Andy Warhol zsenije vitathatatlan. Sokoldalú, titokzatos, és kísérletező személyiség volt; a 20. század egyik legmegosztóbb művésze. A pop-art irányzat istene 25 éve ezen a napon hunyt el.
Sleep, Eat, Vinyl – néhány Warhol sajátos filmjeiből. „Én szeretem az unalmas dolgokat." – mondta ő, ezek a filmek pedig valóban az uralomról szólnak. Az Empire - melynek főszereplője az éjszakai kivilágításban, mereven álló Empire State Building - még Andy munkásságban is az extrémebb művek egyike.
Empire
1964 július 25-én Andy letette kameráját a Time-Life Buiding 41. emeletén, és a tizenhat háztömbbel arrébb álló Empire State Buildingre irányította azt. 20:06-kor elindította a felvételt, majd 02:42 kikapcsolta.
Ez lett Empire, amely olyannyira nézhetetlenre sikerült, hogy a pletykák szerint maga Warhol sosem nézte meg egyben az anyagot. Amikor megkérdezték tőle, mi volt vele a célja, azt válaszolta: Hogy lássam, ahogy telik az idő.
Noha az Empire olyan, mintha egy biztonsági kamera felvétele lenne, elvi jelentősége a szakértők véleménye szerint vitathatatlan, a strukturális filmművészet szempontjából fontos alkotás. Érdekesség, hogy Warhol 24 kocka/másodperc sebességgel készítette a felvételt, de 16 kocka/másodperces sebességgel vetítették azt, így az eredetileg 396 perces videó 485 perces lett.
Andy és New York
Életének legtermékenyebb korszaka kötötte őt a városhoz. 1949-ben költözött New Yorkba és ekkor nevét Warholáról Warholra változtatta. Egy ismerősével, Philip Pearlsteinnel közösen bérelt egy lakást, majd egy kommunába kötözött. Első önálló kiállítása itt, a Hugo Gallery-ben volt.
Az 50-es évek második felében már ismert reklámszakember volt. 1962-ben The Factory néven műtermet nyitott az east 47-en, és a hely hamar a New York-i underground élet egyik központja lett.
25 éve
Andy 1987. február 22-én, orvosi mulasztás következtében hunyt el. Egy epehólyaggal kapcsolatos rutinműtétből lábadozott egy New York-i közkórházban, de - a bírálatok szerint - a kórház személyzete nem fordított rá kellő figyelmet, ezért szervezetébe túl sok víz jutott az intravénás infúzión keresztül. Vízmérgezést kapott és 22-én reggel 6 óra 32 perckor, szívroham következtében, álmában elhunyt.
Óriási hatást gyakorolt azon művészeti irányzatokra, melyekkel kapcsolatba került. Egy zseni volt, és egy ikon lett.