548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Hogy nem lett ma New Yorkban az évszázad hóvihara

Hogy nem lett ma New Yorkban az évszázad hóvihara

Írta: Pakos

A Juno névre keresztelt vihar az előrejelzések szerint hatalmas hómennyiséget ígért New York lakosságának. Bill de Blasio, New York polgármestere vasárnap még egy extrém erős viharról beszélt, ami akár 90 centiméter havat is hozhat a városnak. A megelőző intézkedések párhuzamban voltak a hír súlyával: hétfő este 11 órától csak a megkülönböztető fényjelzéssel rendelkező járművek közlekedhettek, és leállították a teljes tömegközlekedési hálózatot is. A sosem alvó várost egy rövid időre sikerült elaltatni. 

Kedd hajnalra viszont kezdett körvonalazódni a vihar valódi ereje és iránya. Több olvasónk is jelezte, hogy hajnalban még semmivel sem volt több hó, mint egy szokványos havazás alkalmával. A hivatalos megerősítésre sem kellett sokat várni: kora reggel feloldották a közlekedési tilalmat, kilenc órától pedig kicsit döcögősen, vasárnapi menetrenddel, a tömegközelkedés is újraidult.

10934728_10200418768309810_1654218966_n.jpg

Szerencsére a vihar elgyengült és irányt változtatott. Kilencven centimér hó komoly fennakadásokat okozhatott volna, napokra megbéníthatta volna a várost. A túlzónak tűnő intézkedések hatására azonban a ténylegesen leesett 20 centiméter mellett teljesen tisztán tudták tartani a főbb utakat, így hamar visszaállhat a szokásos rend. Mielőtt azonban azt hinnénk, a keleti part mindenhol megúszta, vessünk egy pillantást a The New Times térképére. 
kepernyofoto_2015-01-27_-_21_33_12.png
Jól látszik, Long Islanden így is vannak olyan területek, ahol összejött az 50-60 centiméter.  (1 inch=2,54 cm)

 

Ez a poszt azzal a céllal jött eredetileg létre, hogy folyamatosan friss olvasói képpekkel szolgáljon a hatalmas havazásáról. A történelmi esemény most elmaradt, azonban ha érdekel milyen, amikor a várost tényleg betemeti a hó, kattints ide. 

Természetesen a beküldött képek továbbra is megtekinthetőek. Köszönjük. 

 

Zoltán is küldött néhány nagyon jó képet a Manhattanből 

dsc_3771.JPG

dsc_3885.JPG

dsc_3899.JPG

dsc_3932.JPG

dsc_3786.JPG

dsc_3804.JPG

dsc_3883.JPG

dsc_3837.JPG

dsc_3814.JPG

dsc_3841.JPG

dsc_3853.JPG

dsc_3877.JPG

Zoltán képei

unnamed2.jpg

unnamed3.jpg

unnamed_1.jpg

 

Szilvia délután is fotózott

img_7041_2_masolat.jpg

img_7039_2_masolat.jpg

img_7006_2_masolat.jpg

img_6997_2_masolat.jpg

img_6978_2_masolat.jpg

 

Magdolna is küldött néhány képet. 

cam02670.jpg

cam02671.jpg

cam02676.jpg

cam02675.jpg

cam02678.jpg

Szilvia kedd reggeli képei a szinte teljesen üres Gowanus autópályáról Brooklynban 

img_7667.jpg

img_7669.jpg

img_7671.jpg

Szandra képei még hétfő este készültek Manhattanben

img_7655_masolat.jpg

 

img_7654_masolat.jpg

img_7659.jpg

img_7661_masolat.jpg

zs1.jpg

zs2.jpg

Joseph hétfő délutáni képei

10950909_349018555290671_1489977958_n.jpg

961789_349018781957315_1435805336_n.jpg

 

fsdfsd.jpg

 

 Viktória hétfő délutáni képei

10934297_10200418644066704_1520001160_n.jpg

10945109_10200418768029803_2041134440_n.jpg

10947669_10200418644186707_163953952_n.jpg

 

Miklós hétfő délután háromkor lőtte az Amsterdam Ave és a 69. utca sarkán

unnamed.jpg

 

 

Ha te is csináltál fotót, videót a New York-i hóhelyzetről, küldd el nekünk! Címünk: 548oranewyork@gmail.com

 

25 komment Tovább
Hogy nem lett ma New Yorkban az évszázad hóvihara Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
25 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap
  • Na, hányan tudják a Central Parkban, hol van Magyarország? Na, hányan tudják a Central Parkban, hol van Magyarország?
  • Bevettük a Central Parkot – 1. nap Bevettük a Central Parkot – 1. nap
  • Így állunk a közösségi médiában az út előtt Így állunk a közösségi médiában az út előtt
  • Ez az óriási szikla valahogy ott maradt Manhattan utcáin Ez az óriási szikla valahogy ott maradt Manhattan utcáin

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr437114049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XTaki 2015.01.27. 19:41:24

megint eltuloztak egy egyszeru teli havazast...
Válasz erre 

wiener 2015.01.27. 19:50:08

nem értem az egészet, ez valami különleges dolog ny-ban? ott sose esett még hó? vagy miért kell ennyire pánikolni? itt ausztriában a hegyekben pár óra alatt leesik 20-30 centi, senki nem foglalkozik vele, jövünk megyünk ugyanúgy, időnként eltakarítják, de addig se áll meg az élet
wtf?
Válasz erre 

Uva 2015.01.27. 20:22:16

a tavalyi tél sokkal durvább volt, ez lópikula volt ahhoz képest
Válasz erre 

vittore 2015.01.27. 20:26:03

New York ban nem szokott esni a hó vagy mi? A tököm tele van avval, hogy két napja ezt nyomják mindenhol.
Válasz erre 

vittore 2015.01.27. 20:34:33

És erre leesik 20 centi. Vicc.
Válasz erre 

Uva 2015.01.27. 20:36:24

@vittore: volt az vagy 10cm is :)
Válasz erre 

Sequoyah 2015.01.27. 20:57:47

Miert zavar az titeket, ha NYban probalnak felkeszulni a havazasra? Videken nem messze NYtol pedig eleg gyakori, hogy az emberek napokig nem jutnak el sehova, talan meg aram sincs, ugyhogy nagyon is fontos a felkeszultseg es a figyelmeztetesek.
Es ez a vihar kukonosen ijesztoen mutatkozott, inkabb oruljunk, hogy az utolso pillanatban iranyt valtoztatott, es igy nem lett baj. Meg igy is eleg nagy ho esett, de kezelheto szinten, es nagyon ott logott a levegoben hogy egy nagysagrenddel nagyobb baj legyen belole.
Maskor meg az a baj, hogy nem vettek eleg komolyan es autoban ragadtak/megfagytak az emberek.

wiener: Ausztriabol meg aztan tenyleg konnyu hulyesegeket beszelni, hogy fogalmad sincs mi van errefele. Johogy nem a sziberiai falvakat hozod fel peldanak, ott is szokott nagy ho esni, de az se hasonlit kulonosebben egy nagyvarosra:)
Válasz erre 

mkoma 2015.01.27. 21:13:26

@wiener:
meg hát azért ott csak New York City-ben több ember él, mint egész Ausztriában, tehát azért sok gondot tud okozni egy ilyen sűrű jármű- és embertömegnél. És azért ha nem 90 de 50 leesik azért már azt is izgalmas lelogisztikázni :)
Válasz erre 

jet set 2015.01.27. 21:21:18

És ez miért érdekes hír nekünk Magyarországon?
Válasz erre 

Macskavirág 2015.01.27. 21:27:00

Búbánatot sem érdekli, ha a világ túlfelén télen esik a hó. Ehelyett itthon is ezt tolták az ember arcába neten, TV-ben. Vagy ettől történelmi hóvihar?
Válasz erre 

Éhes ló 2015.01.27. 21:55:06

Hisztéria.
Válasz erre 

Sequoyah 2015.01.27. 22:10:42

@jet set: Ha nem erdekelnek a hirek az USA-bol, akko mi a bubanatert olvasol egy USA-beli eletrol szolo blogot?:) Sot, mi alapon szolsz be?

En itt elek az USA-ban, Magyarkent, es igy elegge erdekelnek ezek a dolgok, ahogy a tobbi olvasot is.
Válasz erre 

totyatotya 2015.01.27. 22:19:28

Örülök, hogy a city megúszta. Itt Boston felett vakaródzunk rendesen, megjött a 3 feet. Még van jópár óra, mire elhúz a vihar.
Válasz erre 

Sequoyah 2015.01.27. 22:26:06

@totyatotya:
Nekem egyik szemem sir, masik nevet. Szeretem az ilyen kis minikatasztrofakat, az izgalmas felfodrulast es latni, hogyan kuzdenek meg az emberek az elemekkel, igy viszont uncsi volt az estem. De orulok, h sok ember meguszott par problemat.
Válasz erre 

laji 2015.01.27. 23:02:33

Ez olyan volt, mintha a New York Times-ban két hétig csak az menne, hogy Kelet-Európában óriási monszun van... Való igaz, 3 napig sokat esett az eső...
Itt meg ez a baromság ment... Mindegy, addig se kell megírni, hogy Merkel közös gazdasági övezetet javasol Oroszországgal...
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2015.01.27. 23:05:50

@laji: Gondolom nem nézted meg, hova kommentelsz. A blog neve: 548 óra New Yorkban.
Egy New York témájú blogon valószínűleg Merkelről meg Putyinról fogunk írni....
Válasz erre 

Sequoyah 2015.01.27. 23:22:45

BTW nem tudom nalatok bent a Cityben mi a helyzet, de a Hudson tuloldala nagyon csendes. Ugy latszik az emberek beleeltek magukat, h ma nem jonnek be az irodakba, es akkor mar maradtak is otthon tisztessegesen:)
Válasz erre 

Rocko- 2015.01.28. 00:07:33

köszi a képeket!
Válasz erre 

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.01.28. 08:29:19

Americans are always whining ~~ pussies
Válasz erre 

Napi Humor 2015.01.28. 10:14:10

Én már csak azt nem értem, hogy akit zavar, hogy Magyarországon Amerikáról olvas, az miért jön egy New Yorkról szóló blogra. Rengeteg hazai hírekkel foglalkozó weboldal van, azokat is el lehet olvasni.
Válasz erre 

odamondó 2015.01.28. 10:34:08

@Sequoyah: szerintem arra gondolt hogy az európai újságok minek írnak egy ilyen röhejes hó helyzetről. A blogon teljesen érthető, hogy írnak róla.
Válasz erre 

Ladislav 2015.01.28. 10:46:44

Viktória elég magasan lakik, vagy dolgozik.
Válasz erre 

turista a saját országában 2015.01.28. 13:15:57

@vittore: Azért 90 centi hó, amit előrejeleztek egy 8 milliós metropolisban... gondolj csak bele. Gondolj a tömegközlekedés, az élelmiszerellátás biztosítására.
Válasz erre 

turista a saját országában 2015.01.28. 13:18:05

@Macskavirág: "Búbánatot sem érdekli, ha a világ túlfelén télen esik a hó."

Akkor minek kattintottál?!
Válasz erre 

vittore 2015.01.28. 15:46:34

@turista a saját országában: nem is a rákészüléssel van bajom, még avval sem, ha figyelmeztetik az esetleg arra utazó külföldieket, de napok óta ettől hangos a média, és ez nálam már elérte a kritikus szintet. Mondjuk inkább erről szóljanak a hírek, mint megint valami állat terroristáról. Úgyhogy meg is nyugodtam... :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) east river (2) East River (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard