Legújabb vendégposztunkban az amerikai gyerektáboroztatást, a diákmunka egy izgalmas, élményekkel teli lehetőségét ismerhetitek meg. A dolgos mindennapokról, a kijutás hátteréről és útjairól Alexa mesél, aki két nyári táboron van túl. 

Egy álmod válna valóra, ha eljuthatnál az Ígéret Földjére, és nem riaszt vissza egy kis nyári munka sem? Akkor jó helyen jársz! Ebben a cikkben igyekszem minél több hasznos információt adni a kijutással és a kint tartózkodással kapcsolatban – csapjunk bele!

Életem eddigi legnagyobb kalandja egy ismerősöm néhány fotójával kezdődött, amiken többek között a Fehér Ház előtt, a Times Square-en, és a Szabadság-szobor mellett vigyorgott. Az irigységtől sárgulva kérdeztem meg: Hát te hogy kerültél oda? A beszámolója után rögtön tudtam, hogy eldőlt a sorsom: ha törik, ha szakad, a következő nyarat Amerikában töltöm. Több szervezet is foglalkozik az amerikai táboroztatással, én a Camp Leaders-t választottam és nem bántam meg: mind az ügyintézés, mind a szervezés terén profik.

A jelentkezést célszerű minél korábban, szeptember-október környékén megejteni. FONTOS jelentkezési feltételek: aktív nappali tagozatos felsőoktatási jogviszony, legalább 2-es tanulmányi átlag és társalgási szintű angol nyelvtudás. A CL munkatársai néhány napon belül felveszik veled a kapcsolatot, és időpontot egyeztetnek egy tájékoztatóra, ahol elmondanak minden lényeges információt a nyárral kapcsolatban, hogy milyenek a táborok, mik a munkalehetőségek, hogyan zajlik és mennyibe kerül a kijutás. Alapvetően két pozíció közül lehet választani: counselor, vagyis gyerekfelügyelő, illetve support staff, azaz kisegítő személyzet. Utóbbin belül további lehetőségek vannak: konyhás, karbantartó, mosodás, kertész, irodai asszisztens, sofőr, stb. A fizetés 1150 USD/63 munkanap a support staffnak, 800-900 USD/63 munkanap a gyerekfelügyelőknek. Én konyhai kisegítő voltam, egyrészt a nagyobb fizetés, másrészt a kisebb felelősség miatt, a gyerekfelügyelőknek ugyanis 24 órában a kis lurkókkal kell lenni (értelemszerűen ebben a pozícióban folyékony nyelvtudást várnak el a jelentkezőktől).

A tájékoztatón nem árulnak zsákbamacskát, jót és rosszat egyaránt elmondanak, így kizárt, hogy kiérkezve az a „kellemes” meglepetés érjen, hogy az állítólag hiperszuper tábor egy kőkorszaki falu szintjén mozog, a „jófej” főnök rosszabb, mint egy rabszolgahajcsár, és nyolc óra helyett tizenkettőt kell gályázni a mosogató mellett. Ha már itt tartunk, leszögezném, hogy ez a program nem arról szól, hogy kimegyünk és végigbulizzuk a nyarat. Igen, a táborban valóban dolgozni kell, igen, a munka tényleg kemény, igen, sokszor napi 10-12 óra is, és igen, baromi fáradt leszel, sőt mi több, kb. félidőnél a pokolba fogod kívánni az egészet (tapasztalat). DE! A rengeteg új barát a világ minden tájáról, a sok közös játék és hülyéskedés, a tipikus amerikai atmoszféra, no és persze a tábor utáni utazgatás mindenért kárpótolni fog, egyszóval tessék megfogadni az Unicum tanácsát: csak pozitívan! A tájékoztató végén még egy kedvcsináló kis filmet is levetítenek az elmúlt nyár fotóiból/videóiból. Emlékszem, ez volt az a pont, amikor szó szerint úgy éreztem, hogy kiugrok a bőrömből az izgalomtól.

Amennyiben komolyan kedvet kaptál, rögtön jelentkezhetsz is egy interjúidőpontra. Meglepő módon angol nyelven zajlik, és nem árt ha komolyan rákészülsz, gyakori téma az USA történelme, gazdasági fejlődése, a fontosabb elnökök életrajza… Na jó, nem, csak viccelek. Körülbelül 5-10 perces az egész, mi a neved, hol tanulsz, milyen munkát szeretnél vállalni típusú kérdésekre lehet számítani, szóval semmi eget rengető, persze ezzel nem azt mondom, hogy vedd félvállról. Annál is inkább, mert videóra veszik, és az önéletrajzi profilod mellett ez is fontos szerepet fog játszani a kiválasztásod során. A sikeres interjút a szerződés aláírása követi, aztán indulhat is a hajsza a beszerzendő dokumentumok után, de mindenekelőtt néhány szó a piszkos anyagiakról. A program részvételi díja adminisztrációs díjból (5-10.000 Ft) és repülőjegy hozzájárulásból (400-450 €) áll. Ez tartalmazza a repjegyet oda-vissza, a teljes vízumügyintézést, biztosítást 90 napra, a táborba jutás költségét, kiutazás előtti felkészítő napot, valamint a szerződés lejárta utáni 30 napos utazási lehetőséget. Azért nem írtam pontos összegeket, mert nagyban függenek attól, hogy mikor jelentkezel, minél korábban, annál olcsóbb. A díjakat természetesen csak a szerződés aláírása után kell befizetni.

A beszerzendő dokumentumok dióhéjban: erkölcsi bizonyítvány, iskolalátogatási igazolás, egészségügyi papírok, útlevél, nyelvvizsga bizonyítvány, referencia. A papírok beszerzésével egyidejűleg a CL honlapján el kell készítened a profilodat, személyes adatok, tanulmányok, munkatapasztalat részletezése. Lehetőséged van megjelölni a kívánt pozíció(ka)t, illetve tábortípusokat (pl. vallási, alapítványi, családi, hátrányos helyzetű, fogyatékos, magán stb.). Nem egyszerű a kitöltés, többször is át kell dolgozni, de mint mindenhez, a CL ehhez is sok segítséget nyújt. Amikor kész a profil, a státuszod ’placeable’, vagyis elérhető lesz, és a jelöltekre árgus szemekkel vadászó táborigazgatók prédájává válsz, jó esetben pár héten belül le is csap rád valamelyikük. Ha szimpatikusnak talál, emailben vagy telefonon felveszi veled a kapcsolatot, kicsit elbeszélgettek és hopp, már fel is vagy véve! A következő lépés a vízum megszerzése, valamikor kora tavasszal. Ehhez újfent szükség lesz néhány dokumentumra, majd egy rövid látogatásra az Amerikai Nagykövetségen. Miután engedélyt kaptál az USA területére lépni, a CL a táboroddal egyeztetve lefoglalja a repülőjegyedet, és egy orientációs napon hasznos tippekkel látnak el a nyárral kapcsolatban. Már csak egy irgalmatlanul hosszú(nak tűnő) vizsgaidősuck van hátra, és mire észbe kapsz, a földön ülsz egy óriási nyitott bőrönd mellett, és nyomdafestéket nem tűrő szitkok közepette, ’sose lehet tudni’ alapon próbálsz belegyömöszölni még egy pár cipőt meg az ötödik farmert.

A nagy napon igencsak korán kell kelni, a járatok zöme hajnalban indul, hogy délutánra mindenki megérkezzen a célállomásra (persze időeltolódással, keleti part mínusz 6 óra, nyugati part mínusz 9). A táborba jutás már jóval az utazás előtt le van egyeztetve, tőlünk például kisbuszokkal és autókkal jönnek, szép kis konvojban kocsikázunk vissza, de van olyan tábor is, ahová egy útiterv alapján magadnak kell eljutnod. És akkor jöhet a fergeteges nyár, szigorúan saját tapasztalatok alapján. Én Bostontól egy órára, egy Sandwich nevű városkában dolgoztam. Az első pár nap nagyon furcsa, az ember csak néz mindenfelé, hogy ’jééé fánkbolt minden sarkon’ és társai, mintha belecsöppentél volna egy amerikai filmbe, én például minden évben rácsodálkozok a dolgokra, valahogy nem tudom megszokni.

Ha nyitott és barátságos vagy, szemvillanás alatt országos cimborákra tehetsz szert a munkatársak közül. Én is így voltam ezzel, 2 nap se telt el, és úgy éreztem, mintha évek óta ismernénk egymást. Ellenpélda is előfordult, ez természetes, nyilván nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, de attól még együtt kell élni és dolgozni 8-10 hétig, így jobb a békesség én azt mondom. Ha találkoztok köszöntök, aztán te jobbra, ő balra megy, és kész, nem úgy mint két kedves kollégám, akik rendszeresen ordítoztak egymásra a konyha két végéből, ami jól megalapozta mindenki hangulatát a nap további részére. Maga a munka betanulással kezdődik, minden pozícióban, ha van tapasztalat, ha nincs. A főnökök megmutatják mi, hol, merre, hány méter, te meg csak fogod a fejed, hogy mennyi mindent kell csinálni, de no para, egy hét múlva csukott szemmel is menni fog. Kérdezni nem szégyen, nincsenek hülye kérdések, csak hülye emberek, ahogy Mr. Garrison mondaná. Ha elrontasz valamit az se gáz, a legjobbak is hibáznak, példának okáért az egyik séf végzettségű angol kolleginám, aki vacsora előtt 10 perccel elejtett egy hatalmas tepsi sült csirkét… Ennek következtében propeller gyorsasággal kellett a fagyasztó mélyéről előkotort rántott húst kisütni, zenei aláfestésként 300 éhező gyerek verte ütemesen az asztalokat. (A főnök szerencsére szabadnapos volt…)

Egy átlag munkanap a konyhán a következőképp zajlik. 7 órakor kezdünk a reggeli elkészítésével, 8-ra jönnek a gyerekek. Reggeli után mosogatás, takarítás, ebéd előkészítése, 15-20 perc szünet. Ebéd délben, utána mosogatás, takarítás, vacsora előkészítése. Délután van 2-3 óra szünet, minél jobban összeszokik a csapat, és megtanultok egymás keze alá dolgozni, annál hamarabb csobbanhattok egyet a tóban, vagy dőlhettek be az ágyba szundítani. 5 órakor vissza a konyhába, 6-kor vacsora, mosogatás, takarítás, reggeli előkészítése (így másnap 10 szemhunyással tovább lehet aludni), és fél 8-8 körül zárul Miki mókatára.

Hetente van egy szabadnap, a tábor fekvése határozza meg, hogy hol és miként lehet eltölteni. Én ebből a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, a táborom alig fél órára van az Atlanti-óceántól, de ha épp nincs kedvem süttetni a hasam, vagy rajzanak a fehér cápák, akkor kirándulok valamerre a környéken, esetleg beülök egy filmre a moziba. Nem kötelező azonban elhagyni a tábor területét, hiszen ott is rengeteg móka akad. Bátran becsatlakozhatsz a gyerekek programjaiba, kipróbálhatod a szabadtéri játékokat és sportokat, nálunk van többek között kosárpálya, teniszpálya, focipálya, kenu, kajak, szörf, windsurfing, vitorlás csónak, sőt akár lovagolni, íjászkodni és falat mászni is lehet. Sőőőt, tavaly nyáron még egy óriási trambulint is kaptunk a tó közepére, be is támadtuk, aminek sok kék-zöld folt, és idiótábbnál idiótább fotó lett az eredménye.

A fizetést készpénzben vagy bankkártyára kapod, hogy mikor, az táborfüggő, nálunk például kéthetente, de van ahol hetente, vagy egy összegben a nyár végén. Amiről még nem tettem említést, és fontos lehet, az a lakhatás körülményei. Megint csak azt kell mondanom, hogy táborfüggő, vannak ultramodern, csilivili táborok, és vannak, hogy is mondjam, kevésbé modernek. Az enyém valahol a kettő között mozog, alapvetően jól felszerelt, de például a személyzeti faházak az utóbbi kategóriát közelítik meg, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. A neve Animal House, nomen est omen, találtunk már odabent hangyát, pókot, egeret, mókust, kismadarat, sőt tavaly nyáron beköltözött egy denevér is. Két éjszakán át seprűvel és lapáttal próbáltuk rábírni a távozásra, sikertelenül. Batman vs. Kitchen Staff 2-0, szerintem azóta is ott fészkel. Egy szó, mint száz, nem a Waldorf-Astoria, de nem is ez a lényeg, van ágyunk meg tető a fejünk fölött, több nem is kell.

Nagy vonalakban ennyit a dolgos hétköznapokról, de mielőtt rátérnék a lényegre, úgy érzem muszáj ejtenem pár szót egy igencsak kényes témáról. Ez pedig nem más, mint a bulizás a tábor ideje alatt. Az első és legfontosabb szabály: a tábor területe a munkahelyed, ahol semmiféle kilengést (értsd: füvezés, ivászat, szexuális jellegű tevékenység) nem tűrnek, zéró tolerancia van. Ha rajtakapnak, páros lábbal segítik elő a távozásodat, és az hagyján, hogy a tábort, de az USA területét is el kell hagynod néhány napon belül. Szabadnapon, amikor nem vagy a táborban, persze lehet bulizni, bár 21 év alatt korlátozottak a lehetőségek. DE! A szabadnapról sem mehetsz vissza úgy, hogy öten támogatnak, te meg közben az ebéddel/vacsorával jelölöd az utat, hogy legközelebb is hazatalálj. Sok embertől hallottam, hogy az ő táborukban mekkora királyság van, mert senki nem szól semmiért, a főnök együtt iszik velük, blablabla. Biztosan vannak kevésbé szigorú helyek, ahány tábor, annyi szokás, a tiédre vonatkozó szabályokat tartsd be, akkor nem lehet baj. Félreértés ne essék, nem aszkéta életmódra akarom ösztönözni a jónépet, én se vagyok absztinens, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy mindent a maga helyén és idejében, legfőképp pedig mértékkel. Partiállatkodni itthon is lehet, de Grand Canyon csak Amerikában van, ne tedd kockára a nyaralást, amiért olyan keményen dolgoztál! Most, hogy mindenki elkönyvelt buligyilkosnak, íme néhány kép, hogy igenis szórakoztunk mi a nyáron, nem is keveset.

Ki emlékszik arra a pillanatra, amikor a régi Disney kazikon a rahedli előzetes után végre kiírták, hogy kezdődjék a várva várt film? Na, ez most egy nagyon hasonló pillanat, következzék a várva várt utazgatás (újfent személyes tapasztalatokra támaszkodva). Kénytelen vagyok megint a piszkos anyagiakkal előhozakodni, ugyanis ez az, ami meghatározza az utazás hosszát és minőségét. A jó hír, hogy a vízum a tábor befejezése után még 30 napig érvényes, a rossz hír meg az, hogy ennyi idő nem jön ki a fizuból. Alapjáraton ugye ott lapul a zsebedben a megkeresett kb. 1000 dollár – hacsak a tábor ideje alatt nem fújt be a sale az Apple/Hollister/Abercrombie stb. üzletek valamelyikébe – tehát ennyiből kell okosan gazdálkodni, társasjátéki tapasztalat előny, de nem feltétel. Ha nagyvilági stílusban akarsz utazni, végre szállodában aludni, jókat enni, akkor azt mondom egy hét, ha hajlandó vagy még egy kicsit várni a puha ágyikóra, és ráéhezni anya pörköltjére, akkor két hét. Hogy hová visz az utad az rajtad áll, de ha elfogadsz egy tanácsot, ne akard az egész országot bejárni. Mindenkinek vannak dédelgetett álmai, de sajnos minden pénzbe kerül, ezért amint felvettek a táborodba, először azt nézd meg, hogy hol fekszik, van-e abban az országrészben olyan hely, ami érdekel. Ha a táborod a keleti parton van, de minden vágyad California, az is megoldható, csak jól kell zsonglőrködni a pénzzel. Ízelítőnek néhány frekventált útvonal ára, repülővel (egyirányú utak!): New York–San Francisco ~$180, Boston–Las Vegas ~$160, New York–Miami ~$100-120 (retúr jegyeknél kb. a duplája az összeg). Országon belüli járatokon fizetni kell a feladott poggyászért (nincs benne a jegyárban, külön fizeted a check-in pultban), egy csomag 25 dollár, ezt mindig add hozzá a jegyhez. A foglalást bőven elég július közepe-vége felé megejteni, olyankor egész jók az árak, orbitz és expedia oldalakat tudom ajánlani. Nem kötelező persze röpködni, pár száz dollárért részt vehetsz egy több napos buszos túrán is, ha érdekel, a következő oldalakon nézz szét a tors4fun-on, vagy a gotobus-on. A buszozás egyébként a legolcsóbb utazási alternatíva, ezzel együtt a legkényelmetlenebb is, de hát valamit valamiért. A Megabus a keleti parton, a Greyhound az egész országban üzemeltet járatokat. Előbbinél, ha ördögi szerencse folytán sikerül kifognod a megfelelő időpontot, akár 1 dollárért is utazhatsz, de a Greyhound jegyek sem vészesek, Las Vegas–Los Angeles például ~$30, New York–Washington ~$20-30. Ha inkább a vonatot próbálnád ki, keresgélj az Amtrak (amerikai MÁV) honlapján, én két éve 80 dollárért utaztam Los Angelesből San Franciscóba, kicsit borsosabb mint a busz, de nagyon kényelmes.

Miután eldőlt, hogy hová és mivel, a következő lépés a szállás. Erre igazából nem tudok mit mondani, a választék bőséges, az árak széles skálán mozognak. Személy szerint a hosteleket preferálom, és nem csak az alacsony árak, hanem az új ismeretségek miatt is. Szállodában valahogy nem ismerkednek egymással a vendégek, de egy hostelben általában fiatalos csapat gyűlik össze a világ minden sarkából, szervezett kirándulásokon, bulikon vehetsz részt megfizethető áron. Egy pár hely és ár, ahol megfordultam: Los Angeles ~$30/éj, Las Vegas ~$40/éj (ez kivételesen szálloda volt, Vegasban muszáj, hozzátartozik a Másnaposok feelinghez), San Diego ~$35/éj, Hawaii ~$25/éj.

A beszámoló végéhez közeledve rátérnék New Yorkra, hiszen a blog végső soron ezzel foglalkozik. Kétszer 5 napot volt szerencsém eltölteni a metropoliszban, mondanom se kell, hogy édeskevés. Mivel a két látogatásom merőben eltért egymástól, ezért külön-külön mutatom be. 2011-ben elsőéves CL-esként még nem sok tapasztalattal bírtam, ezért csak a saját fejem után mentem, de egész jól alakult a dolog. A szállásom a HI New York nevezetű hostelben volt az Upper West Side-on, Manhattanben, $40/éj áron. 

Egy szavam se lehet, tiszta szobák, kulturált fürdőszobák, segítőkész személyzet, olcsó büfé. A fekete pont azért jár, mert a hazautazásom napján elromlott a lift, és a kétajtós szekrény nagyságú, 30 kilós bőröndömet, plusz a 10-10 kilós hátizsákot és kézitáskát vért izzadva kellett lecipelnem a negyedik emeletről. A városon belüli utazást egy heti metróbérlettel oldottam meg, ez akkoriban 25 dollárba került, ha jól emlékszem. Mindenképpen megéri beruházni, gyalogosan csak a legelvetemültebbek vágjanak neki a városnak. Öt nap alatt nehezen lehet minden nevezetességet bejárni, így csak a fontosabbakhoz zarándokoltam el: Szabadság-szobor (ingyenesen megtekinthető a Staten Island Ferry-ről), Wall Street, Brooklyn Bridge, Flatiron Buliding, Grand Central Station, Chrysler Buliding, Empire State Building, Fifth Avenue, Central Park és persze Times Square, tulajdonképpen ki se mozdultam Manhattanből. Az idő sajnos nem nagyon kedvezett, az első 2 napban köd és eső volt, de utána szépen kivirult. 2012-ben két és félheti utazgatás után érkeztem New Yorkba egy barátnőmmel, a szállások közül ezúttal az Empire State Building közelében lévő New York Budget Inn-re esett a választásunk ($50/éj). Sajnálatos módon a gépünk kora reggel landolt, minek következtében 9 óra körül már a hostel recepcióján toporogtunk, de hiába. Közölték, hogy a szobákat csak délután háromkor lehet elfoglalni, addig nagyon szívesen vigyáznak a csomagjainkra, mi meg mehetünk, amerre látunk. Tíz órás repülőúttal a hátunk mögött nem igazán volt őszinte a mosolyunk, de azért leadtuk a cuccot, és elmentünk reggelizni. Kóvályogtunk egy órát, aztán visszatértünk a hostelbe, és délután 3-ig húztuk a lóbőrt az előtérben elhelyezett fotelekben. A többi napon csak sétálgattunk a városban, mivel a szállás központi helyen volt (5 perc az Empire State, 10 a Times Square, 15-20 a Central Park), nem költöttünk metróbérletre. A kajálást a Times Square mellett található 2bros pizzériában oldottuk meg, 1 dollár egy óriási szelet sajtos pizza, egyéb feltétek 2 dollár körül mozognak. Ugyanitt be lehet szerezni a reggelit is, 50 cent egy akkora csokis fánk, mint a fejem, abból kettőt benyomtunk, aztán jóság volt délutánig.

Végezetül még egy dolgot szeretnék megemlíteni New Yorkkal kapcsolatban, ez pedig a reptérre jutás, illetve onnan a városba). Szégyenszemre egy fia mozgólépcső sincs a többszintes New York-i metróban, így 2011-ben a John F. Kennedy reptérre való kijutásom – a fentebb említett súlyokkal mozogva – felért egy jó kis kondizással. Csak a teljesség kedvéért: a hostelből elmetróztam a Times Square-re, ott átszálltam egy másik metróra, majd még egyre, és végül az E-vel a Jamaica Station-ig, ott átszálltam az Airtrainre és elvonatoztam a terminálig. Éppen ezért tavaly úgy döntöttem beruházok a shuttle-re. A reptéri buszok a Times Square mellől, Port Authority-ből indulnak kb. 20-30 percenként, és egészen addig a terminálig visz, ahonnan a gép indul, a JFK-re kb. 15 dollár, a Newark-ra azt hiszem 17 dollár a jegy, de minden cent megéri.

Méretes kis bejegyzést kanyarítottam nem mondom, aki hajlandó volt végigolvasni remélem talált benne néhány hasznos információt, és kedvet kapott az utazáshoz. Ha van rá lehetőség, ne habozzatok belevágni, életetek legjobb döntése lesz, ezt garantálom. YOLO!

Még több élményért kattints a blogomra.