A szerdát is Manhattanre szántuk. Most nem vállalkoztunk arra, hogy a Brooklyn-hídon át gyalogoljunk be, inkább metróztunk, mert az gyorsabb, és az időjárás is rengeteget romlott. Ez a nap sem telt hiába: megtudtuk, hogy miért nem nekünk való a Macy's, a postán időutaztunk, megnéztük Elvis és Iggy Pop gitárját, majd összefutottunk a Times Square pucér cowboy-ával.

Éget a vágy, hogy átrágjuk magunkat ezen az óriási almán, de a reggel az itt is reggel, kimászni az ágyból pedig itt is épp olyan szar, mint otthon. Az ébredés nálam különösen nehéz folyamat, és ez New Yorkban sincs másként. Ám eljön, amikor tudod, hogy nincs tovább. Meg kell tenni azt a bizonyos első lépést ahhoz, hogy estére eljuss a tízezredikig – a kettő közt van az a kilencezer-kilencszázkilencvennyolc, amiért érdemes volt megfeszülni.

Ébredés után jöhet a napkezdés szokásos menete: lengyelbolt, reggeli, program-átbeszélés, bepakolás, indulás. Ezt követi az átszállásokkal tűzdelt hosszas metrózás – mindez a harmadik napra már rutinná vált.

Gyerünk vissza Manhattanbe! – ez volt az irányelvünk mára. A szigeten, a metróból kijövet egy méretes bevásárlóközpontban találtuk magunkat. Jó kis boltok mindenhol, korrekt árakkal. Nagy leárazások, ajtóig érő sorok (hétköznap délelőtt), mi pedig ellenálltunk a csábításnak. Gondoltuk, ez úgy is csak az előjáték, hisz egy sarokra van a Macy's, és ki tudja, ott mi fogad majd. A Macy's (kettőnk közt csak Macis) azonban közel sem érdemelt volna akkora figyelmet, mint amekkorát kapott tőlünk a korábbi napokban. Ugyanis a város, de legfőképp Manhattan tele van a Macy's bevásárlótáskájával flangáló emberekkel, és mi ilyenkor rendre összepillantottunk és elmorogtunk halkan, hogy itt egy macis. Nagyon vártuk, tele voltunk kérdésekkel, aztán, amikor bejártuk az elsőtől a legfelső szinting rájöttünk, hogy semmivel sem több, vagy jobb, mint azok az üzletek, amiket Brooklynban láttunk. Az elit márkabuzik persze vernék a nyálukat, hogy Ralph Lauren meg Miatököm, de ugyan már. Egy 150 dolláros póló az nem az igényesség, vagy az elegancia mércéje, hanem egyszerű és értelmetlen sznobság – erről szól a Macy's. Egy valamiért viszont mindenképp térj be, ha erre jársz: a fa mozgólépcső kihagyhatatlan élmény.

Erről beszélek

A Madison Square Garden felé vettük az irányt. Odaértünk, megnéztük, de itt nem tudtunk sokat időzni, hisz be ugye nem mehettünk, az előtér bejárása pedig egy három perces aktus. Elképesztő történelme van ennek a csarnoknak. A Wikipédia az ökölvívás egykori Mekkájának nevezi, ami annak ismeretében, hogy itt zajlott az első Frazier–Ali összecsapás, nem hangzik túlzónak. Emellett a New York Rangers otthona, és a legismertebb amerikai zenészek lépnek fel itt hétről-hétre. Vitathatatlanul óriási szerepe van a manhattaniek életében, de sajnos számunkra egy érdekes koncert sem volt amíg kint voltunk.

Hát, te csak szebb lehetsz

A Gardennel szemben áll a James Farley Posta. Egy óriási postaépület, a város legnagyobbja. Ahogy sétálunk át a széles utcán, és előre-vissza nézegetek, megdöbbent az az óriási kontraszt, ami a két épület között van. Amíg Garden olyan, mint egy elcseszett tégely, addig a posta valami gyönyörű – ez a fajta változatosság jellemző az egész szigetre. Néhol templomok bújnak meg a felhőkarcolók tövében, máshol mókusok rohangálnak a járdán és rendőrlovak patái kopognak az aszfalton – ez Manhattan.

Ez a posta rendben van

Azt mondják, a legtöbb dolog addig érdekel, még meg nem kapod. Aztán megkapod, megismered és már nincs benne a "de még is milyen lehet" érzés. Na, a postával kb. ugyanígy jártuk. Csodaszép, megdöbbentő épület. Azt gondoltam, ha csak fele ennyire is elragadó lesz belül, ki sem akarok jönni onnan. Megmásztuk a méretes lépcsőt, beléptünk a korinthoszi oszlopok sora között és jött a csalódás. Egy szimpla, hosszú és keskeny helység, jó' 10 méteres belmagassággal – ennyi jut a publikumnak. Az épület többi része (bár az is lehet, hogy mi nem voltunk elég alaposak) elzárt. Ennek a keskeny térnek az egyik végén van egy kisebb kortörténeti kiállítás. Ezért viszont megérte betérni. Postakocsi, postaládák és ehhez hasonló tárgyak állnak itt. Érdekes volt látni a kocsit, amely egykor talán ezerszámra hordta a leveleket az állam földútjain. Jól tükrözi azt a szellemiséget, ami a posta intézményét áthatotta. Sajátos egy világ ez, és aki látta a Postamester (Going Postal) című filmet, az most érti mire gondolok.

Erről mondjuk nem tudom, hogy mikor és hol állhatott, pedig fontos volt egykor

A rövidke időutazás után betértünk kicsit az örökkévalóságba. Elsétáltunk a Times Square-re, és megnéztük a könnyűzene legnagyobb alakjainak hagyatékát a Hard Rock Caféban. Elvis Presley és a Beatles tagjainak zakója, Janis Joplin nadrágja, és egy halom gitár – Slash, Iggy Pop, Courtney Love mind itthagytak egyet. A Cafe nagy része étterem. Az asztalok mellett lóg egy-egy gitár, így a menü mellé társul az élmény, hogy eltölthetünk néhány kellemes tízpercet kedvencünk hangszere mellett. Mi nem ezt az utat választottuk. Nem álltunk le rendelni, inkább végigszaladtunk, és elfényképzegettünk a kajálók feje felett. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszett ez a hozzáállás, de hát máshogy nem lehet, ugye. Ha arra jársz és csak nézelődni akarsz, te se zavartasd magad, és ha jön a pincér, hogy rádsózzon egy asztalt, mond meg nyugodtan, hogy köszi nem, only see.

Ezután alaposan körbejártuk a Times Square-t. Rengeteg ember, óriási reklámok, na és kibe botlottunk? Robert John Burckba, az eredeti és hamisítatlan Pucér Cowboy-ba. New York talán legismertebb utcazenésze ő, és a hosszú évek alatt összenőtt a Times Square-rel. Zenélget, fotózkodik a turistalányokkal és még másolják is. Napokkal később láttunk egy imitátort, most pedig azt olvasom a neten, hogy már van Pucér Cowgirl is. Vele sajnos nem találkoztunk, de biztos volt nála fontosabb mulasztásunk is.

Az ő munkája nagyjából ennyi

Erre a napra már csak egy fontos pont maradt, ez pedig a New York Times szerkesztőségének felkeresése. Az épület, amelybe 2007-ben költöztek a negyedik legmagasabb felhőkarcoló jelenleg a városban. Nem volt nehéz észrevenni: az újságon is használt stílusban hirdetik a homlokzaton méteres betűk, hogy ez itt bizony a lap otthona. Innen viszont már tényleg nem volt tovább. A közelben, a buszvégállomáson összeszedtünk még gyorsan pár prospektust. Érdemes, mert ezeken többször találni 1-2 dolláros kedvezményt érő kuponokat, és korrektül tájékoztatnak a látnivalókról, programokról. Ilyen például a helikopteres városnézés, a színházi előadások, vagy a CityPass, amit végül mi nem vettünk meg, de ettől függetlenül csak ajánlani tudjuk.

 Az újságírás egy fontos helyszíne

Ha jól emlékszem, alaposan lefáradtunk mire hazaértünk. Lejártuk a lábunkat, forgattunk a szemünket megállás nélkül, így kijárt a pihenés. Az ágyból már csak arra a tízezer lépésre tudtunk gondolni, ami alatt rengeteg új élményt szereztünk.