Sokan néztek rám furcsán, amikor kitaláltam, hogy éjszaka nézem meg New Yorkot. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem a puszta kalandvágy vezetett: a Bostoni busz hajnal háromra ért a városba, a gépem viszont csak este hatkor indult. Mivel egész napos városnézést terveztem, így kár lett volna pár órára szállást foglalni.
Mint a legtöbb korombéli, aki megjárta Amerikát, én is a Camp Leaders-szön keresztül jutottam ki. A táborunk New Hampshireben volt, és amikor augusztus elején végeztünk, Bostonba vezetett az első utam. Massachusetts fővárosa megérne egy külön posztot, nekem egy egész picit szimpatikusabb is volt New Yorknál, valószínűleg azért, mert Boston méreteinél fogva emberibb léptékű.
Este tizenegy körül indultam Bostonból, aztán órákon át izgatottan vártam, hogy a busz ablakaiban feltűnjenek a város fényei. Sajnos akkora viharba futottam bele, hogy a szakadó esőtől csak elmosódott pacákat láttam, de végül – igaz három helyett kicsivel két óra előtt – megérkeztem. Vicces, milyen kicsi a világ, amikor begördültünk a megállóba, kiderült, hogy a mögöttem utazó 16 éves srác magyar. Szerencsém volt, mert arra lakott, amerre én is mentem volna, így segített a metrón eligazodni. Utólag visszagondolva nem volt nagy dolog, de akkor egy kicsit elveszettnek éreztem magam.
Kezdtem érteni, hogy miért akartak lebeszélni az utcán töltött éjszakáról, a Kínai negyed egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Furcsán kihalt volt a környék, néhány csótányon kívül nem sok minden mozgott az utcán. A Grand Streeten szálltam metróra, ez már kezdett ismerős lenni a filmekből. Talán ez a legmeghatározóbb élmény ebben a városban, az állandó meglepődöttség, mert annyiszor látni ezeket a dolgokat filmekben, videoklippekben, vagy fotókon. Egyszerűen furcsa, hogy tényleg olyan.
A Bryant Parknál szálltam le a földalattiról, és ahogy kiléptem az utcára, rájöttem, hogy még sosem éreztem ennyire aprónak magam. Ahogy elnéztem jobbra, a Chrysler Building jellegzetes art deco boltíveit láttam, 11 hónapig volt a világ legmagasabb épülete, de mára már csak a téglaépületek közt őrzi az elsőbbségét. Jobbnak láttam inkább világosban maradni, szóval el is indultam a Times Square felé.
Manhattan leghíresebb tere pedig sokkal durvább, mint a filmekben. A fény és a hanghatás olyan intenzív volt, hogy percekig csak forogtam, és próbáltam felfogni, amit látok. Csak egy dolog hiányzott, a tömeg. Eddig akármilyen képet láttam erről a helyről, akkora emberáradat vonult rajta, hogy most szinte üresnek tűnt. Néhány járőrön, és a buliból hazafele tartókon túl csak én voltam az utcán, a bőröndömmel. Életemben először bementem egy Starbucksba, és kértem valamit, amiben egy elefántnak is elég koffein van, mert hosszú éjszaka elé néztem.
Vicces volt még felfedezni a Forrest Gumpból ismert Bubba Gump Shrimp Co. éttermet, aztán elindultam a 45. utcán az ötödik sugárút felé. Egy-egy elsuhanó autón kívül nem volt túl nagy forgalom, azok is többnyire már hibrid Ford Explorer taxik voltak. Kicsit sajnáltam, hogy már nem láthatok klasszikus sárga Ford Crown Victoriát, de szerencsére a sugárúton elém kanyarodott egy, a sofőr mindenáron el akart vinni. Európai fülnek furcsa, hogy a forgalom ellenére mennyire csendesek az utcák, később tudtam meg, hogy ez a különösen kemény keverékű gumik, meg a nagyköbcentis motorok csendessége miatt van. Nem egy taxi ajánlotta fel, hogy elvisz, de nagyon ráértem, szóval inkább gyalogoltam, egészen a fel a Central Park déli oldaláig.
Útközben elmentem a Rockefeller Center mellett, a felhőkarcoló teteje beleveszett a ködbe, de ott volt a Radio City Music Hall ezerszer látott neonreklámja is. A Szent Patrik Katedrálist sajnos pont felújították, ezért körbevették állványokkal, de így sem volt utolsó látvány. Nem kapkodtam, le-letértem a sugárútról, így mire elértem a Central Parkot már kelt fel a nap. A félhomályban még világított az Apple bolt bejárata, a világ legnagyobb egy darabból készült üvegtáblái sokkal nagyobbak, mint a fényképek alapján gondoltam. Kicsivel több, mint egy évig tartott legyártani az 2400 kilónyi üveget, mindenki döntse el maga, hogy mennyire pazarló ez az épület.
A reggelt a Central Parkban vártam meg, addigra már egy napja talpon voltam, kezdtem fáradni. Jó érzés volt a padon ücsörögni, lábam feldobva a bőröndre, és hallgattam, ahogy ébred a város. Először csak a szemetesek tűntek fel, aztán egyre több ember sietett a dolgára, hét órára kezdett olyan lenni az egész, amilyennek a tv-ben látja az ember. Azt hiszem, hogy ekkorra békültem ki a várossal, már nem éreztem elveszettnek magam.
Reggel nyolcra sikerült úgy-ahogy magamhoz tértem, és elindultam a kikötőbe. A Columbus Circle-n átkelve jutottam el az 58. utcába, onnan már nem volt messze a part. Az Intrepid Sea, Air & Space múzeumhoz akartam eljutni, és ha csak ezt egy dolgot láttam volna New Yorkbból, már akkor is megérte volna. Aki egy kicsit is érdeklődik a technika iránt, annak ez a hely amolyan zarándoklat, délután négyig erőszakkal se lehetett volna kihozni onnan, de ez már egy másik történet.
Sturcz Antal
További olvasóktól kapott New York-i beszámolókat találsz egy helyre gyűjtve ezen a linken. Ha New York-i szállásra van szükséged, vagy repülőjegyet foglalnál, azt az Irány New Yorkon megteheted.
