Bronxban született, Long Islanden volt gyerek, de évei felét Magyarországon élte. Itt lett ismert, sikeres zenész. Kezdetben még visszahúzta a honvágy, de már hét éve nem járt szülővárosában. Király Viktorral New York-i útja előtt beszélgettünk.

Első generációs amerikaiként érezted bármiféle hátrányát a származásodnak az USA-ban?

Biztos éreztem volna, hogyha nem ott nőttem volna fel, ahol. Sok amerikai azt mondja, New York az nem is az igazi Amerika. Annyira sokszínű, annyira sok nemzetiség van ott, ezért senkire nem lehet rámondani, hogy te amerikai vagy. Én Long Islanden laktam, ott szinte csak első generációs amerikaiak voltak. Rengeteg iráni például, ezért nagyon sok iráni barátom volt. Volt sok amerikai barátom is, de a többség az mind hozzám hasonlóan bevándorlók gyermeke volt, ezért a származásom soha nem volt probléma. Senki nem mondta, hogy nézd már, a szüleid nem tudnak jól angolul, mert az ő szüleik sem beszéltek tisztán.

Mikor jártál először Magyarországon?

1996-ban láttam meg először Budapestet. Soha nem voltam előtte Európában. Van egy kép előttem, ahogy hajóztunk a Dunán, és én nem is tudtam, hogy létezik a Parlament. Mentünk a hajóval, egyszer csak megláttam és teljesen ledöbbentem. Emlékszem, nagyon sok Trabi ment az utakon, és én akkor még nem tudtam, mi az. Rákopogtam a kocsira, mondom, mi ez a papírautó? Ezek olyan emlékek, amiket nem tudok kitörölni. Sokkal inkább megmaradtak bennem, mint bármi más.

Ezt a kontrasztot a két város között akkor pozitívan élted meg?

Nagyon. Sokan kérdezik tőlem, hogy amikor kiderült, hogy ide költözünk (1999 - a szerk.), nem voltunk-e kibukva. New Yorkból átmenni egy európai országba, hogy ide kellett költözni… Tesóm és én kicsit titkoltan, burkoltan még vágytunk is arra, hogy Európába költözzünk.

Inkább mint Európa vagy inkább mint Magyarország?

Nem mondanám, hogy egyik vagy másik, mert csak Magyarországot ismertem. Nekem Magyarország az Európa volt akkor.

Mikor kezdett hiányozni New York?

Volt egy időszak, amikor nagyon vissza akartam menni. Volt, hogy úgy éreztem, jó, most már elég, már három éve itt voltam. Mindenkinek a fejében az volt eredetileg, hogy csak egy évet vagyunk itt. Maximum kettőt, amíg anyu meggyógyul. Aztán azt vettük észre, hogy hálistennek anyu meggyógyult, de itt maradtunk. Jött egy olyan felismerés, amikor azt mondtam, hogy jó, de mikor megyünk vissza? Nehéz időszak volt, de úgy oldottam meg, hogy rendszeresen jártam vissza New Yorkba. Amit megkerestem angoltanításból, azt egyből a repülőjegyre költöttem.

Hányszor tetted meg az Európa-New York-távot?

Abban az időszakban jó ötször. Ez egy olyan időszak volt, amikor nagyon ki akartam menni. Kimentem két-három hetekre, visszajöttem, és így megoldottam. Aztán nagyon megszerettem Magyarországot. Egyre kevesebbet jártam vissza.

Mi volt az, ami leginkább visszahívott?

A barátok és a nyelv. Idegesített, hogy mindenki csúfolt, hogy nem tudok magyarul. Ezt mindig kikértem magamnak. Itt kezdtem igazán magyarul tanulni, de itt sem tudtam alaposan, mert angol iskolába jártam. A gimnázium után jelentkeztem egy magyar színész iskolába. Igazából csak akkor kezdődött intenzíven a magyar tanulásom.

Ennyi év után még mindig angolul gondolkozol?

Nem gondolkozom angolul, vagy bármilyen nyelven. Csak úgy jön. A szövegírásban ugyanez a helyzet.

Otthon a családban hogyan beszéltek?

Hunglish. Főleg a szülőkkel. A nővéremmel csak angolul beszélek, mert megszoktuk. Ha magyarul szólok Lindának hülyén érzem magam, mintha színészkednék. Ezért természetes nálunk az angol. Gyerekkorunkban a környezetünkben mindenki angolul beszélt, de a szüleink sokszor magyarul szóltak hozzánk. Volt egy olyan vágyunk, hogy visszaszóljunk magyarul, de erről gyorsan lemondunk, mert ilyenkor mindig kinevettek.

A testvéreidnél mennyire erős a New York-i kötődés? Ikertestvéred, Ben például évek óta ott él.

Ben is imádja Budapestet, csak kapott egy tök jó állást New Yorkban. Ő most a városban lakik. Amikor mi ott voltunk, mi Long Islanden laktunk, egy kertvárosban. Az teljesen más. Ben nagyvárosban lakik, ott vannak a barátai. Ami viszont nagyon érdekes számomra, és az egész családnak, hogy egyre magyarabb, amióta kiköltözött New Yorkba. Talán azért, mert főleg magyar társasággal lóg kint.

Lindát mindig is azzal csúfoltuk, hogy ő a legnagyobb amerikai köztünk. De ez így van. Ő hozzánk képest kevés időt töltött Magyarországon.

Az ő sikereiből te tudtál táplálkozni?

Olyan értelemben volt előnye számomra, hogy megtapasztaltam előre, hogy mivel jár ismertnek lenni. Ez nem annyira könnyű, mint kívülről tűnhet. Mivel Linda benne volt, nekem már nem volt újdonság, nem volt zavaró. Egyébként nem hiszem, hogy előnyt szereztem azzal, hogy ismert a családom, mert csak előítélettel találkoztam. Rögtön azt mondják, hogy á’, te csak azért vagy itt, mert…

Ez még mindig tart, vagy már sikerült ledönteni ezeket a falakat?

Most már nem tart. Elértem végre azt, hogyha sikeres egy dal, akkor azt mondják, hogy azért, mert megírtam és jó. Nem másért. Ez csak az utóbbi egy évben sikerült.

A távlati célok közt szerepel, hogy a tengerentúlon is karriert építs?

Nyilván benne van a pakliban. Azért is megyünk ki most, május 13-án New Yorkba, a The DL-be fellépni. Az a közreműködés, amit a legújabb dalomon a DMC-vel csináltam, azt hittem, csak egy egyszeri dolog lesz, és csak duma, hogy majd összehoz ezzel meg azzal, de betartotta. Szóval ők szervezik nekem és Lindának ezt a koncertet, ami igazából egy showcase. Ez fontos, mert itt a megfelelő emberek néznek minket: producerek, lemezkiadók fejesei, rádiósok. Ha valakinek tetszik, akkor rácsapnak.

És ott előny lehet az, hogy téged itt, Európa egy kis országában elismernek, vagy azt ott senki sem jegyzi?

Mindenképp előny. Azt figyeltük meg, hogy a nagy németországi, angliai lemezkiadókat nem érdekli, hogy hol vagy híres, csak legyél híres. Számít. Azt jelenti, hogy valamit letettél az asztalra, és nem vagy teljesen szűz a szakmában. Amúgy érdekes dolog történt velem épp ma. A legújabb dalom, a Running Out Of Time kapcsán írtak emailt Dél-Koreából és Indonéziából, hogy már játsszák. Azt üzenték, hogy az ázsiai rádiók nagyon együtt működnek, szóval, ami befut Koreában, az nagy eséllyel be fog futni Kínában, Japánban. Hatalmas piacok ezek.

Hogy látod, a New York-i közönség értőbb, befogadóbb, mint mondjuk a hazai?

Sokkal. Aki szereti a zenét, az lemegy mondjuk a Cafe Wha?-ba kedd este. Itt úgy csinálják az élőzenét, hogy tizenegytől hajlani négyig rotációba váltják egymást a zenészek. Volt itt egy vicces történetem, amikor még csak visszajárogattam New Yorkba. 18 éves voltam, de ugye 21 éves kortól lehet piálni Amerikában. Próbáltam kicsit rafkós lenni, volt egy magyar diákigazolványom, arra kétszáz forintért lamináltunk egy kamu igazolványt, és odaírtuk, hogy 21 éves vagyok. Mindenhol beengedtek. Bementem a Cafe Wha? -ba, kirendelem a sörömet, kikérem a következőt, és a csávó mondja, hogy várj egy percet. Gondolom ismerős volt neki az akcentus. Kihozza a Bianka nevezetű pincérnőt. Na, mutasd azt az igazolványt, mondta. Aha, nagyon vicces, ne szórakozzatok, aztán kiküldött. Mondtam a csajnak, magyarok vagyunk, most tényleg emiatt fogsz kidobni engem? Azt mondta, igen, és kirugtak.

Milyen tapasztalataid vannak még a kinti magyarokról? Nem feltétlen a baráti társaságodra gondolunk.

Nincs tapasztalatom a jelenlegi magyarokkal. A tesóm szerint most már nagyon összetartóak. Legalábbis egy bizonyos réteg. Minden generáció más. Én egyébként Budapesten is érzem a különbséget. Ez a generáció sokkal összetartóbb, mint az előző. Csak nézzetek le a Gozsdu Udvarhoz, vagy bárhova. A BP-sapkák, stb. Sokkal büszkébbek a fiatalok, hogy magyarok, budapestiek, mint egy generációval előbb. New Yorkban ugyanez van.

Mi az, ami a legjobban hiányzik? Ami itt nincs meg, New Yorkban viszont megvan?

Az életstílus, ami kezd kialakulni Magyarországon is. Ilyen például a város szeretete, hogy büszkén vállalják a fiatalok, hogy hol élnek. Ezek olyan dolgok, amik nálam azt jelképezik, hogy az emberek kicsit kényelmesebben érzik magukat a városon belül. New Yorkban ez már nagyon régóta megvan, és nagyon kezd színes lenni Budapest is etéren.

Szerinted mi hozza el a változást?

Én nem tudom. Minden nap kérdezem magamtól ugyanezt. Nagyon remélem, hogy nem csak én látom azt, hogy nagyon változik Budapest. Próbálom eldönteni, hogy mi az ok. Talán az internet, hogy mindenki lát mindent a világból. Bekapcsolod a Facebookot, és látod, hogy mi a menő mondjuk New Yorkban. Szóval nem tudom, miért kezd kinyílni mindenkinek a szeme, de nagyon örülök. Imádom Budapestet mióta ennyire alter, de közben tradicionális egyben.

Európán belül még mit szeretsz?

Londont imádom. Kijárok zenélgetni. Nagyon szeretem, mert London számomra New York és Európa keveréke. Mikor sétálok a londoni utcákon, akkor érzem New Yorkot. Ugyanazok a szagok, illatok. Ezen kívül nagyon sok helyen nem voltam Európában. Ez a New York-London-Budapest háromszög, ami ismerős.

Ha visszatúrsz az emlékeidben, mik voltak a legjobb részei New Yorknak, amikor még kijártál, kint éltél?

Nekem egyértelműen két hely volt nagyon szimpatikus. Az egyik, ahol a család is lakott, Upper West Side. Az egy szép hely. Nyugis, de mégis városi a hangulata. A másik az a Village. MacDougal Street, Cafe Wha?.

Sokat változott a város harminc év alatt.

Rengeteget. Most már az egyik legbiztonságosabb nagyváros a világon. 1981-ben, amikor a szüleim diszidáltak, akkor még veszélyes volt.

Volt rossz tapasztalatod etéren?

Volt. Nem nagyon meredek, inkább a New York-i hülyeség jutott el hozzám, Long Island-re. Volt egy vicces jelenet Harlemben. Nagyon gebe, vékony gyerek voltam, ami akkor nagyon divat volt a modellszakmában. Volt egy csomó fotózásom. Az egyik ilyen Harlemben volt. Mi az ikertestvéremmel, mint két fehér gebe gyerek ebédszünetkor gondoltuk, hogy egyedül elmegyünk pizzázni. Benyitottunk egy pizzériába. A teljes hangzavarból teljes csönd lett, mi voltunk az egyetlen két fehér folt az étterembe. Persze nem történt semmi, mert nem fognak bántani két gebe gyereket. Röhögve, kacagva kiszolgáltak. Ó, gyerekek, nem tudjátok, hogy hol vagytok? Voltak ilyen helyzetek, de ami sokkal durvább volt, és hozzánk is elért, az a bronxi hülyeség. A Long Island-i gimnáziumunkba, ami egy tök jó suli volt, de mint nagyon sok amerikai nagyvárosban, úgy itt is nagyon probléma volt a fegyver. Volt egy eset ott, hogy egy csávó meghalt egy bandaháborúban. Akkor volt egy sulis megemlékezés az egészről, a fegyverekről.

Volt még egy szintén bandás dolog. Ugye ott a legnagyobb ünnep a gyerekeknek az a Halloween. Volt egy banda, amelyik ilyenkor avatta be az új tagjait. Az volt a feltétele annak, hogy bekerülj, hogy odamész valakihez az utcán, és pengével felvágod az arcát. Mi nem hittük el. Azt gondoltuk, ez csak egy urban legend, amit az idősek és a tanárok mondanak a gyerekeknek, hogy ne maradjanak késő estig a cukorgyűjtésnél. Aztán eljött az 1998-as Halloween, és bejelentették a suliban, hogy nem szabad kimenni otthonról. Másnap a híradóban benne volt, hogy ezek a csávók járták az utcákat, és vagdosták az embereket. Ezek a hülyeségek ritkán, de eljutottak hozzám.

Sokat vagy úton, nagyon elfoglalt vagy pár éve már, mikor is voltál utoljára New Yorkban?

Hét éve. A Megasztár előtt pont voltam Amerikában. A műsor óta nonstop fellépések, felkérések, lemezkészítés, reklámok vannak. Annyira nonstop, hogy most már nekem kellett leállítani. Ahhoz, hogy most ki tudjak menni New Yorkba, leállítottam a szervezőket, hogy nem kérek bulit május közepétől végig. Eddig nem mondtam azt, hogy nem érdekel, ezért ment el az idő. Muszáj szabnom egy határt.

Jó utat, és sok sikert a kinti koncerthez!

Köszönöm!