Ahogy a nagyvárosoké általában, New York utcái, épületei is hemzsegnek a kortárs művészek munkáitól: sikátorok falain, hidak vasszerkezetén, konténereken és néhol még a járdán is találunk egy-egy graffitit. Ezek témája, színvonala, kidolgozottsága és hangulata persze nagyon különböző, legtöbbjük itt is csak egyszerű bomba vagy tag, de akad köztük rengeteg sokat mondó, mélyebb jelentésű alkotás is.

Idővel külön posztot szánunk ennek is, de most csak egy újabb kérdés miatt írok. Ezt a képet a Williamsburg Bridge gyalogosjárdáján csináltuk. Nem kezdek újabb kombinálásba, bár van némi hasonlóság a Wikileaks alapítójával, Julian Assange-zsal és a kiváló színész, Fesztbaum Bélával is, de ebbe most teljesen fölösleges belemenni. Ha van tipped, írd meg! Ha pedig konkrétan tudod, hogy ki ez, világosíts fel!

Az ENSZ székházával szemben, az East River közepén áll egy aprócska, elfeledett sziget. Építési törmelék kupacaként emelkedik ki a folyó vizéből, zordnak és élettelennek tűnik. Még éppen csak 100 éves, fiatalabb, mint a Szabadság-szobor, története elférne egy szórólapon.

Az U Thant-sziget mindössze 61 méter hosszú és legkövérebb részénél is csak 30 méter széles. Akármennyire is csalogató lehet a kalandvágyó New York-iaknak, természetvédelmi területként látogatása tilos. A kőhalom azonban közel sem lakatlan, tucatszám fészkelnek rajta költöző madarak.

New Yorkot sokan a felhőkarcolók fővárosának tartják, és Dél-Manhattant látva ez nem is hangzik túlzónak. Az elmúlt 140 évben tizenegy épület birtokolta itt hosszabb-rövidebb ideig a világ legmagasabb felhőkarcolója címet, ám az egykor még e téren egyeduralkodónak számító New York mára több komoly riválist kapott. 

A felhőkarcoló kifejezést a 19. századtól használják, kezdetben a New Yorkban és Chicagóban megjelent első magasabb, lakható épületeket illették így. Ma az alsó határt 150 méternél szokás meghúzni, de sokszor már a 100 méternél magasabb épületek is megkapják ezt a jelzőt.

Nem véletlen, hogy eddig egyetlen beszámolónkban sem írtunk még magyarokkal kapcsolatos élményekről. Tizenegy napnyi kint létünk alatt ugyanis mindössze két alkalommal futottunk hazaiba – ebből egy nagyon rossz és egy jó élményünk született.

A legelején külön posztot szántunk annak, hogy elmondjuk, miért a British Airways-el utaztunk végig, bevállalva a kétszeri londoni átszállást. Ez ugye - többek közt - annyiban más, mint egy közvetlen Budapest–New York-járat, hogy itt maximum a csatlakozásig utazol magyarokkal, de azután már kevés eséllyel futsz honfitársba. Ha jól emlékszem, a londoni járaton úgy felesben voltunk az angolokkal, az átszállás után, a New York-i gépen viszont egy magyar szót sem hallottam, ahogy a határátlépésre várva sem. Aki a Delta vagy a United Airlines légitársaságok közvetlen járatával utazott a nyáron, biztosan mást tapasztalt.

New York-i gépen ülünk. Hahóó! Hol itt egy magyar?

Úgy érzem, az átlagnál tájékozottabb vagyok a popkultúra terén, de most muszáj az olvasókhoz fordulnom. Még SoHo városnegyedben, egy H&M-ben vettem ezt a pólót 12 dollár 95 centért. Kinek, vagy kiknek az arca ez rajta?

Greenwich Village egy nagyon frankó városnegyed Alsó-Manhattanban. Talán a legkülöncebb, legliberálisabb és leghangulatosabb hely egész New Yorkban. Olyan, ahová az ember – még egy hozzánk hasonlóan heteroszexuális is – kiszakadni, harmóniát keresni jár.

Az én elképzeléseim szerint egy ideális városban az utcák tiszták, a virágok gondozottak és teli van velük minden ablak és kirakat, az emberek mosolyognak, még akkor is, ha éppen a kutyájuk piszkát passzírozzák a szarótáskába, de ami a legfontosabb: nem ítélnek el senkit a világnézete és a nemi beállítottsága miatt – Greenwich Village ilyen.