548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
NYC MARATHON 2013: magyarok mindenhol!

NYC MARATHON 2013: magyarok mindenhol!

Írta: 548 óra New York-ban

Ha arról kérdeztek az elmúlt egy hétben, milyen volt a New York Marathon, röviden annyit mondtam mindig, hogy életem legnagyobb sportélménye. Mert ez a látszat ellenére nemcsak egy futóverseny, az én esetemben pedig még több is volt ennél!

Jómagam öt évvel ezelőtt, húszévesen jutottam ki először New York-ba, egy gyerektáborban dolgoztam egy nyarat, majd utána két hetet tölthettem teljesen szabadon a Nagy Almában. Elképesztő élmény volt, hogy minden sarkon, minden utcában történik valami a városban, hogy mennyire sokszínű! Rabul ejtett az a zsongás és elhatároztam, hogy visszatérek oda, majd hazafelé a kezembe nyomtak a reptéren egy szórólapot a maratonról, és már meg is volt az indíték! Három-négy évet, munkalehetőségekhez képest készültem a maratoni futásra tudatosan, és volt akkora szerencsém, hogy 2012-ben első jelentkezésre kisorsoltak az indulók közé. Ehelyütt nem részletezném, hogyan lehet az 50 ezer futó közé bekerülni, a lényeg, hogy van, akit sorsolnak, van, aki időeredménnyel automatikusan bejut, és van, aki jótékonysági felajánlással megveheti az indulást, de ha futott már korábban kilenc New York-i szervezésű, bármilyen távú versenyen és egyen önkénteskedett, szintén automatikus indulóvá válhat.1458554_531865706899987_229175664_n.jpg

Aztán 2012 kicsit másképp alakult, hiszen jött Sandy… A hurrikán a maraton előtt egy héttel csapott le a városra, és én sokszori járattörlések ellenére is kiutaztam pénteken a vasárnapi maratonra, hiszen arról szóltak a hírek, hogy éppen az újjáépítés és összefogás jelszavai alatt megtartják a versenyt. Aztán ez megváltozott, apró szépséghiba, hogy én akkor épp a levegőben voltam odafelé, így esélyem sem volt már visszafordulni, így a JFK-n a beengedésnél egy fejem felett lévő tévéből tudtam meg a hírt: elmarad a maraton. Életre szóló élmény marad, ahogy este 11-kor még két órát vártam egy taxira, hogy bevigyen a városba, akkora káosz volt a lezárások, és benzinhiány miatt, de már akkor tudtam, hogy ide vissza kell jönni.1463144_530374600382431_954152481_n.jpg

Vissza, mert tudtam, hogy New York nem ilyen. New York-nak van az az arca, amit én nagyon fiatalon láttam, és nem a hurrikántól sebzett arca az igazi. Ebben a városban mindennek és mindenkinek megvan a saját története – szoktam mondani. Jóllehet, ez minden városra igaz, New York-ra azért igaz hatványozottan, mert ide mindenki valahonnét jött, és valahová tart benne. Nincs állandóság, folyamatos a változás, mindenki hozza magával a máshonnan kapott életfelfogását. Ami itt nagyrészt megváltozik benne, hiszen ezt a zsongást el kell viselni. Míg mások a természetben tudnak kikapcsolni, a nagyvárosi embernek éppen, hogy a rengeteg ingerrel szemben kell immunisnak maradnia, nehogy felőrölje. Teljesen abszurd dolog, de legalábbis nekem New York-ban az a felüdülés, amikor a tömegben csak egy pontként mozogva, az agyamat kikapcsolva vegyülök, sodródok, és még így is élmények tucatja ér nap, mint nap. Itt jó nem VALAKINEK lenni, hanem csak egy cseppnek a tengerben. Mint a maratoni tömegben…1451519_530370633716161_362866762_n.jpg

Idén újra neveztem, újra felkészültem, és újra kiutaztam a versenyre, de a repülőn találkoztam olyan magyarokkal, akik szintén csak a versenyre utaztak. Utólag azt gondolom, ez egy jel volt, hiszen korábbi utazásaim során még nem találkoztam magyarokkal New York-ban. Most viszont velük léteztem, és ettől marad igazán emlékezetes ez az idei út. Hiszen tudni kell, hogy a helyi maratonnak van egy tévé által is közvetített megnyitója, ahol a kiválasztott futók saját országuk zászlaja alatt felvonulnak. És ez idén a magyarok nagy egymásra találása volt. Személy szerint én életemben először éreztem nyugodtságot amiatt, mert olyan emberek voltak körülöttem, akik onnan jöttek, ahonnét én, és azért, amiért én: sportolóként lefutni a maratont. Az élén ennek, a blog olvasói számára már ismert, Varga Dani járt, aki egyfelől már jóval a verseny előtt interneten összegyűjtötte egy táborba a magyar indulók nagy részét, majd a már-már legendássá váló palacsinta party-jára is meghívott bennünket (állítása szerint mosolyát és a palacsinta receptet anyukájának köszönheti J ). De kiemelhetem Snow Andreát vagy Gamplett Gábort is, akik gyermek alapítványok színeiben futottak, Újhelyi Tamást, akit már-már grandiózus szurkolótábor (két barát) is elkísért, vagy Miklósa Erikát, Kossuth-díjas operaénekesnőnket, aki hozzám hasonlóan élete első maratonjára készült (és ő is azért, mert a tavalyit elmosta Sandy). Annyira összekovácsolódtunk, hogy nagy örömünkben kétszer is felvonultunk a megnyitón, egyszer önállóan, egyszer pedig beálltunk a Team USA végére, poénból, plusz egy tagállamnak. Másnap már ismerősként köszöntöttük egymást a híres palacsinta party-n, ahol Kovács Kokó István, olimpiai bajnok bokszolónk, és futótársai is megjelentek, és rengeteg hasznos információt cseréltünk a vasárnapi futással kapcsolatban. Ahová egyébként szintén együtt mentünk, ami különös töltetet adott a rajtnak, mert azt gondolom, kevés ennyire spontán, és összetartó magyar társaság képes létrejönni manapság.1456498_530372907049267_386506147_n.jpg

És akkor a MARATON. Aki a jövőben New York Marathon-ra akar menni, annak több tényezővel is számolnia kell. A rajt nem 9-kor van, hanem az előzetesen várt időeredményed alapján beosztott rajtzónában 9.30, 10.00, 10.30, 11.00 sávokban. Ám a Staten Island-i rajthoz a komp 6 és 9 között indul, amihez előtte már a táplálkozás miatt is 4-5 felé fel kell kelni. Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon precíz és tudatos készülést igényel a futást megelőző pár óra is, mert ha hozzávesszük magát a futást, akkor ez bizony egy egész napos program. Én korábban még sosem jártam Staten Island-en, meglepő volt számomra a komp mérete, ami odament, és a százasával (!) sorakozó, versenyzőket a rajthoz szállító buszok garmadája. A rajtzóna pedig már inkább hasonlított egy óriási hippifesztiválhoz az eldobált ruhák miatt, mintsem sporteseményhez, de hamar meg lehet szokni. Azt már kevésbé, hogy itt is tízperceket kell sorba állni a mobil WC-khez, mert akárhogy is számoljuk, 50 emberre jutott kb. egy. Aztán a rajzónákat másodpercre pontosan zárják, előrefelé nem lehet menni, csak hátrafelé, de az újabb didergést, és várakozást jelent. De amikor sorra kerül az ember! Sorrendben meghallgatja a startban az Amerikai himnuszt, az ágyúdörrenést, majd a Sinatra-örökzöld New York, New York-ot hatalmas ováció közepette, és talán még el is morzsol pár könnycseppet, hogy ott lehet! Megéri, határozottan!1456776_530381193715105_621206351_n.jpg

Egyből átfutni a Verazzano-hídon már kevésbé, hiszen rögtön jön egy pofon a táv elején ezzel az emelkedővel, ahol még a tengeröbölt elérő szél is hátráltató, de ami utána jön a következő 15 kilométeren, szavakkal nehezen átadható. Brooklyn-ban és még Queens-ben is 50 méterenként zenéltek az emberek! Az hagyján, hogy az útvonal mentén végig tömött sorokban álltak a kordonok mögött az emberek és tapsoltak (először volt végig kordon a bostoni merénylet miatti biztonsági intézkedések okán), vagy viccesebbnél viccesebb táblát tartottak fel (visszatérő volt, hogy Sör vár titeket a célban!, vagy hogy a Futók jobbak az ágyban!), de ezen a részen még érezted az előbbi zenekar ütemeit, de már hallottad a következő sarkon álló DJ slágerét, ha őt is elhagytad, pedig már gospel kórus énekelt az arcodba. Ilyen környezetben élmény volt futni. És itt kell önkontrollt gyakorolni, hogy ez a hangulat ne vigyen el, mert engem például elvitt, és sokat kiadtam magamból a táv elején, amit nem kellett volna. Nem, mert nagyjából a táv közepén jött a Queensborough-híd, ami olyan sunyin emelkedett, hogy ott speciel az én lábaim kikészültek, és a mindenki által legnagyobb élményként emlegetett részre alig maradt erőm. Ez pedig az a rész, ahol a mezőny a hídról rákanyarodik már Manhattanben a 1st Avenue-ra, és tart északnak. Itt egy órán keresztül folyamatos hangorkánban futunk, több millió szurkoló között, nyílegyenesen. Itt mindenki szupersztárnak hiheti magát, mert ha becsukja a szemét, azt képzelheti, ez mind neki szól. Én becsuktam, és az ott mind nekem szólt. Ilyen helyen, bármennyire is fáradt az ember, képtelen feladni a versenyt (ha csak nem sérül meg), mert a tömeg „beviszi” a célba. Én megálltam párszor nyújtani, de máris jöttek az út mellől lányok, és rámszóltak, hogy „Hey runner, you are our hero, go on”, azaz Kedves ismeretlen futó, te vagy a mi hősünk, folytasd. Volt, hogy kaptam tőlük egy banánt is útravalónak. Ez budapesti futóversenyekhez szokott fejjel felfoghatatlan élmény…1422529_530382263714998_607143963_n.jpg

És a befutó is a Central Parkban! Másodpercenként 15-20 ember esik be egymás mellett a célba, sikítva, ujjongva, a már naplementében játszó kulisszák között. aztán elkészülnek az első képek a győztesekről, mert itt mindenki győztes, majd még tekereg a tömeg műanyagnarancssárga ponchoba bugyolálva, amíg átveszi a csomagját, és az első utcán kitéved a parkból, és metróval hazamegy. Itt sem ér véget a maraton-élmény, mert mind a metrón, mind az utcán megtapsolják az embert vadidegenek, ha látják a nyakában az emlékérmet. Engem konkrétan egy japán turista csoport a hotelem előtt körbefotózott és csoportképet készítettek velem, jóllehet akkor este már nem feltétlenül az orromon át vettem a levegőt a fáradtságtól… De természetesen a „magyar vacsorára” elmentem, mert itt újra találkoztunk azokkal, akikkel együtt vágtunk neki a távnak. Gábor itt mesélte el, hogy 3:09-et futott, hogy Erika végig mosollyal az arcán teljesítette a távot, hogy Tamás egyéni csúcsot ment, vagy hogy Andrea végül mögülem indulva megelőzött engem!  Aztán végül tényleg elbúcsúztunk egymástól, mostmár mint barátoktól, hiszen összeköt bennünket egy közös élmény: együtt, egyidőben lettünk New York-i maratonfutók! Ha ez sokaknak belterjesnek hat, remélem, nekik is lesz hasonló élményük, amit egy ilyen véletlenül (?) összejött csoporttal élhetnek át!1441183_530381680381723_487735981_n.jpg

A maraton utáni napon meghatározó emlékem, hogy a szállómban lajhár- és koala-mozgást ötvözve próbáltam a korlátba kapaszkodva lejutni a lépcsőn, mert annyira fájt a térdem és a combom, hogy alig bírtam hajlítani. Reggelihez menet a lépcső alján észrevettem egy olasz fiút, aki ugyanígy próbált feljutni. Nem találkoztunk korábban, de ahogy egymásra néztünk, elröhögtük magunkat, mindketten tudtuk, hol járt tegnap a másik. Egyébként vicces volt, mert hétfőn az egész város kicsit lelassult, lépten-nyomon furcsán járó embereket látott a szemem. Aztán a magyar fiúkkal teljesen véletlenül hokimeccsen futottam még össze, míg Gáborékkal egy gépen utaztam vissza Budapestre. Ez így volt kerek, ez így volt szép: így futottuk le 2013-ban a New York Marathont.

Tóth Bálint, az MTVA sportriportere

 

Még több kép, videó, és élmény Bálint futóoldalán a Facebook-on:

BÁLINT FUTNI MARATON

3 komment maraton Tóth Bálint Tovább
NYC MARATHON 2013: magyarok mindenhol! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
3 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York
  • Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap
  • Légy a támogatónk! Légy a támogatónk!
  • New York-i magyarok, jövünk! New York-i magyarok, jövünk!
  • Undorító! Soha többet! – magyarok New York legrosszabb hoteleiről Undorító! Soha többet! – magyarok New York legrosszabb hoteleiről
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr585643141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2013.11.19. 19:34:46

Jo volt megismerni, Balint, talalkozunk meg ugy erzem :) Gratula megegyszer!
Válasz erre 

a Zamboni nem egy tészta 2013.11.20. 10:28:51

Irigyellek
+1 a hokimeccs miatt
Válasz erre 

James Blonde 2013.11.21. 08:50:44

Akarok menni én is!!! Nagyon jo iras, egyszer en is lefutom a NY vagy a Boston maratont.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) manhattan (25) Manhattan (3) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) MTA (3) mta (4) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard