Bő egy évtizeddel az ikertornyok ledöntése után, újra van extrém magas kilátója Dél-Manhattannek. Igaz, egy ideig még nem látogatható, de a képeket elnézve van miért várni a 2015-ös megnyitót.
A Kikötői Hatóság kedden bemutatta a One World Trade Center kilátóhelyiségét. A közel négyszáz méter magasan álló, 360 fokos panorámás, három szintet elfoglaló kilátó a 100-102. emeleteken lesz kialakítva. Az egyelőre félkész termek minden nap tízezerszám fogadják majd a látogatókat, akiknek szigorú biztonsági ellenőrzéseket, és egy hosszas protokollműsort kell majd végigállniuk a kilátásért.
A One WTC elődei, a 2001-ben lerombolt ikertornyok is bírtak hasonlóval: a déli toronyban egy közel ilyen belső kilátó volt az épületben, valamint egy nyitott a tetőn. Az északi toronyban a 107. emeleten kialakított Windows on the World nevű étterem volt nyilvánosan látogatható.
Az új épületben a lift egy perc alatt viszi majd fel a látogatókat a 100. emeletre, ahol a hallba érkezve az ikertornyok építőinek szavai fognak szólni. Egy szinttel feljebb egy See Forever nevű bemutatóterem lesz berendezve. Itt New York történelméről vetítenek filmet, melynek végén a képernyő felemelkedik, és láthatóvá lesz az északi városkép. A panorámakilátó efölött, a 102. szinten lesz.
541 méterével a One World Trade Center a nyugati félteke legmagasabb épülete lesz. Akár még az év végén megnyithat, de a kilátó – az átadástól függetlenül – leghamarabb csak 2015-től lesz látogatható.