A trafikmutyi napjaiból nagyon messzinek tűnnek azok az évek, amikor a politikusok még nem az önpusztító társadalom eszmeképében látták a felső tízezer boldogulásának útját. A huszadik századi Amerikának volt egy szűk másfél évtizede, amikor megpróbálták állami szinten tiltani az alkoholizálást – ezek voltak az alkoholtilalom évei, ami meghozta a feketekereskedelem aranykorát, és megszülte két legendás ügynök filmbeillő történeteit.
Miután 1920 januárjában életbe lépett a 18. alkotmánymódosítás, az Egyesült Államokban egy új karrierlehetőség született: az alkoholtilalmi ügynök. Egy sereg emberre volt szükség az alkoholfogyasztást tiltó törvény betartásához, ami legtöbbször igen bonyolult feladat volt. A sok ügynök közül kimagaslott két New York-i férfi, Izzy Einstein és Moe Smith, akik egy rövid és vitatott pályafutás alatt a szakma legendáivá lettek.
Izzy (balra) és Moe egy kori címlapon
Isidor "Izzy" Einstein 1880-ban, az Osztrák-Magyar Monarchiában született, egy zsidó család fiaként. 1901-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol postai hivatalnokként dolgozott, mielőtt 1920-ban jelentkezett volna ügynöknek. Izzy ekkor már az anyanyelve, a jiddis, valamint az Európában tanult magyar, lengyel és német mellett az angollal is boldogult, de egy kicsit beszélt oroszul, franciául, spanyolul és olaszul is, ami az álruhás bevetéseknél, a beépülések alatt óriási előny, így amikor ezért a munkáért könyörgött az illetékes hivatalnál, mint elsőosztályú ügynök, megkapta az állást.
Amint szolgálatba állt, Izzy bemenet egy speakeasy-be (így nevezték az illegálisan alkoholt árusító kocsmákat), kikért egy italt, majd miután megkapta, intézkedett. Ez volt az első sikeres akciója, amit később rengeteg másik követett.
Egy legendás speakeasy, a 21 Club a tilalom idején
Néhány hónap után egy barátját, a bokszolóból lett cigarettaárus Moe Smith-t felkérte, hogy legyen a partnere. Mindketten egyazon szabadkőműves páholy tagjai voltak, és bár nem voltak antialkoholisták, úgy érezték, a törvényt érvényesíteni kell, nem számít, milyen nehéz is.
1920 és 1925 voltak szolgálatban, és ezalatt megadták a mércét a szakmának. Öt év alatt 4932 letartoztatást végeztek, ötmillió üveg italt foglaltak le, sikerességi rátájuk pedig elképesztően magas, kilencvenöt százalék volt. Gyakran használtak álruhákat, és zsidó pártól a texasi farmeren át a demokrata politikusig mindet kipróbáltak. A beépülés és az elvegyülés mesterei voltak. Izzy soknyelvűsége különösen hasznos volt, így ő az akciók alatt volt például német savanyúság-csomagoló, lengyel gróf, magyar hegedűművész, zsidó sírásó, francia főpincér, olasz gyümölcsárus, orosz halász és még megannyi érdekes, a kori New York bevándorlóinak sokszínűségét tükröző karakter.
Izzy vizsgája a lefoglalt alkoholt (1922)
A bevetések általában egy szokott sorrendben zajlottak: bementek a gyaníthatóan illegálisan alkoholt árusító helyre, kikértek egy italt, – amit tölcsérrel a kabátjukba juttattak bizonyítékként – majd intézkedtek. Ez persze csak az esetek többségében volt így, az álruhás bevetések ennél sokkal cifrábbak voltak. Egy alkalommal Moe jeges vízbe ugrott, Izzy eljátszotta kimentését, majd egy bárban átfagyott szerencsétlenként italt kértek. Izzy egy hírhedten mókás ember volt, egyszer még egy dalt is elénekelt a közönségnek egy német sörkertben, mielőtt leleplezte volna magát, és bezáratta azt. Olyan is volt, hogy sáros ruhás focistának adták ki magukat, és így buktattak le egy fagylaltárust, akinek nem csak fagyi került elő a kocsijából. Remek színészi játékuk, intelligenciájuk és Izzy nyelvismerete segített megtéveszteni az áldozatokat, s tették mindezt úgy, hogy Izzy-nél sohasem, Moe-nál pedig csak elvétve volt fegyver.
Kreativitásukkal az újságok figyelmét is felkeltették, ők pedig olyannyira élvezték a sajtó figyelmét, hogy a razziákat nem egyszer úgy időzítették, hogy azok megfeleljenek a fotósok és újságírók kényelmének, és még lapzárta előtt meglegyen a sztori. Az olvasók falták ezeket a hol merész, hol mókás történeteket, az illegális árusok pedig retteghettek, mikor látják majd a róluk készült bilincses képet a másnapi lapban. Ismertségük idővel országos lett, így például amikor Izzy Detroitban járt, a csapos nem volt hajlandó kiszolgálni őt, mondván, ő egész biztosan "Izzy Epstein, a tilalmi ügynök". Úgy érted, Einstein? – kérdezett vissza. A csapos ragaszkodott hozzá, hogy Epstein, majd Izzy fogadott vele egy italban, aminek aztán egy újabb sikeres akció lett a vége.
A páros egy jól végzett nap után hátradőlt, és kedvenc italait élvezte: elsősorban koktélokat és sört. Ez a fajta képmutatás általános volt a nemzeti tilalom idején, még a legmagasabb szinteken is, és semmi köze sem volt Moe és Izzy hirtelen jött 1925-ös leépítésének, ami egyébiránt máig tele van tisztázatlan részletekkel.
Megfosztva szeretett munkájuktól, később mindketten biztosítási ügynökké lettek, de utolsó éveikről már nem sokat tudni. Izzy 1932-ben kiadott egy könyvet Prohibition Agent No 1 címmel, amiben beszámol arról a legendás öt évről, majd hat évre rá, ötvenhét évesen meghalt. Moe Smith 1960-ban követte barátját; mindketten New Yorkban nyugszanak.
Halott férfi egy chicagói speakeasy-ben kitört lövöldözés után
Bár Moe és Izzy történetét olvasva könnyen romantizáljuk a tilalom alatti éveket, a mókás sztorik mögött valójában egy erőszakkal és korrupcióval mélyen átitatott korszak rejlik, amely – mielőtt 1933-ban feloldották a tilalmat – olyan őrült gengsztereket emelt fel, mint Al Capone vagy George R. Kelly.
