Meglepően sok múlhat két centin. Mondjuk egy elszabott lépcsőfoknál, amit naponta ezrek használnak, s ami nem kevés botlásért, orra esésért felelős.

Ha minden igaz, már csak az emléke maradt annak a lépcsőfoknak, ami sokáig a brooklyni 36 Street metrómegállóban keserítette az arra járók életét. A kelleténél úgy két centiméterrel magasabb fokról készült videó tavaly nyáron bejárta az internetet. A másfél perces kisfilmet Dean Paterson dokumentumfilmes készítette, miután ő maga is többször megbotlott az akadályban. Furcsállta hogy mindig ugyanott akad el, ezért lemérte, majd miután rájött, hogy a lépcsőfokot kb. egy hüvelykkel (2,54 centiméter) elméretezték lekamerázta a rajta botladozók sorát.

A huszadik század első felének végére New York a világ talán legdinamikusabb nagyvárosa lett. Amíg Európa a háború pusztításából lábadozott, addig egy óceánnal arrébb virágzott a kapitalizmus, és épült a jóléti állam.

A fekete-fehér képeknek megvan a romantikája, de egy-egy kor hangulatához nem engednek igazán közel. Színes régi felvételeket nézni viszont felér egy időutazással. Ez a negyedórás videó például hatvannégy évvel visz vissza az időben, 1949 Manhattanjébe. A technicolor technikával készült rövidfilm a sziget menti vizekről, a magasból, és persze az élettel teli utcákról mutatja be a kerületet. Érdemes megfigyelni, hogy néhol szinte semmit sem változott, de az autókkal tömött Times Square, vagy az árván magasodó Chrysler Building azért furcsa látvány.

Egyes street art művek sötét sikátorokat, lepusztult homlokzatokat, de akár egész tereket képesek élettel megölteni. Vitathatatlanul közhangulat-javító hatásuk van, így nem véletlen, hogy annyian rajonganak értük.

A 2012-es egy graffitikkel gazdag év volt New Yorkban. A számtalan igénytelen firka és falfestmény mellett rengeteg kreatív és minőségi street art alkotás született, amik közül nem egy olyan neves művészek munkája, mint Swoon, Judith Hanyatt, Bast, vagy Elbow Toe. Jake Dobkin fotós következetesen járta végig a városban munkálkodó művészek útját, és mindent megörökített, amit érdemesnek talált arra, hogy fennmaradjon az utókornak. Az ő galériájából válogattunk.

Az Egyesült Államokban talán New York az egyetlen város, ahol az autóval nem rendelkezők vannak többségben, ugyanis a lakosság ötvenöt százalékának nincs saját gépjárműve. Az állandó dugók, a belvárosban nehéz és drága parkolás miatt rengetegen választják a tömegközlekedést, azon belül is a metrót.

Nem meglepő hát, hogy ahol emberek milliói találkoznak nap mint nap, mindig történik valami. Tavaly már beszámoltunk 2011 legjobb pillanatairól, most pedig összegyűjtöttünk a 2012-es év tizenegy felejthetetlen momentumát New York-i metró mindennapjaiból.

Bűz, patkányok, tömeg, kosz és káosz – néhány a metrózás kellemetlen velejárói közül. A nagyvárosok alatti környezet – az aluljárók, a megállók, a metróalagutak – sokak számára gyűlölt közeg, mégis találni benne szépet, ha jól figyelünk.

Az emberek többsége nem szeret metrózni. Ezt valószínű bármely metrókocsiban elvégzett gyors felmérés igazolná, függetlenül attól, hogy Budapest, vagy New York hármas vonalán utazókat kérdeznénk. Az indokok sora talán változatos lenne, de az eredmény mindenképpen az, hogy a föld alatti tömegközlekedés nem kedvelt módja a nagyvárosi utazásnak. Ha benned is van ellenszenv, öt percre tedd félre mégis, és hallgasd a metró hangját olyan figyelemmel, ahogy eddig talán még soha.

New York egyes háztömbjeiről, felhőkarcolóiról közismert, hogy hetven-száz év alatt szinte semmit sem változtak, ám nem csak az épületek állják jól az idő múlását, s némely közterület is megtartotta a maga képét, hangulatát a hosszú évek alatt.

Evan Joseph egyike New York legismertebb épületfotósainak. Rengeteg minőségi fényképen örökítette már meg a várost, nemrég pedig előállt egy kiadvánnyal, melyben a párhuzamot igyekszik éreztetni a régi idők és a ma New York-ja között. A New York Then and Now – azaz New York akkor és most – című könyv közkedvelt módon mutatja be mi változott az utóbbi évtizedekben, leginkább a huszadik század első fele óta a városban. Joseph régi, fekete-fehér fotókat vett elő, majd az azon látottak alapján beazonosította készültük pontos helyét, és igyekezett ugyanonnan megörökíteni most a területet. Arra is gondosan ügyelt, hogy a képek ugyanolyan szögben és napszakban készüljenek, mint az eredetik.