548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
A blog egy éve (+18)

A blog egy éve (+18)

Írta: 548 óra New York-ban

Már bő másfél éve annak, hogy egy New York-i út miatt elindítottuk ezt a blogot. A kezdeti beszámolók után, a 2012-es év már egyértelműen a magazin-jellegű posztoké volt.

Tavaly hetvennél is több poszttal igyekeztünk közelebb hozni az olvasókhoz New York City-t. Hol videókkal, hol képekkel, hol pedig ezernyi karakterrel mutattuk meg város jó, vagy kevésbé jó oldalait, jártunk a Goldenblogon, megszületett a logónk, és elértük az ezer, majd a villámgyorsan ezerötszázadik Facebook-követőt. Az utolsó napokban még jókat nevettünk a 2012-es keresési találatokon, most pedig kissé megkésve ugyan, de megmutatjuk, milyen is volt a blog tavalyi éve.

street.jpgMásfél éves fejlécképünk

A legtöbb bloggernek van egy olyan perverz szokása, hogy időnként ránéz arra a listára, ami azt mutatja, milyen keresési kifejezések útján jutottak egyes olvasok blogjára. Mi is szemezgettünk, és kerestük az összefüggést posztjaink és a gay hányós szex, vagy a cigány nyaklánc között. Íme a legjobbak 2012-ből:

Helyesírók: nevjor i karácsonyfa; new nyujork; gyujork fold mit tuduk rola öszefoglalás; long ajlend utcái

Homoszex-keresések: gay hányós sex; görög gay klip ingyen; homoszekszuális városok; homoszex blog; homoszex top ertelm.; meleg sracok kurnak; melegek kúrnak; buzi aki a pinát nem szereti

Szex: bunkó baszás; bunkos nagy neger fasz; new yorki baszás

Csajok: jo seggu csajok; fehér gatyás jo segü picsák; loval szexelő nők

548_11811x12801.pngA tavalyi év terméke: elkészült a logónk

Farmerek: patkányhús; tyúkól építése; kik eszik meg a patkányokat; erdélyi magyar hentes new york; üss el te marha; nép eszi meg a patkányokat; new york bika here turista; paraszt kaja log

Egyéb: a pop art irányzat istene; 06 30 548 55 **; 80-as évek cigány; aktyubinszkban tanult magyar pilóták; bazd meg rendszam; bokarándulás; cigány nyaklánc; impotencia gyógyítása; ráültették a karóra; seggarc; sztálin indiánok

Top5 keresőoldal 2012

1. Google
2. Bing
3. Conduit
4. Yahoo
5. Ask

national-geography-tanzania-tour-guide.jpgTanzániából is olvasnak minket

Abban talán nincs semmi meglepő, hogy az olvasók java Európából követi a blogot, de a száznál is több ország között, ahonnan néztek minket tavaly akadnak olyanok is, mint a Közép-afrikai Köztársaság, Szudán, Tanzánia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, vagy Belize.

Top10 ország 2012

1. Magyarország
2. Egyesült Királyság
3. Amerikai Egyesült Államok
4. Németország
5. Ausztria
6. Románia
7. Svájc
8. Szlovákia
9. Hollandia
10. Belgium

workers-on-a-beam.jpgA kép története sokakat érdekelt

A lájkok számát nézve egyértelmű, hogy a sokképes posztok voltak a legnépszerűbbek tavaly: az Így épültek-sorozat első része, vagy a New York régen és most például hatszáznál is több tetsziket kapott. Az olvasottsági sorrend már sokkal színesebb: közel negyvenezer olvasót érdekelt a GE Building munkásairól készült fotó története, de nagyon sokan voltak kíváncsiak Dani írására a New York-i magyarokról.

Top5 poszt 2012 (olvasottság)

1. Megrendezték a munkások ebédjét
2. New Yorkban élő magyarok
3. Így épültek ők - 1. rész
4. Provokált a metró elé lökött férfi
5. New York legrégebbi fotójának története

7 komment 2012 keresőkifejezés olvasók Tovább
A blog egy éve (+18) Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
7 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York
  • Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap
  • Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap
  • Bevettük a Central Parkot – 1. nap Bevettük a Central Parkot – 1. nap
  • Így állunk a közösségi médiában az út előtt Így állunk a közösségi médiában az út előtt

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr995020348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2013.01.19. 21:59:53

De jó, hogy a fotótörténetet ennyien szeretik. :) És persze gratulálunk, így tovább!
Válasz erre 

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2013.01.19. 22:16:45

@Mai Manó Ház: Köszönjük, és nektek is sok posztot!
Válasz erre 

Rocko- 2013.01.19. 22:18:37

csak így tovább előre srácok! ;)
Válasz erre 

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2013.01.19. 22:20:28

@Rocko-: Köszi a kitartást Rocko!
Válasz erre 

Rocko- 2013.01.19. 22:39:08

@Mdavid89: pedig nem is szeretem Amerikát és New Yorkot. :D
Válasz erre 

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2013.01.19. 23:04:57

@Rocko-: Akkor különösen köszi!
Válasz erre 

igor1974 2013.01.21. 13:14:52

Grat és hajrá!
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) wtc (14) WTC (3) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard