548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Bad News – Emelkedő taxiárak

Bad News – Emelkedő taxiárak

Írta: Pakos

A Taxi and Limousine Commission (TLC) egy ideje már rágódik a témán, most pedig hivatalosan is bejelentették: a tarifaárak emelkedhetnek a közeljövőben, méghozzá legalább 17%-kal.

new-york-taxi-hd-free-for-1537434.jpg

17% sajnos nem kevés. Eddig a JFK – Manhattan távot 45 dollárért tehettük meg, ami ugyan nem volt olcsó, de tervezet elfogadása után ez az összeg 52 dollárra (~12000 Ft) emelkedne.

Lássuk még miben lesznek lényeges változások:

A kezdeti összeg ugyanúgy a jelenlegi 2,5 dollár maradna, viszont minden 1/5 mérföld után – vagy több mint 60 másodperc 12 mph (~20 km/h) alatt  – az eddigi 40 cent helyett, fél dollárnál fog nagyobb értéket mutatni a taxióra.
Mérföldenként 2,5 dollárért visznek el minket, az eddigi 2 dollár helyett. Ez utóbbi 25%-os növekedésnek felel meg, ami mellett már nehezen megyünk el, és mennek el a New York-iak. Emberibb mértékegységekben, magyar forintban, 1 km 370 Ft-ba kerül a jelenlegi árfolyam mellett. Mindenki döntse el, hogy ez neki sok-e, vagy kevés.

 5014965390_a4989fd5e5_z.jpg
A borravaló számolásával sem kell vesződnünk, egyszerűen rábökhetünk valamelyik százalékra.

A többi változásban a vezetők és a flotta tulajdonosok érdekeltek. Az új szabályok szerint, minden út után 6 cent egészségügyi adót is fizetniük kellene.

Szerencsére még néhány hétig nem kell aggódnunk, a szavazás ugyanis július 12-én lesz. Csak remélni tudjuk, hogy végül nem fogadják el a tervezetet.

3 komment hír taxi ár JFK Tovább
Bad News – Emelkedő taxiárak Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
3 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York
  • Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap
  • Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap
  • Így állunk a közösségi médiában az út előtt Így állunk a közösségi médiában az út előtt
  • Légy a támogatónk! Légy a támogatónk!
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr874584355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-Bag 2012.06.14. 14:58:03

1 km 370 Ft-ba kerül a jelenlegi árfolyam mellett. Szerintem ez még a megfizethető kategória. Nálunk, ha jól tudom 550 Ft, de mondjuk a benyó is drágább :-)
Válasz erre 

Pakos · http://iranynewyork.hu 2012.06.14. 15:27:39

@T-Bag: 550 Ft? Az már valami limuzin kategória. A taxi 2000-nél pl 164 Ft/km, tehát szerintem 200 Ft körül mozoghat maximum egy normál taxi.
Közel még egyszer annyi kint, mint itthon, mondjuk egy átlag amerikai sokszorosan többet keres mint egy magyar, szóval csak nekünk, turistáknak igazán drága.
Válasz erre 

T-Bag 2012.06.15. 12:43:39

Ott a 2 pont! Az 550 Ft az induló ár, én néztem el...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook
Booking.com

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) times square (4) Times Square (2) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard