Az évszázad művészi bűntette – sokan máig így emlegetik Philippe Petit őrült mutatványát, amikor egy, a WTC ikertornyai közé kifeszített acélkötélen egyensúlyozva nyolc fordulót tett az északi és a déli torony között.
A francia Philippe Petit tizenévesen ismerkedett meg a zsonglőrködéssel, köztük a kötéltánccal. Szenvedélyesen és tudatosan fejlesztette magát, és egyértelmű célja volt, hogy elismert kötéltáncos legyen. 1968-ban, egy párizsi fogászaton hallott először a manhattani ikertornyokról. Egy magazint talált, amiben az akkor még építés alatt álló Világkereskedelmi Központról írtak. Felkeltették az érdeklődését az egymás mellé épülő hatalmas tornyok, és eltökélte, hogy ő lesz az első, aki kötélen átkel köztük.
Hat év alapos tervezés következett. Mivel a tornyok ekkor még építés alatt álltak, nagyon sok nélkülözhetetlen információ, így az épületek közti széljárás, valamint a tornyok kilengésének mértéke ismeretlenek voltak. Petit ezért rendszeresen utazott New Yorkba, és ilyenkor egy helyi barátjával, Jim Moore fotóssal helikopterről követték a munkálatokat. A képek alapján készült egy méretarányos makett, amelyen megtervezhette a mutatványt. A hosszú és költséges felkészülést Petit egy másik jó barátja, a német Francis Brunn finanszírozta, aki maga is elismert zsonglőr volt.
Ezek az évek persze nem csak a WTC jegyében teltek. Petit ekkoriban szerzett hírnevet magának. Előbb akkor került rá a figyelem, amikor a párizsi Notre Dame két tornya közé kifeszített kötélen egyensúlyozott, majd 1973-ban a Sydney Harbour híd két pilonja között sétált. A New York-i mutatvány előtt a franciának több alkalommal is sikerült bejutnia az építési területre, és a tornyokba is. Ilyenkor különböző tárgyakat hagyott szerteszét a szinteken és később a tetőn is, hogy lássa, milyen szintű a biztonság. Petit hamis személyazonosítókkal érte el, hogy a tetőre is felengedjék. Volt, hogy vállalkozónak adta ki magát, máskor újságírónak, aki egy francia építészeti magazinnak készít cikket az építkezésekről. Ezeken az alkalmakon megfigyelte azt is, hogy mikor váltják egymást a munkások, mikor a leglazább a figyelem.
A Sydney Harbour fölött
1974. augusztus 6 éjszakáján, segítőivel kiegészülve, egy teherlifttel felvitte a felszerelést a 104. emeletre, majd onnan a tetőre. Előbb egy íjjal egy damilt lőttek át az egyik toronyról a másikra, majd azon egyre nagyobb teherbírásuk köteleket húztak át, és végül kifeszítették a 200 kilogrammos acélkábelt. Rögzítették azt, majd vártak reggelig.
Augusztus 7-én, reggel hét óra tizenötkor Petit a déli toronyról rálépett a kötélre, és megkezdte őrült mutatványát. 45 percig sétált a 417 méter magasan kifeszített, 61 méter hosszú kötélen. Ez idő alatt nyolc fordulót tett, és több járókelő, valamint a kikötői hatóság figyelmét felkeltette. "Figyeltem, ahogy a táncos a kötélen sétál. Úgy félúton lehetett a két torony között, amikor meglátott minket és elmosolyodott... Amikor az épület közelébe ért, kértük, hogy hagyja abba amit csinál, de ő megfordult, és visszasietett középre. Pattogott fel és le. Hihetetlen látvány volt." – emlékezett a napra az egyik kiérkező tiszt. Petit-t figyelmeztette egy barátja is, hogy a rendőrök helikoptert fognak küldeni, hogy megpróbálják leszedni, ha csak nem adja fel magát, de ekkor még nem jött le. A döntést csak akkor hozta meg, amikor elkezdett esni az eső. A déli toronynál fogták el, miután lelépett a kötélről. A rendőrök megbilincselték, és durván letaszították a lépcsőn. Ezt később úgy mesélte, mint a nap legveszélyesebb részét.
Újságírók és rendőrök gyűrűjében
Aznap világszerte híradások számoltak be az őrült teljesítményről, a következő napokban pedig a legnagyobb lapok címoldalára kerültek azok a lenyűgöző fotók, melyek abban a 45 percben készültek. A hatóságok persze nyíltan elítélték tettét, a New York-iak csodálták a bátor franciát, aki elérte a régóta várt ismertséget.
Később több dokumentumfilm feldolgozta Petit és barátai történetét. A hatéves tervezést, a megfigyeléseket, az irathamisításokat és a rengeteg kalandot a legjobban talán a 2008-ban bemutatott Ember a magasban című film meséli el. A BAFTA-díjas alkotásban a résztvevők mondják el, hogy milyen volt belevágni egy lehetetlennek tűnő mutatványba.