Mostanában népszerű téma az online sajtóban a fiatalok tömeges távozása Magyarországról. De mi a helyzet New Yorkkal, vajon oda is sokan mennek?

A mai sajtó főleg az elmúlt pár évben világgá indult magyarokról ír, első körben 2004 után, amióta az EU-ban vagyunk, majd 2008 után egy második, egyre erősödő hullámban. Legtöbbször Londonról írnak, amit itt élve nem csodálok, rengeteg magyar van. A újságírok által is előbányászott statisztikák nem adják vissza a valós képet. Londonban gyakorlatilag minden Starbucks és Pret A Mangerben látok egy magyar kiszolgálót, az utcán és buszon állandóan hallasz magyar szót. Ma már szerintem minden pesti fiatalnak van pár itt élő haverja. Több magyar étterem sokféle magyar programot szervez, múlt héten volt Presser koncert Rúzsa Magdival, Quimby, Ákos, Edda, van itt minden.

New York-i magyarok filharmonikus koncerten a Central Parkban

Az előbbi részben már érintettük a metrókártya-festők munkáit. A festészettől nem szakadunk el, de ezúttal az erotikától mentes műveket igyekeztünk összegyűjteni.

Amikor nekikezdtünk ennek a sorozatnak, mi sem gondoltuk, hogy szelektálnunk kell majd, annyi érdekes alkotás van a témában. Szerencsére nagyon sokan ragadnak metrókártyát New Yorkban azzal a céllal, hogy valami művészit csináljanak belőle. Mi most a festők közül válogattuk ki a legjobbakat. A képek java újfent a Single Fare nevű kiállításról van, így bocs ha azok néhol hülyén vannak összevágva.

Többször írtunk már a 80-as évek New York-járól, most azonban még visszább mentünk az időben – egész a 60-as évekig.

A posztban hosszabb-rövidebb videók formájában egy órányi tartalmat találtok arról, hogy miként festett New York fél évszázaddal ezelőtt. Az 1964/65-ös világkiállítástól, Marilyn Monroe-n és a bohém Greenwich Village-en át, egészen a metróaluljáróból kisétáló oroszlánig minden belefért a gyűjteménybe. Angolul tudók előnyben, de a legtöbb felvétel nyelvtudás nélkül élvezhető.

New York hosszú idő után, ismét szeretne valamiben a legnagyobb lenni. A felhőkarcolók versenyében az 1970-es évek eleje óta, amikor is letaszították a WTC ikertornyait a trónról, nem tud lépést tartani a világgal. Most azonban teljesen más elgondolás szerint közelítik meg a témát, és a világ legnagyobb óriáskerekét készülnek megépíteni Staten Islanden.

Ritkán írunk Staten Islandről, pedig sokkal több figyelmet érdemelne. Legtöbben csak az ingyenes kompról ismerik, ami népszerű ugyan a turisták körében, de többségük az első járattal vissza is jön a szigetről, és csak a dél-manhattani városkép miatt vállalkozik a bő egyórás útra. Úgy tűnik, a közeljövőben mindez megváltozhat.

86x54 milliméter – ekkora egy New York-i metrókártya. Néhány művésznek ez a felület maga a vászon, amit megfest.

New Yorkban eddig két alkalommal rendezték meg a Single Fare nevű kiállítást. Ez gyűjtötte össze a város metrókártya-művészetével, vagyis a – már elfogadottá vált kifejezés szerint – MetroCard Art-tal foglalkozó alkotók munkáit. Amikor elindítottuk ezt a posztsorozatot, úgy terveztük, hogy nagyrészt az ott kiállított darabokat tematizáljuk, és mutatjuk be. Sajnos az idei Single Fare-ről nincsenek hírek, így lehet, hogy ez a kezdeményezés elhalt, mielőtt igazán kiforrt volna. Szerencsére a két kiállítás termelt elég anyagot, így azokból tudunk válogatni – ebben a posztban a megfestett erotikával foglalkozunk.

Megvan az a régi kép, amelyiken tizenegy melós ül egy acélgerendán, magasan Manhattan épületei fölött? A huszadik század egyik legismertebb és legtöbbször felhasznált fotójáról van szó, amely sokak szerint egy kor, egy szakma romantikáját szimbolizálja.

Tegnap, szeptember 20-án volt nyolcvan éve, hogy egy ismeretlen (egyes vélemények szerint Charles C. Ebbets vagy Lewis Hine) fotós kiment a Rockefeller Center ma GE Building néven ismert felhőkarcolójának építkezésére, és elkészítette ezt a méltán híres művet. Noha kétkedőkről eddig is hallhattunk, tegnapig tartotta magát az a nézet, miszerint ez pusztán egy jó pillanatban és jó helyről elkapott fotó volt, amely rövid idő alatt megszerzett népszerűségét a szerencsének köszönhette. A tegnapi évfordulón azonban maga Ken Johnston, a kép jogait birtokló Corbis Images vezető történésze és levéltárosa adott közre kiábrándító információkat a fotó születéséről.