Öt hónap telt el azóta, hogy bőrig áztam a Grand Canyon-ban és már csak öt hónap van hátra, hogy egy újabb kalandot éljek át Amerikában. Ha már a számok: A Camp Leaders Hungary-nak köszönhetően 280 napot töltöttem eddig az államokban. Három nyár alatt, hat államban voltam, legalább hússzor kapcsoltam be a biztonsági öveket a repülőkön.

Negyedik nyaramra készülök egy minnesotai kisvárosban található táborba, ahol fogyatékos gyerekek élhetik át a nyári kalandokat. Ez a nyár arról szól, hogy dolgozunk, tapasztalunk, barátokat szerzünk, minden nap nevetünk, minden nap kapunk egy ölelést és minden nap egyre közelebb kerülünk egy új úticélhoz. Az idei nyár célja pedig többek között San Francisco, Los Angeles. Mi volt meg eddig? Miami, Minneapolis, Chicago, Las Vegas, Arizona, és természetesen New York.

2011. szeptember 3. A barátaim első napja az egyetemen, nekem az első lábnyomom az atlanti óceán homokjában. Zöldfülű utazóként Miami North Beach-en foglaltunk szállást, ami 20 perc taxizás a pezsgő South Beach-től, de ez mit sem számított. Három hónap tábori lét után, szeptemberben egy szállodában lakni és egy hétig azt csinálni, amit akarok Florida egyik legnépszerűbb városában addig hihetetlennek tűnt számomra. Aztán amikor éjjel lementünk az óceánpartra és megéreztük a langyos szelet az arcunkon, akkor rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok. A dolgos mindennapok után szinte az egész hetünk azzal telt, hogy süttettük a hasunkat a parton és éjjel szórakoztunk, de ez így is volt jól, ez volt az első önálló nyaralásunk és nem is akárhol. Ezután következett az, amire igazán vágytunk: New York.

Szintén egy kisebb mellényúlás szállásügyileg: Harlem YMCA Hostel. Olcsó, ellenben lakhatatlan. Egymás mellett állva ketten nem fértünk el a szobában, úgyhogy igyekeztünk minél kevesebb időt a szálláson tölteni. A kötelező látnivalókat elosztottuk az egy hétre és próbáltunk többet és még többet magunkba szívni a New York-i pezsgésből. Mondanom sem kell, egy hét nem elég erre a városra. Úgyhogy következő évben is visszatértünk.

2012: egy újabb élményekkel teli tábori nyár, újabb és újabb barátok a világ összes tájáról és még annál is több hamburger. Nyár közepén mindig kapunk 3-4 nap szünetet, így kitaláltunk, hogy elmegyünk Chicago-ba. Bár repülővel csak egy óra, busszal nyolc. Mi utóbbit választottuk, a kaland és a pénztárcakímélés kedvéért. Éjjel utaztunk, úgyhogy az utat szinte végigaludtuk. Légkondi, wifi, jó társaság, pontosság – nem bántuk meg, hogy a Megabus-t választottuk, olcsó és kényelmes. Reggel nyolcra érkeztünk a szelek városába, viszont este tízkor már indultunk is vissza, mert dolgozni kellett. Felkaptunk egy kávét és indulhatott is a maratoni városnézés.

Chicago gyönyörű, talán az egyik legszebb város ahol eddig jártam. A varázsát az adja, hogy a Michigan-tó partján fekszik, ami a Nagy-tavak egyike. Felmentünk a Willis Tower 103. emeletére és az üvegkalitkába kilépve elállt a lélegzetünk is. Este még szebb lehet. Megnéztük a babot is, másik nevén a „The Cloud Gate”-et. Mókás, elszórakoztunk a fényképek készítésével. A parkok rendezettek, tiszták és barátságosak. Ezek egyikében készítettem egyik kedvenc képemet a nyár alatt. Hatalmas tornyokból folyt le a víz a park közepén és úgy volt megvilágítva, mint ha valaki köpné belőle ki a vizet, itt a gyerekek ruhában vagy anélkül rohangáltak a nyári melegben. Nem is akartunk hazamenni. Voltunk még a kortárs művészeti múzeumban is, ahova diákként elég olcsón be lehet jutni. Több tíz kilométert gyalogoltunk, enni sem álltunk meg, próbáltunk mindent megnézni, amit csak lehet, úgyhogy az este tízórás indulást már a padkán, nyelv lógatva vártunk, de még mindig azt mondom: megérte.

Irány vissza a táborba, de nem baj, már csak egy hónap volt vissza és indult az új Miami-New York-túra. Különleges érzés volt egyedül úgy menni Miamiba újra, hogy van ott egy barátom, aki vár. Meglátogattam és egy szuper hetet töltöttünk el együtt. Közben már találkoztam a New York-i szállásadónkkal is. Miamiban a kezembe nyomta a Manhattan-i lakásának kulcsait, hogy majd ott találkozunk. Mondom oké. Couchsurfing-eltünk ugyanis Jankával New York-ban és így tudtuk megoldani a bejutást. A reptéren találkoztam Jankával és mentünk megkeresni a lakást. Két francia lány már ott volt Stewart-nál, a szállásadónknál, aki már kb. 200 külföldi kanapészörföst fogadott – nem aprózza el. Miután elment a két francia lány, jött két kínai, szóval mi sem unatkoztunk.

Coney Island a kedvenc helyem New Yorkban. Olyan hangulata van, főleg amikor zenélnek a parton, mintha időutazást tennék. Egyszerűen imádom. Van egy fotós ismerősöm Brooklyn-ban, ezután vele találkoztunk és ismerkedtünk a várossal. Megláthattuk New York igazibb arcát is, ami meg kell, hogy mondjam sokkal jobban tetszett. Ebben az évben a Times Square-re már csak akkor mentünk, ha muszáj volt. Szóval New York-i barátunkkal elmentünk a Fette Sau nevezetű étterembe, ahol kézzel eszed a csöpögős marha és disznó húsokat, házi ubira hajazó savanyúval, friss kenyérrel. Az este zárásaként lementünk egy parkba, leültünk egy padra és bámultuk a kivilágított Brooklyn-hidat, beszélgetni se kellett, gyönyörű volt. Másnap Jankával felfedeztük a Greenwich Village művészkávézóit, parkjait, Chinatown-t és Little Italy-t. Pezsgés, pezsgés, pezsgés. És ha már pezsgő. A cimboránk meghívott minket egy pezsgőre, nem is kellett meghívni mert ingyen volt, ugyanis pont ott jártunkkor volt a Fashion Nights out, amikor a divatvilág apraja-nagyja nyitott kapukkal várja egész éjjel a látogatókat és jó kis éjféli vásárlásra egy jó pohár ingyen pezsgővel. Azért erre sem számítottam, hogy mondjuk az OAK márka dolgozóival fogok beszélgetni egy vörösbor társaságában. Szóval itt tényleg minden megtörténhet. Emlékszem az első New York-i sushizásom is úgy ért véget, hogy hívtak nekem egy taxit, kifizették, hogy rendesen hazaérjek.

Utolsó napunkon a Nagy Almában elmentünk a MoMa-ba, mert pénteken ingyenes. Szintén megérte, nagyon érdekes volt minden szint kiállítása. A hazautazásunk várakozósra sikeredett, de ez most már mit sem számít. Alig vártam a következő nyarat, az újabb élményeket…. El is érkeztek!

2013 augusztusában véget ért ismét a tábor, ezúttal egyedül vágtam neki az Államoknak. Elrepültem Las Vegas-ba kivettem egy motelszobát és vártam a másnapi kora reggeli indulást a Grand Canyonba, de mielőtt ez megtörténhetett volna, megismerkedtem a repülőn egy hölggyel, aki elhívott magával és a fiával vacsorázni, megmutatták a várost és elvittek a motelbe is. Tehát nincs olyan hogy egyedül vagy, az emberek segítenek és barátságosak. A motel úgy nézett ki, mint a filmekben, úgy is éreztem magam, mintha egy filmben lennék.

Másnap reggel hatkor felvett a busz, amire befizettem előre és indultunk Arizonába. Indulás előtt kávé és reggeli, jó humorú buszsofőr, vicces társaság. Három-négy óra utazás után megérkeztünk a Grand Canyonba. Hát itt volt az, hogy majdnem elsírtam magam a látványtól. Még mielőtt meghatódottságomnak könnyeket adhattam volna, megérkezett szerintem a nyár legnagyobb vihara. Az, hogy bőrig áztam enyhe kifejezés, mintha ruhában úsztam volna pár métert. Szóval futás a buszra, és mentünk tovább egy újabb állomásra. Addigra már kezdett kitisztulni és meg is száradtunk. Még jó pár fotó, aztán indulás vissza Vegas-ba, este kilencre érkeztünk meg, addigra már kijelentkeztem a motelből, mert mit ad isten, a New York-i fotós barát éppen egy vegasi divatbemutatóra jött fotózni, úgyhogy az ingyen szállodai szobájában én is részesültem. Huszonötödik emelet a Mandalay Bay-ban, full üveg fallal. Újabb sírási kísérlet, de inkább csak csendben szemléltem a kivilágított várost, majd pedig belevetettük magunkat az éjszakába. A hotelek össze vannak kötve, nagyon ki sem kell menni, pár cent a félkarúba és teljes az öröm. Másnap korán reggel indulás fotózni a Welcome to Las Vegas felirathoz és indulás hazafele. Még visszamentem a táborba a bőröndömért, majd hazafelé vettem az irány. Úgy búcsúztam el mindenkitől, hogy ez volt az utolsó nyaram…

Aztán hazajöttem, eltelt pár hónap és rájöttem, hogy nem az volt az utolsó. Egyszerűen nem tudom elképzelni a nyaram itthon, nekem vissza kell mennem!

/Zsobrák Nóra/

Nóra fotóinak gyűjteményét itt találod.

További olvasóktól kapott New York-i beszámolókat találsz egy helyre gyűjtve ezen a linken.