Már a tervezés korai szakaszában számoltunk azzal, hogy ha valamiért nagy távolságokat kellene megtennünk kint, autóra lesz szükségünk. Jogosítványa ugyan mindkettőnknek van, de nem voltunk annyira naivak, hogy azt higgyük ennek ott bármi hasznát is vesszük. Hamar megtudtuk, hogy nemzetközi jogsi, becsületes nevén nemzetközi gépjárművezetői engedély kell nekünk ahhoz, hogy az Egyesült Államok területén a volán mögé ülhessünk. Ez persze nem létkérdés, megeshet, hogy semmi hasznát nem vesszük majd, de nem zárhatjuk az esélyét, így ez lett az első számú pont a nélkülözhető dolgok listáján.

 

 

A vizsgaidőszak pofátlan szabadságát élvezve hétfő délután erőt vettünk magunkon és nekilódultunk a jogsik beszerzésének. Sokakat az önkényuralmi gyomorideg szorongatja az okmányiroda szó hallatán. Kevesektől hallottam eddig dicsérő szavakat róla, bár ha őszinték vagyunk, a legtöbben hajlandók totalitárius hatalmakat megszégyenítő történetekkel előállni bármilyen állami intézménnyel kapcsolatos élményükről. Mi azért ennyire nem voltunk előítéletesek, de hosszas, bonyodalmakkal teli ügyintézésre számítottunk, hisz minden városi legendának van alapja; no és egy-két tapasztalatunk nekünk is volt e téren.

 

Fussuk át röviden, hogy mi mindenre van szükség ehhez az egyszerű okmányhoz. A jogositvany.hu honlapon minden infó fent van, mi is onnan szemezgettünk.

 

Először is:

 

 

Teljesen tiszta, na de melyek azok az országok, ahol bármilyen szerződésnek köszönhetően nincs szükség nemzetközi jogosítványra?

 

 

Ezek az országok a következők:

 

Nem tudom mikor frissítették ezt a listát, de egy feketepont azért járna annak az illetékes baromnak, aki nem ismeri Afrika térképét, vagy csak nem szánt rá két percet, hogy Zaire nevét Kongói Demokratikus Köztársaságra javítsa, ugyanis e néven szerepel ez a méretes állam 1997 óta. A magyar diplomáciának is kijárna egy-két szép szó, amiért nem sikerül kiharcolna az Egyesült Államoktól bármiféle mentességet ezen a téren, de mindegy, legalább egyel több emlékünk lesz ezzel a papírral.

 

A dorogi okmányiroda a 2010 szeptemberében átadott Intézmények Házában működik. Ez egy csodaszép – egykor a városi bányavállalat székházaként működő – épület. Gyönyörű homlokzat, kovácsoltvas díszítés, tisztaság fogadott minket. És tömeg? Na az nem volt szerencsére. Öt perc várakozás után sorra kerültünk – irány az oroszlánbarlang. Rövid kérdezz-felelek után megkaptuk a csekket, amit előbb be kellett fizetnünk, utána jöjjünk vissza, és csak akkor történhetett bármi érdemleges az üggyel kapcsolatban. Oké, rendben hülye rendszer, de ha ez a protokoll, akkor legyen. Bár itt jegyzem meg halkan, hogy a postára menet azon anyáztunk, hogy miért nem lehet ezt az összeget – ami fejenként 2300 forint – előre elutalni. Nyertünk volna egy órát, de végül is mindegy.

A postán némileg hosszabb sor várt, de sikerült lezavarni húsz perc alatt. Irány vissza az okmányirodába, újra kiállni a sort és végre elkészíteni a jogosítványt.

 A tényleges elkészítéshez a következők kellenek:

Ezekkel mind készültünk, illetve a csekket befizettük, így nem lehetett akadálya, hogy kézhez kaphassuk végre a drágaságokat. Majdnem meghiúsult mégis az egész kis projekt. A ügyintéző hölgy kezében az iratainkkal feltette az első kérdést, miszerint hány évesek is vagyunk, ám még a választ sem várta meg, már jött a következő kérdés, ezúttal azonban a kollégának: Te! 20 és 22. Adhatunk nekik nemzetközi jogsit? Bizonytalan tekintetek mindenhol, majd a hölgy elővett egy vaskos könyvet, és hosszas percek után megállapította: igen. Nem tudjuk mi lett volna ha nem csal egy évet a javunkra, ugyanis a helyes választ nem kaptuk meg, de ez érdekelt a legkevésbé. Ráérős kitöltés, majd szépen sorba megkaptuk a füzetecskéket. Nagy örömünkre 3 évig érvényes, így 2014 májusáig szinte bárhol vezethetünk. Sikerült. Elintéztük.