New York hosszú idő után, ismét szeretne valamiben a legnagyobb lenni. A felhőkarcolók versenyében az 1970-es évek eleje óta, amikor is letaszították a WTC ikertornyait a trónról, nem tud lépést tartani a világgal. Most azonban teljesen más elgondolás szerint közelítik meg a témát, és a világ legnagyobb óriáskerekét készülnek megépíteni Staten Islanden.
Ritkán írunk Staten Islandről, pedig sokkal több figyelmet érdemelne. Legtöbben csak az ingyenes kompról ismerik, ami népszerű ugyan a turisták körében, de többségük az első járattal vissza is jön a szigetről, és csak a dél-manhattani városkép miatt vállalkozik a bő egyórás útra. Úgy tűnik, a közeljövőben mindez megváltozhat.
Egy 500 millió dolláros (110 milliárd forint) projekt van születőben a Staten Island-i Yankees baseball park mellett, néhány száz méterre a Staten Island Ferry termináljától. A beruházás magában foglal egy 190 méter magas óriáskereket, számos üzletet, és egy közel másfél hektáron elterülő hotelt is. Ebből csak a kerék körülbelül 230 millió dollárba (50 milliárd forint) fog kerülni. Elkészültével 25 méterrel lesz magasabb a jelenlegi legmagasabbtól, a Singapore Flyer-től. Ha hihetünk a beruházók számításainak, évi közel 4,5 millió ember fogja csodálni Dél-Manhattant ebből az új perspektívából.
Az óriáskeréknek harminchat kapszulája lesz, egyenként negyven férőhellyel, tehát egy időben 1439 másik társunkkal utazhatunk majd együtt. Egy jeggyel 38 percen keresztül nézelődhetünk majd. Jó hír, hogy az év minden napján nyitva lesz, reggel és este 10 óra között, de nyári szezonban akár tovább is. Bármikor utazzunk majd, biztosan a kihagyhatatlan programok sorát fogja gazdagítani.
A város vezetése a projekttől azt is várja, hogy az eddig igen csak háttérbe szorult Staten Island-i látványosságok forgalma is fellendül a létesítmény hatására. De a mostohaként kezelt kerületben nem elhanyagolható tény az sem, hogy körülbelül 1200 új munkahelyet fog biztosítani.
Tervek szerint az építkezések 2014 elején kezdődhetnek meg, az átadásra pedig sajnos csak 2015 végén számíthatunk.