Az idén immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a hazai bloggerek legnagyobb megmérettetését, a Goldenblogot. A HVG szervezésében és a Telenor támogatásával rendezett eseményen – az olvasóknak köszönhetően – mi is ott lehettünk.
Az utóbbi néhány hét a kampány időszaka volt. Volt blog amelyik enyhén, míg volt, amelyik aktívan nyomult azért, hogy begyűjtse az idei Goldenblog szavazatait. Mi is napi szinten buzdítottuk szavazásra Facebook lapunk követőit, az ismétlődő felhívásokért és szétszpammelt üzenőfalakért pedig utólag bocsi mindenkinek. Ez a hajtás kellett ahhoz, hogy megszerezzük a közönségszavazás ötödik helyét, és így mi is ott lehessünk a verseny díjátadóján, az A38 Hajón. Az idei Goldenblog a blogs not dead szlogen jegyében telt, a punkoktól kölcsönzött szöveg pedig jól tükrözte a rendezvény hangulatát.
Mint kiderült, a blogok nagyon is élnek, mindössze egy gyorsan változó műfajról van szó, aminek lehetetlen megjósolni a jövőjét. Ezt a témát boncolgatta az átadó kerekasztal-beszélgetése, melynek fő tanulsága az volt, hogy nem érdemes 2-3 évnél hosszabb távon beszélni a blogolás irányáról. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják a műfaj kiszámíthatatlanságát, ami viszont biztos, az az, hogy az internetes szokások jelenleg rohamtempóban mobilizálódnak. Ez az, amire a blogoknak is reagálniuk kell.
A kerekasztal-beszélgetést követte a díjátadó, amin megnevezték a zsűri díjazottjait, és átadták a már korábban kihirdetett közönségszavazás győzteseinek jutalmát. A tíz kategória egyike volt a Helyi.érték, amelybe mi is neveztünk. Olyan remek blogokkal küzdöttünk meg itt, mint az Indiapass, a Panamericana, az Urbanista, vagy a 360°bringa. A közönségszavazást egy szoros verseny végén az Urbanista nyerte, míg a zsűri a dél-amerikai hátizsákos útját járó Bede Mártont, vagyis a Panamericana-t ítélte a legjobbnak.
Cseke Eszter és S. Takács András kihirdeti kategóriánk győztesét
Az este az átadó után a Nemjuci együttessel vett punk hangulatot. Csak hogy átérezze mindenki, milyen volt Németh Juci szenvedélyes játéka a színpadon, itt egy rövid, egyperces videó a buliról.
Remek este volt ez, ahol nem a győzelmen, a díjon vagy a presztizsen volt a hangsúly, hanem azon, hogy a bloggerek közelebb kerüljenek egymáshoz. Köszönet mindezért a szervezőknek és az olvasóknak. Jövőre újra!