Sokaknak talán meglepő, de New York hemzseg a patkányoktól. A metró valóságos patkánytanya, és a sikátorok szemeteseit is szorgosan fosztogatják a rossz hírű állatok. A helyiek talán már megtanultak együtt élni a szőrös apróságokkal, egy új elgondolás mégis megoldhatja végre a problémát.
Biztos sokaknak megvan az 1993-as A pusztító című film egy jelenete, amikor Stallone jóízűen fal egy hamburgert. A 2032-ben játszódó, disztopikus filmben a szegény városaik a csatornákban élnek, ahol a patkányhús minden kaja fő hozzávalója, így a burgeré is. Úgy tűnik, ez a kor előbb jött el, legalábbis egy szűk társaság számára mindenképp. Ők azok, akik azon kisérleteznek, hogy a nyugati ízekhez szokott emberrel is megkedveltessék a rágcsáló húsát. Egyik kedvenc blogunk, a gothamist.com szerkesztője vett részt nemrég egy többfogásos kóstolójukon. A folytatásban az ő élményeit idézzük.
"Az utóbbi időben részt vettünk nem egy kóstoláson. Csirke, kacsa, liba, fürj, galamb, tehén, ló, szamár, bárány, sertés, őz, nyúl és tengerimalac – hosszú a lista, és nem gondoltuk, hogy bővíteni tudjuk." - kezdte a beszámolót Garth Johnston. "Egy maréknyi ember gyűlt össze az Allegra LaViola galéria pincéjében. Kezdetben kétféle előételt szolgáltak fel, mind a kettőn sült patkányhús volt. Az egyiket vékonyra vágva, jól átsütve kaptuk, míg a másik egy szelet hús volt, áfonyás mázzal és kenyérrel... Érdekes, de nem volt meglepő az íze. Valahogy számítottam is rá, hogy rágcsálóként nem sokban különbözik majd a tengerimalacétól. Kicsit rágós, de nem zsírós, a szövetek pedig könnyen szakadnak apró darabkákra. A legemlékezetesebb talán az a megmagyarázhatatlan fémes utóíz volt, de azt egy pohár bor gond nélkül lemosta."
Ezek után az érdekes tapasztalatok után elgondolkodtató a kérdés, hogy mégis mennyire lesz képes elterjedni a patkány-gasztró? Mit várhatunk tőle? Megmarad egy szűk, különc társaság hóbortjának, vagy rákap fél New York, és minden sarkon grillezettpatkány-árús váltja a hotdogosok bódéját? Ha csak a gazdasági oldalát nézzük, mindenképp van létjogosultsága: a város nagy részén (a metróról nem is beszélve) elég kitenni egy csapdát, és szinte biztos a fogás.
Akadályok persze vannak – nem is kevés. A csatorna lakója, az ürülékben és dögökben mászkáló patkány nem éppen az az állat, amit az ember szívesen lát az asztalán, előítéletek tömegén kell tehát átküzdenie magát ennek az elsőre bizarr ötletnek.
A New York-i gasztrokultúráról bővebb információkat találsz honlapunk, az Irány New York Egyél jókat című menüpontja alatt.