Százötven éve még egy tehetős család birtokának kapuja volt, ma egy autószerviz végzi dolgát a tövében. Kopottas külsejével, firkáival a Seaman-Drake boltív beleolvad az észak Broadway-i utcaképbe, ahol méltóságteljesen pusztul évtizedek óta.
Inwood városnegyedbe nemhogy a turisták, de még a városiak java sem téved. Nincs is miért felkeresni: két park kivételével nem sok szépséget rejt ez a csendes, piszkos külváros, Manhattan felső csücske. Másfél évszázada még a tehetős Seaman család élte itt mindennapjait; birtokuk nagyságát, fényűzésüket máig hirdeti ez a Broadway és a 215. utca találkozásánál álló kopott boltív.
Seamanék a korai telepesek közt érkeztek Amerikába. A család legismertebb tagja Dr. Valentine Seaman, aki az 1800-as évek New York-jának egy népszerű orvosa volt: az ápolóképzés beindításában és a himlő elleni vakcina amerikai bevezetésében tevékenykedett sikerrel. Fia, John Seaman 1851-ben szemelt ki új otthonának az Inwoodon egy huszonhat hektáros földet, ahová – a kor burzsuj mércéjéhez mérten visszafogott – birtokot építetett istállóval, üvegházakkal, kápolnával, egy hatalmas villával, bejáratként pedig egy 10,5 méteres boltívet rendelt – a villához hasonlóan azt is fehér márványborítással. A márványt helyben bányászták, valahol az ív helyén, ahonnan egy kanyargós műút vezetett a dombtetőn álló villához. Mivel a környéken akkoriban még nem álltak sokemeletes lakóházak, a Hudson és a Harlem folyókra is rá lehetett látni az ablakaiból.
A dombon látható a villa, elől pedig a boltív egy 1903-as fotón
A birtok csak szűk három évtizedig volt Semenéké. 1878-ban John Seamen özvegye, Ann Drake Seaman nyolcvanas évei közepén elhunyt, a földet pedig unokaöccsére, Lawrence Drake-ra hagyta. Közel másfélszáz örököst haragítva meg ezzel, akik szerint a férfi erősen befolyásolta az idős özvegyet. Azonban a szerencsés Lawrence sem élvezte sokáig a sziget északi táját és 1905-ben (vagy 1906-ban) Thomas Dwyer építési vállalkozónak adta el az örökölt birtokot. Dwyer belakta a házat, a boltív tetejében pedig egy műhelyt (más források szerint irodát) működtetett.
A kapu és környezete 1929-ben
Az 1910-es évekre – nagyrészt a metróhálózat bővítésének eredményeként – Manhattan északi területeit is elérte a városiasodás, és az addig vidékies hangulatú Inwoodban gyorsan elszaporodtak a lakóházak. Ekkorra már a birtok fénye sem volt a régi, és az évek haladtával mind kevésbé emlékeztetett 19. század közepi nagyságára. A föld egy részén Dwyer túladott, így a ’20-as évekre már garázsok és autókereskedések sorakoztak a Broadway nyugati oldalán, a diadalív közelében. Mint világváros, New York ezekben az években rohamtempóban épült, és modern metropoliszként többé már nem adott teret ilyen huszonhektáros úri hencegésnek – a földterület túl értékessé lett ahhoz, hogy egy ekkora birtok fennmaradhasson. A villát 1938-ban elbontották, hogy helyére a Park Terrace Gardens nevű lakókomplexum épüljön, amely kertjei miatt máig népszerű a manhattaniek közt.
Lakóházak a villa körül 1937-ben
Seamenék otthonának egyetlen emléke a boltív maradt. Talán csak lustaság az oka, hogy nem hordták el építőanyagnak azokban a terjeszkedés szempontjából oly aktív években, de még az is lehet, hogy a sorsáról döntők meglátták benne a szépséget – mert használni nem sok mindenre tudták. 1960-ban Jack Gallo autószerelő műhelye költözött alá/mögé, de az építmény története ezután sem lett izgalmasabb. Belső szerkezete a hetvenes években egy tűzben súlyosan megrongálódott, és azóta az egész épület lassan, de akadálytalanul pusztul; a korábban hófehér márvány ma már inkább szürke és kopik, egyes elemeit nézve pedig úgy tűnik, az építményt csak a sok firka, a kosz és a gaz tartja még egyben.
A várost nemigen foglalkoztatja a helyiek által csak Seaman-Drake Arch-ként ismert boltív, így az építmény kurátora de facto Mr. Gallo, akiről úgy hírlik, (a New York Times egy 2001-es cikke szerint, de az is lehet, hogy már nem él) szívesen megmutatja a kíváncsiskodóknak.
Képek: a műhelyről és a birtokról.
Google Streetview: itt.
