtak a rendőrök, megerősítette az asszony állítását.

Davis és Han konfliktusáról videó is készült:

A bíróságon az is kiderült, hogy Davis miután felmérte áldozata lehetetlen helyzetét, egy percig sem próbált meg segíteni neki, végig a peronom maradt.

„Nem akartam megölni, az események hatása alatt voltam, csak azt akartam, hogy hagyjon békén. Miután meglöktem, hátraesett, majd legurult a peronról, rá a sínekre. Teljesen kővé dermedtem, a következő pillanatban pedig már ott is volt a metró. Végignéztem, ahogy elüti a vonat, hallottam a csontjait összetörni...” – mondta Davis, akiről később kiderült, erős marihuánás befolyásoltság alatt állt. Szerinte ha meg is ragadja a karját, akkor sem lett volna ideje kihúzni.

49th_Street_Platform.JPGA tragédia helyszíne, a 49 Street (N/Q/R) állomás

A New York Post hétfő óta kiderített néhány dolgot Davisről. Több mint egy tucatszor került összetűzésbe a hatóságokkal, legfőképp betörések, lopás és autófeltörések miatt. A történtek után olyannyira tetszett neki, hogy szerepel a New York Postban, hogy kért is egy példányt az őt felügyelő rendőrtől.

A Hell’s Kitchen egyik eladója, Cheikh Diakhate meglepődött Davis tettén, aki gyakran tért be hozzá és játszott a gyerekeivel, vett nekik jégkrémet akár az utolsó öt dollárjából is. „Sosem gondoltam volna, hogy képes erre, soha nem láttam még dühösnek sem” – mondta róla Diakhate.

Davis nagy valószínűséggel elfogadja a hét és fél év letöltendő börtönbüntetésről szóló vádalkut és szeretne személyesen találkozni Han özvegyével. „Szeretnék a szemébe nézni, és bocsánatot kérni... Ez sokkal könnyebbé tenné a dolgokat itt bent” – kérte a hatóságokat Davis.

B_Image_3640.jpg

37 komment metró bűntény naeem davis ki-suck-han Tovább
Provokált a metró elé lökött férfi Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
37 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n
  • Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap
  • Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap
  • Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap
  • Megjöttünk – 0. nap Megjöttünk – 0. nap

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr644953808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.12.08. 17:45:38

Provokált, hát persze.
Csoda, hogy a "Han rasszista volt és négerezett" érv még nem került elő.
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2012.12.08. 17:47:04

@imperial: A sztori szempontjából teljesen mindegy a rassz, ne keverd ide.
Válasz erre 

emberkedek 2012.12.08. 19:08:11

Az eset után közvetlen még az terjedt, hogy a tettes zaklatta a járókelőket(nőket) és az áldozat próbált meg fellépni ezt megakadályozandó.
Nem annyira életszerű, hogy egy apró koreai elkezd brahiból inzultálni egy 2 méteres feketét.
A videó megvágott, az egész cselekmény és az előzmények csak töredéke van rajta.
Válasz erre 

mallac 2012.12.08. 19:16:32

Kissé túltáplált és kisportolt a néger, ahhoz képest, hogy hajléktalan.Egyébiránt a metrósínek között lennie kéne egy ároknak amibe belefeküdve elkerülhető a gázolás.
Válasz erre 

3dom'f'speech 2012.12.08. 19:50:07

@Pakos: úgy kerül ide a rassz, hogy a niggerek mindig ezzel védekeznek
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2012.12.08. 19:53:14

@3dom'f'speech: Olvastál egy mondatot is ami arra utal, hogy megkülönböztetetten van kezelve az ugye? Jah, hogy általánosítunk, jellemző. Ha egy cikkben fekete az elkövető akkor a rasszistákat nehéz távol tartani a kommenteléstől.
Válasz erre 

ízirájderöcsém 2012.12.08. 20:04:09

Nem is baj, majd a 10 inches tesók egykettőre rendbeteszik Naeeem csövi haverunk szimeringjét. Hisz "boldog életrááád csak baráttöközt váááár"
Válasz erre 

HgGina 2012.12.08. 20:18:38

Melyik nem volt igaz, az alkoholista sárga, a drogos fekete vagy a fehér ember?
Válasz erre 

Az igazi Trebics 2012.12.08. 21:39:25

Szóval a fotós csak vakuzott. Elég vérprofi lehet, hogy 5 másodperc alatt (ami az ember kihúzásához kellett volna, amire ugye nem volt ideje) volt idő megvárni, míg feltölt a vaku /vagy olyan mobiltelefonnal jár, ami bevilágítja az egész metróállomást, plusz azért még viszonylag jól meg is "komponálta" a képet, minden látszik rajta aminek látszani kell.
Válasz erre 

Hajdú Peter 2012.12.08. 21:56:33

@mallac:
Amerikaban, az hogy hajlektalan, az nem jelenti azt, hogy ehezik is. Lehet hogy az utcan lakik, de kaja az akkor is van boven. A felmeresek szerint Amerikaban az elelmiszerek 30-50 %-t bontatlanul dobjak ki a kukaba, egyszeruen azert, mert ujat vesznek, es a tegnapit kidobjak, akkor is ha meg hetekig elalni. Ott egy atlagos kukaban tobb kaja van, mint nalunk a legtobb hutoszekrenyben. Es az elelmiszer boltok is, ezer tonna szamra dobjak ki a meg jo elelmiszereket. Igy aztan a hajlektalanok nem igen eheznek arrafele.
Válasz erre 

Hajdú Peter 2012.12.08. 22:30:51

@Az igazi Trebics:
Eleg kockazatos lenne kihuzni valakit a metroalagutbol. Szeritem egy atlagos testalkatu, ereju ember nem volna ra kepes, foleg nem 5 masodperc alatt. Nagy lenne az eselye, hogy a segitot is elcsapja a metro.
Válasz erre 

Bizi Clop 2012.12.08. 22:34:26

Zazie a metró alatt
Válasz erre 

bunk0 2012.12.08. 22:35:01

a sárga egy alkesz kötekedő volt
a néger meg egy drogos csöves
a fehér pedig baszott segíteni a halálán levő embernek

szép kis társaság
Válasz erre 

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 23:48:12

Érdekes, hogy a metrókocsira ki van téve az amerikai zászló.
Válasz erre 

j311 2012.12.09. 00:09:35

Mennyire volt bebaszva a sárga, hogy:
- nem bírt kimászni egy ilyen nem is túl mély gödörből?
- eszébe sem jutott lehasalni a sínek közé?
Válasz erre 

tundrazuzmo (törölt) 2012.12.09. 00:18:41

A "sárga" esetleg el is futhatott volna a metró elől. Végülis ez valami állomásféle volt nem? Ahol általában lassít, majd megáll a metró. Elég lett volna a féktávot lefutnia, de biztos be volt állva, mint traktoros a lucernásba.
Válasz erre 

rohadjmegARCgeci 2012.12.09. 01:26:30

Melyik lett volna a nagyobb veszteség az emberiségnek?Az alkesz vagy a csöves?
Válasz erre 

Reggie 2012.12.09. 02:11:09

@Dr. Furia: A csoves. Az alkoholon van jovedeki ado:)
Válasz erre 

Mercel 2012.12.09. 03:01:50

Melyik lett volna a nagyobb veszteség az emberiségnek?Az alkesz vagy a csöves?
@Dr. Furia: A csoves. Az alkoholon van jovedeki ado:)

LOL

"Frigyes"
Válasz erre 

röhögő 2012.12.09. 04:23:34

@bunk0: :-))
@Reggie: :-))
Válasz erre 

DeToXXX 2012.12.09. 05:52:53

legalább nem a nagyfesz baszta agyon 8)
Válasz erre 

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.12.09. 07:07:32

Nem kár egyikért sem.
Amerika.pusztulásra van itélve!
Széthullik.mint Róma!
Válasz erre 

vénszivar 2012.12.09. 07:40:19

@Gyurma73: +1! De egyikért sem kár ! Aki olyan részeg, hogy nem kezd szaladni az ellenkező irányba.........
Vagy hasra baszná magát aztán lesz ahogy lesz. ő meg inkább lefejelte a feldíszített metrót.Végül is baleset volt, HA a nigger csak lökött rajta aztán az meg túl sokat szteppelt hátra..... Szarni rá, vannak elegen !:)
Válasz erre 

exlex 2012.12.09. 09:20:52

Szarok az USA-ra.
Válasz erre 

livengood 2012.12.09. 09:33:36

@Gyurma73: "Széthullik mint Róma!"

A tökénél ragadtad meg a problémát. :)
Igazad van, mint a Világ vége jósoknak: - egyszer bekövetkezik. Ha az Egyesült Államokat hasonlítjuk a Római Birodalomhoz, akkor már csak néhány évszázaduk maradt. Azt meg semmiség kibekkelni ugye? Utána meg "Hawai"! :)
Válasz erre 

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.09. 09:59:20

@Az igazi Trebics:

Profi fotós volt profi géppel.
Válasz erre 

Őrjöngő Sandy (törölt) 2012.12.09. 10:02:46

@tundrazuzmo: Nem, a Kontroll egy film volt, nem a valóság :) Az ember nem gyorsabb, mint a metró, megvan?
Válasz erre 

eax_ 2012.12.09. 10:25:04

@Gyurma73: "Nem kár egyikért sem.
Amerika.pusztulásra van itélve!"

memegenerator.net/instance/28899833
Válasz erre 

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2012.12.09. 10:34:02

@gloire: Ez ott természetes.Ott nem olyan primitívek a liberálisok mint mifelénk, hogy egyből a hirosimai bombázásra vagy az indiánok kiirtására asszociálnának a nemzeti zászló látványától...
Válasz erre 

kifordított nagyanyó 2012.12.09. 12:11:35

na
Válasz erre 

átlátó 2012.12.09. 12:38:28

Haladjunk.
Válasz erre 

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.09. 12:53:15

Imádom a sok jövőbe látó, USA szakértő közgazdászt...
Ha egy birodalom összeomlása olyan nyilvánvaló lenne, hogy egy blog.hu kommentelő is meg bírná jósolni, akkor könnyű lenne azt elkerülni.
Válasz erre 

vénszivar 2012.12.09. 13:03:05

@stark: "akkor könnyű lenne azt elkerülni" Na ez az, éppen azért, ezért NEM LEHET ELKERÜLNI !!! Érted, te pálott szájú pupák........Imádd csak tovább.:)
Válasz erre 

David Bowman 2012.12.09. 13:09:06

Mi itt a probléma? Mindenki jól járt.
A nő mexabadult az alkesz férjétől.
A sárgának nem kell májrákban megmurdelni.
A fotós keresett egy csomó pénzt.
A négernek fedél lett a feje fölött.
A járókelők mexabadultak mindkettőtől.
Javult az etnikai arány.
Válasz erre 

kyanzes (törölt) 2012.12.09. 13:26:43

@ízirájderöcsém:

"majd a 10 inches tesók egykettőre rendbeteszik"

Farokméretre godolsz? Mert magasságnak elég kevés :)
Válasz erre 

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.11. 13:52:00

@vénszivar: Imádja a halál.

Hihetetlen, hogy egyes emberek agya beszűkült és a feltétel nélküli imádaton és az agyatlan gyűlölködésen kívül mást nem ismer.

Hiába, boldogok az ostobák, mert ők öröklik az Internetet...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) wtc (14) WTC (3) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard