Most sokakban felmerülhet a kérdés: Villamos New Yorkban? Ha Amerika, ezt a szót általában San Franciscó-val kapcsolatban szokták emlegetni. Ezután sem lesz másképp, hiszen nem az MTA (Metropolitan Transportation Authority) bővítette szolgáltatásait, csupán egy egyszerű szóviccel éltem.
Mai témánk a Roosevelt Island Tramway. A tramway az esetek többségében villamost jelent, Manhattanben viszont egész mást. Lássuk, mit is...
Egy laza panoráma
A Roosevelt Island Tramway egy libegő, a város igazi különlegességei közé tartozik. A Roosevelt sziget és Manhattan között biztosítja az utasforgalmat a nap 24 órájában 1976 óta. Azóta átesett egy nagyobb szabású renováláson, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Roosevelt sziget (korábban: Blackwell's sziget, majd Welfare sziget) egy aprócska sziget az East Riveren. Csupán 3 km hosszú, szélessége sehol sem haladja meg a 240 métert. Manhattan közigazgatási részéhez tartozik, a folyón túl, keletről Queens határolja. Jelenlegi becsült lakossága 12 000 körülire tehető, ami nem kevés egy ilyen pici területhez képest. Felvetődik a kérdés, hogyan oldjuk meg a sziget lakosságának mindennapos közlekedését? A problémára először 1909-ben kaptak részleges megoldást az ott lakók, ekkor adták át ugyanis a Queensboro hidat, amely ugyan összekötötte Manhattant Queens-szel, de a rajta áthaladó forgalom nem érintette közvetlenül a szigetet. De akkor, hogy lehetett eljutni a szigetre? A válasz meglepő, de annál nagyszerűbb. 1957-ig villamos is közlekedett a hídon, a két végállomása között csak egyszer állt meg, a híd közepén. A szigetre lejutni vágyó utasokat egy liftrendszer várta, ami levitte őket az acélmonstrumról. Ne egy egyszerű utasliftet képzeljenek el az olvasók, ugyanis a személyeken felül, a járművek lejutását is liftekkel oldották meg. A könnyebb emészthetőség érdekében, beszéljen inkább a következő kép.
Ötletes volt a rendszer, de idővel – ahogy egyre nőtt a forgalom és a sziget lakossága – más alternatíva után kellett nézni. 1955-ben készült el a Roosevelt Island híd, amely levette a terhet a liftrendszer válláról, így azt még ugyanabban az évben be is zárták, lebontására pedig 1970-ben került sor. A Roosevelt Island híd csak részben oldotta meg a problémákat, ugyanis a szigetet Queens-szel köti össze, Manhattanből még mindig csak nagy kerülő árán lehetett eljutni. Az 1970-es évekre már kibontakozóban volt egy metróvonal terve, amely érinti a szigetet, de a beruházás túl nagy lett volna, viszont egy új tömegközlekedési mód kiépítése már nem tűrt halasztást. Három alternatíva, egy újabb lift, komp, és egy libegő közül végül az utóbbi nyert. 1976-ban adták át a publikumnak, és a lelkesedés nem maradt el. A New York-iak beleszerettek, sokan csak kilátás miatt ezt választották az autó helyett. Meg is értem, mivel a mintegy 940 méteres úton lélegzetelállító látvány tárul az ember szeme elé. A felhőkarcolók között érezhetjük magunkat, hiszen a drótkötélpálya 76 méterre is eltávolodik a vízfelszíntől. Ez az ideiglenesnek szánt megoldás annyira jól működött, hogy a metró csak 1989-re készült el. (Azóta az F vonal Roosevelt Island-i megállójával is elérhetjük a szigetet)
A Queensboro híd (elől) és a Roosevelt híd (hátul)
Naponta 115 fordulót tesz, és közel 5000 ember utazik rajta. Egy körben 110 ember fér el kabinban, amely a közel 30 km/h-ás maximális sebességgel szeli a New York-i levegőt. Az út gyorsan véget ér, mindössze 3 perc alatt teszi meg a már említett 940 méteres távolságot. Fennállásának 35 éve óta két kisebb baleset érte. Először 2005-ben, műszaki probléma miatt 80 ember ragadt a kabinban kicsit több mint 90 percig, majd 2006-ban megismétlődött a szerencsétlenség, ekkor 69 ember rekedt a levegőben. Az utasokért azonnal mentőkabinokat küldtek, és 15 fős csoportokban menekítettek ki őket. Természetesen a gyerekek és az idősek elsőbbséget élveztek, és a mentés ideje alatt a még fent rekedt utasoknak étel és víz ellátást biztosítottak. Az események hatására, néhány hónappal később apróbb felújításokat eszközöltek a villamoshálózaton, egy nagyobb szabású renoválás előszeleként. Az esetleges hasonló balesetek jövőbeli, még gördülékenyebb megoldásához, minden kocsit telefonnal, toalettel, tartós élelmiszerrel és vízzel szereltek fel. Mint említettem, ez csak az előszele volt egy nagyobb felújításnak. 2010. március 1-jén a tervek szerint 7 hónapra – a helyiek nagy bánatára – megállították a libegőt. Megérte várniuk, a 25 millió dolláros modernizációs projekt minden részletre kiterjedt. A csörlőrendszerektől, a tartó oszlopokon át, a kabinokig mindent kicseréltek. Az előzetes tervektől eltérően, két hónappal később, 2010. november 30-án vehették újra használatba a New York-iak.
A végére pár kedvcsináló videó. Legegyszerűbben metróval juttok el a libegőhöz. A Lexington Avenue/59th street megállónál kell leszállni. Megáll itt az N, Q, R, (a Q csak hétköznap) és a 4, 5, 6-os metró is. Innen már csak 5 perc séta a második sugárút irányába. Ha tehetitek, semmiképp ne hagyjátok ki!
