548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Ne dobd el, spórolj

Ne dobd el, spórolj

Írta: Pakos

Március elsejétől nagy változások jönnek a New York-i metrózásban. Akik jártak kint tudják, hegyekben állnak az eldobált metrókártyák a hálózat teljes területén. Mi is többször tettük fel a kérdést magunknak, kinek éri meg ez a hatalmas pocsékolás? Úgy tűnik, végre az MTA is átgondolta a dolgot, és megpróbál véget vetni ennek, egy kis áremelés kíséretében. 

A halomban heverő metrókártyák sokakat megihlettek az évek során. 1993-as megjelenésük óta – kezdetben kék háttérrel – több száz milliót gyártottak belőlük. Létezésük óta először, március elsejétől magáért a kártyáért is fizetnünk kell, egy dollárt. Az összeg nem túl nagy, azonban ahhoz mégis elég, hogy naponta ne vásároljunk egy tucat kártyát feleslegesen. Miután elfogyott a kártyán lévő összeg, az automatákban újratölthetjük. Az újratöltés lehetősége eddig is adott volt, viszont kényelmesebb volt az új kártya kérése opciót választani, mint a régit elővenni a zsebünkből és visszadugni az automatába.  

201211_deadcards.jpg

Gyakori látvány a New York-i állomásokon

Az új rendszer azonban néhány problémát is hordoz magában. Eddig ugyanis a bérleteknek vásárolt kártyákat nem lehetett újratölteni, miután lejártak mindenképp a kukában végezték. A problémát nagyon egyszerűen orvosolják: ezentúl a bérletkártyákra is lehet pénzt tölteni, így miután érvényességüket vesztik, tovább használhatóak normál metrókártyaként, és később akár újra bérletként. A metrókártyák szavatosságának már csak két tényező szab gátat. Az egyik a természetes amortizáció, a másik a kártyák hátulján lévő lejárati dátum. Egy kártya két évig érvényes, ha valaki ennyi ideig kibírja eggyel, az MTA ígéri, az automata a lejárat után automatikusan fel fog ajánlani egy újat ingyen. 

„Közel 160 millió metrókártyát gyártunk évente, amelynek költsége közel 10 millió dollár. A legtöbb kártya szemétként végzi, szóval a kártyák újratöltésével egyaránt óvjuk környezetünket, és csökkentjük a kiadásainkat.” – mondta Thomas F. Prendergast, az MTA ideiglenes ügyvezető igazgatója. 

metrocardlejárat.jpg

Ennek a kártyának a lejárati (expires) dátuma: 2014. január 31. 


Március első napja egy kisebb áremelkedést is hoz a New York-iak életébe. Egy menet ára 2,25 dollárról 2,5 dollárra, a heti bérlet ára 29 dollárról 30 dollárra, míg a havi 104 dollárról 112 dollárra emelkedik. Ha többet szeretnél olvasni a New York-i metrózásról nézd meg róla szóló írásunkat. 

17 komment metró MTA metrókártya Tovább
Ne dobd el, spórolj Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
17 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra? Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra?
  • Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap
  • Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap
  • Bevettük a Central Parkot – 1. nap Bevettük a Central Parkot – 1. nap
  • 5 kulturális program, amit ne hagyj ki, ha New York-ban jársz 5 kulturális program, amit ne hagyj ki, ha New York-ban jársz
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr215096332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2013.02.21. 17:43:47

- mennyire jóléti társadlaom hogy inkább húzott egy újat, mintsem elővette volna a régit.
- nincsen netes feltöltési lehetőség?
- miért jár le egy év után? ha jól értelmezem egy kreditkártya, tehát az se lehet nagy gond ha változik a jegyár. maximum kevesebbet utazhat adott kreditből.
- milyen messze van ettől magyarország...
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.02.21. 17:53:55

@Rocko-:

- az talán még többször fordul elő, hogy tudja, hogy még 1 lehúzásnyi pénz van rajta, lehúzza, majd el is dobja. Majd mikor másnap újra metrózik, vesz egy másikat. Üres kártyát nem őriz.
- Nincsen. De kényelmesen lehet az automatából, kp-val, vagy bankkártyával.
- 2 év után. Nem tudom, gondolom visszaélések miatt.
- Sajnos nagyon messze.
Válasz erre 

Rocko- 2013.02.21. 18:13:06

@Pakos: - ahham.
- kár, pedig érdemes lenne. mondjuk ha nem a PINk hódos marhaság van, hanem csak a PayPass módszer, akkor gyors lehet. ha nem, akkor számomra - a nekem rohanónak tűnő new yorki léthez - lassú.
- visszaélés, hmm. én nem a (magyar) bankkártyámat nem cserélem ilyen gyakran, de ez nem referencia. :)
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.02.21. 18:15:42

@Rocko-:

- Igen, jó lenne, mikor belejössz, néhány másodperc alatt megvan a feltöltés, de amikor egy turista előtted 3 percet eltököl, az idegesítő. Szóval tényleg, kicsit lassú. Vehetsz még a bodéban ülő embertől is, de az se sokkal gyorsabb.
- Csak egy tipp volt, aki tudja, írja meg miért van! :)
Válasz erre 

Kis ember 2013.02.22. 00:30:24

Szingapúrban még jobb megoldást alkalmaznak. Ott a metróban egy műanyag kártyát kapsz, amin (ha jól emlékszem) 1 szingapúri dollár depozit van. Ezt használod amíg akarod, feltöltheted, stb. Ha nincs rá többet szükséged, az automata visszaveszi és visszaadja a pénzt.
Válasz erre 

morbiczer 2013.02.22. 00:42:54

Ja, műanyagkártyával kellene ezt csinálni. Annak sincsen sokkal nagyobb költsége, és az "ezer évig" kibírja.

Szerintem ezek a New York-i papírjegyek a gondos normális használat esetén is pár hónap múlva tönkremennek.
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.02.22. 00:49:23

@morbiczer: Hát igen, a műanyag jobb lenne. Én használtam már végig havi bérletet, ha vigyázol rá semmi baja nem lesz, de szerintem max félév.

Ha gondolod küldök egyet - vagy valakinek akit érdekel - van itthon vagy 150 db, megnézheted milyen az anyaga. :)
Válasz erre 

Csigataposó 2013.02.22. 03:21:21

Kinaban az egyszerhasznalatos 30Ft-os metrojegyhez is muanyag kartyatkapsz csippel. De rendszer fifikas a berlet erintesmentes de a jegy nem az bedugos befele-kifele is azt ha nincs rajta penz kifele benyeli a gep azt tovabbitja a bodegba az emberhez aki kovetkezo vasarlonka "ujraprogramova" kiadja ujra.
Válasz erre 

2013.02.22. 07:53:18

Én nem tudom, az illusztráció mennyire tipikus, tényleg ennyire suttyók, hogy ledobják a földre?
Az is feltűnt, milyen drága a jegy / bérlet. Vajon púr piaci alapokon működik, kapnak-e támogatást, milyen mértékben? Kíváncsi lennék. Nem csoda, hogy annyi az autó, ha az üzemanyag olcsóbb, mint nálunk de a tömegközlekedés drágább. Ha itt 450/25000 lenne a bkv és a benzin 300 itt is sokkal többen autóznának.
Válasz erre 

EzVan:) 2013.02.22. 08:33:59

Azért nem volt ez mindenhol így eldobálva.

Azt gondolom, egyáltalán nem drága ott a jegy, főleg ha kicsit többet kell utaznod (kiterjedésre jóval nagyobb, mint Budapest). A metrón csak belépéskor kell fizetned, addig mész, amíg ki nem jössz, sok vonalon vannak expressz járatok, amik nem állnak meg mindenhol, mert a főbb vonalakon gyakran 4 sávos a pálya.
Ha autóval akarsz bemenni Manhattanbe, a legtöbb átjutási ponton fizetned kell (igen, hídpénzt, vagy alagútpénzt), ami elve több, mint amennyi egy single ride ára + a barkolás benn minimum 30-40 dollár egy napra, ha egyáltalán találsz helyet.
Ha össze kéne hasonlítani Budapestet New Yorkkal, akkor azt mondanám, hogy nálunk sokkal szegényebb emberek is autóval járnak, mint ott.
Válasz erre 

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.02.22. 08:52:51

Londonban már rég működik ez a rendszer. Az automatáknál pénzt és bérletet is tölthetsz az Oyster kártyádra, de ha regisztrálod, a rendszer a számládról tölti fel a lejárat előtt a kártyát :)
Válasz erre 

Loran13 · http://londonlondon.blog.hu/ 2013.02.22. 08:54:34

@A csótány is ember: ráadásul Amerikában olyan autópálya rendszer van, ami itt Magyarországon sose lesz, még kicsinyített verzióban se :P :)
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.02.22. 10:27:54

@A csótány is ember: Persze, a kép kicsik túlzás, általában a kártyaellenörzős készüléken hagyják, miután rájön, hogy üres. Aztán gyűlik gyúlik, leesik a Földre, kicsit szétrugdossuk és máris mindenfele van néhány kártya. Egyszer láttam csak hasonlót mint ami a képen van.
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.02.22. 10:32:25

@EzVan:): Pontosan, meg ugyebár a fizetések kicsit sincsenek összahangba. Amúgy a Brooklyn hídon kell menni, ha nem akarsz fizetni, csak amilyen szép híd, annyira van elcseszve az autós forgalomra. 3 sáv, és rettentő szűk. Látszik, hogy nem erre lett tervezve.

A parkolásban is igazad van, sőt, inkább $15-$25/h.
Válasz erre 

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.22. 14:10:20

Nemsokára eléri a New York-i metrókártya a londoni Oyster-kártya szintjét, de Londonban már Oyster helyett a PayPass bankkártyás fizetést tesztelik.
Egy valami fontos még szerintem a használhatóság szempontjából, a netes egyenleglekérdezés és feltöltés.
Válasz erre 

nikita · http://couchsurfing.blog.hu 2013.03.18. 20:07:40

nekem azt mondta NYC-ben élő barát, h a havi kártya mágnese a hónap végén már elég gyenge, többször kell lehúzni. ezért is vesz újat és nem a régire tölt rá.
Válasz erre 

orlov 2013.03.23. 01:08:01

Azert ervenyes csak 2 evig a kartya, mert a magnescsik rajta nem birja. Meg eleg vekony, viszonylag konnyen rongalodik. Mi eddig is toltogettunk a 30 napos kartyat, es van ami mar tobb, mint egy eves. De volt szerencsem 3 napos kartyat valahogy meghajlitani, hogy altalaban minden 2. kapunal nem olvasta be, csak sokadik lehuzasra. Az meg eleg unalmas, hogy ott huzigalod :D
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) manhattan (25) Manhattan (3) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) MTA (3) mta (4) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) Times Square (2) times square (4) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard