548 óra New York

Merre járt a New York-i ebolás?

Merre járt a New York-i ebolás?

A héten eljutott az ebola New Yorkba is, így Amerikában ez már a negyedik megbetegedés a nyugat-afrikai járvány kitörése óta. A 33 éves harlemi Dr. Craig Spencer bő egy hete tért haza Guineából és egészen szerdáig tünetmentesen élte mindennapjait. Azonban csütörtökre láz és hasmenés jelentkezett nála, ekkor tájékoztatta a hatóságokat. Azóta a betegség kezelésére alkalmas Bellevue Kórházban ápolják. Vele együtt karanténban van menyasszonya is, akinél egyelőre nem mutatkoznak a betegség jelei. 

Mint ismeretes, az ebola csak az első tünetek megjelenésekor kezd el fertőzni, ráadásul csak testnedvekkel való közvetlen érintkezés által, ez mégis sokak számára adhat aggodalomra okot, ugyanis Craig a tünetek megjelenése előtt néhány órával még vígan bowlingozott Williamsburgben, és metróval járta a várost. Az Egészségügyi Minisztérium ezért nyilvánosságra hozta, merre járt Craig, mióta hazatért Guineából. 

2014_10_harldoct.jpgCraig Spencer New York-i otthona. 

 

Merre járt a New York-i ebolás? Tovább
Mi jut eszedbe New Yorkról, ha azt hallod...

Mi jut eszedbe New Yorkról, ha azt hallod...

James Dean, Szex és New York, na meg sok pizza és hamburger jött elő a Camp Leaders-ös táborozóknak tartott asszociációs játékunk alatt. Így látták a várost sorozatunk egymondatos, videós kiadása.

Közel ezren jöttek el a Camp Leaders Hungary évzáró bulijára október elején a Monte City kaszinóba. A Dorottya utcában viszontlátták egymást az Amerikában megismert haverok, a sokhetes munka és azt követő utazgatás után pedig itthon bulizhattak együtt a srácok. Néhányukat sikerült elkapni pár percre a pörgésben.

Mi jut eszedbe New Yorkról, ha azt hallod... Tovább
Régi emlékek a magyar negyedről

Régi emlékek a magyar negyedről

Mára eltűnt magyar éttermekről, az egykor aktív magyar negyedről osztotta meg emlékeit egy New York-i magyar orgona bál közönségével Varga Erzsébet. Erzsi visszaemlékezései közel visznek egy ma már nagyon távoli Yorkville-hez, ahol még a járdasziget is tudott magyarul. A folytatásban az ő teljes beszéde.

Mindannyiónknak megvan a maga kalandregénye, az enyém rettenetesen hosszú, ebből válogattam össze egy kis csokorra valót...

IMG_01347.jpg

Régi emlékek a magyar negyedről Tovább
Indul a Camp Leaders fotó- és videópályazata – szavazz te is!

Indul a Camp Leaders fotó- és videópályazata – szavazz te is!

Szavak helyett címmel ezekben a percekben startolt a Camp Leaders Hungary és blogunk közös fotó- és videópályázata. Aki nem tudná, a Camp Leaders egy nemzetközi szervezet, amely főiskolai/egyetemi hallgatóknak szervez nyári diákmunkát amerikai erdei gyerektáborokba szerte a világból, így Magyarországról is. Korábban több posztot kaptunk tőlük: ebben például minden benne van arról, hogy milyen is a tábori élet Amerikában, ebben pedig egy táboroztató írja le, a munka végeztével hogyan járta be az országot.

1889032_295926937268975_2034693119346373505_o.jpg

Indul a Camp Leaders fotó- és videópályazata – szavazz te is! Tovább
Százszor jobban is meg lehetett volna csinálni – beszámoló a Central Perkből

Százszor jobban is meg lehetett volna csinálni – beszámoló a Central Perkből

Hosszú sorról és csalódottságról ír követőnk, akitől egy adag képet és mellé néhány sor beszámolót kaptunk a Central Perkről. Takács Gergely egy hete járt a Jóbarátok tévésorozat tízéves évfordulójára megnyílt kávézóban.

Amikor odaértünk (kb. tízre), megörültünk, mert csak tíz embert láttunk a sorban állni, de amikor be akartunk állni a sor végére, megmutatták a block másik oldalát, ott is álltak. Majd annak a végén is mutattak egy újabb sort. Jó érzés volt ezek a között a tárgyak között mászkálni, de százszor jobban is meg lehetett volna csinálni. Ráadásul 20 percre volt az eredeti apartmanháztól. Amikor pedig kiderült, hogy egy hét alatt elfogyott az összes ajándéktárgy, nagyon csalódottak lettünk.

5.jpg

Százszor jobban is meg lehetett volna csinálni – beszámoló a Central Perkből Tovább
Ekkora a sor a Central Perk előtt – videó

Ekkora a sor a Central Perk előtt – videó

Ahogy ígérték, szerdán megnyílt a Jóbarátok sorozat fiktív kávézója, a Central Perk. Jelenleg ez New York legfelkapottabb látványossága, az Instagrammot ellepték a bejutáshoz 3-4 órás sort kiállok fotói, videói.

Az NBC kultikus szitkomja 2004-ben szűnt meg, tekintélyes méretű rajongótábort hagyva maga után. A rajongóknak nem sok öröm jutott az elmúlt tíz évben, leszámítva talán Joey spin-offját, ami csak két évadot élt meg. Meglehet, ezért is szólt akkorát – még a magyar sajtóban is – a hír, miszerint a New Yorkban játszódott sorozat egyik kulcshelyszíne, az amúgy fiktív Central Perk kávézó egy hónapra megnyit SoHóban – itt írtunk a nyitás hátteréről. A kávézó október 18-ig lesz nyitva, és népszerűségét elnézve nem kizárt, hogy majd az utolsó napokban is órákat kell sorban állni a bejutásért. 

Ekkora a sor a Central Perk előtt – videó Tovább
süti beállítások módosítása