548 óra New York

A Central Parkig érhetne a libegő

A Central Parkig érhetne a libegő

A Roosevelt Island Tramway már most is a város egyik legjobb látnivalója, egy merész városfejlesztési elképzelés szerint azonban kibővítenék, egészen a Central Parkig.

Az 1976 óta működő Roosevelt Island Tramway (libegő) három perc alatt, naponta 115-ször teszi meg a Manhattan és a Roosevelt Island közti néhány száz méteres távot. Ezrek utaznak így naponta a két sziget között, turisták és New York-iak egyaránt. Tavaly év elején a Forum For Urban Design arra kérte az ambiciózus dizájnereket és városfejlesztőket, hogy küldjék el ötleteiket, miként lehetne a várost még élhetőbbé és izgalmasabbá tenni. A felhívásra számost ötlet érkezett, közülük a libegő meghosszabbítása talán a legmerészebb.

Roosevelt-Island-Tramway-Queensboro-Bridge-Manhattan-NYC.jpg

A Central Parkig érhetne a libegő Tovább
Booking.com
Ahol a kamera forgott – 1960-as évek

Ahol a kamera forgott – 1960-as évek

Egy csinos fiatal nő, kezében a reggelijével megáll egy ékszerüzlet előtt az ötödik sugárúton a filmtörténet egyik leghíresebb jelenete ez.    

Az ötvenes évek viszonylagos fellendülése után, a hatvanas években New York sok problémával küzdött. A városban a munkanélküliséggel együtt nőtt a bűnözési ráta, gyakoriak voltak a zavargások; ekkor még nagyon messze voltak a békés, biztonságos és tiszta kilencvenes évek. Jó filmekből persze ezekre az évekre is jutott, s mind közül kimagaslott az 1961-es Álom luxuskivitelben Blake Edwards rendezésében, Audrey Hepburnnel a főszerepben. A folytatásban Chris Moloney gyűjteménye a hatvanas évek New Yorkjának filmes helyszíneiről.

Álom luxuskivitelben.jpgÁlom luxuskivitelben

Ahol a kamera forgott – 1960-as évek Tovább
Napfényes penthouse Chelsea-ből

Napfényes penthouse Chelsea-ből

Óriási üvegtáblák, letisztult elegancia és 360 fokos körpanoráma – ez jár a város egyik legkívánatosabb penthouse-ához Chelsea-ben.  

Chelsea menő hely, tele drága lakásokkal. Sok itt a luxusotthon, de egy ilyen penthouse még ott sem hétköznapi. Jean Nouvel francia építész műve, ahogy a komplett 23 emeletes épület, aminek a tetején áll, közel a Hudson partjához. A négyéves lakótornyot a címe után egyszerűen csak 100 11th Avenue-ként nevezték el, jelenleg éppen csak belakják a tehetős lakók. Az épület koronája a 434 négyzetméteres luxuslakás, amihez közel ugyanekkora tetőterasz jár. Ára 22 millió dollár (5,1 milliárd forint), ami még Manhattanben is kimagaslóan sok. 

Chalsea-Penthouse.jpg

Napfényes penthouse Chelsea-ből Tovább
Így zöldült be egy brookyni tető

Így zöldült be egy brookyni tető

A jó gondolatokból New Yorkban szerencsére könnyen lesznek tettek. Itt néhány hónap alatt még a legkietlenebb, élettelen tető is bezöldülhet.

Brooklynban rengeteg a síktetős épület. Az ilyen tetők legtöbbje egyelőre magára hagyottan porosodik, azonban ha a Brooklyn Grange projekt nem veszít lendületéből, hamarosan egymás után lepik el őket a farmok. Az elképelés nem eredeti, a zöldtető sok nagyvárosban terjed. A megoldás előnye nem csak az, hogy élelmiszert termel, de a növénytakaró segíti az épület hőháztartását, csökkenti a város vízelvezető rendszereinek terhelését, és még egy sor haszna van. Az ambiciózus brooklyniak tavaly megépítették a világ legnagyobb tetőfarmját a külkerületben. A videó ennek az első hét hónapját mutatja, onnan kezdve, hogy tavaly májusban kezelésbe vették a hatezer négyzetméteres területet.

Így zöldült be egy brookyni tető Tovább
Élet a tábor után – Nóra beszámolója

Élet a tábor után – Nóra beszámolója

Öt hónap telt el azóta, hogy bőrig áztam a Grand Canyon-ban és már csak öt hónap van hátra, hogy egy újabb kalandot éljek át Amerikában. Ha már a számok: A Camp Leaders Hungary-nak köszönhetően 280 napot töltöttem eddig az államokban. Három nyár alatt, hat államban voltam, legalább hússzor kapcsoltam be a biztonsági öveket a repülőkön.

Negyedik nyaramra készülök egy minnesotai kisvárosban található táborba, ahol fogyatékos gyerekek élhetik át a nyári kalandokat. Ez a nyár arról szól, hogy dolgozunk, tapasztalunk, barátokat szerzünk, minden nap nevetünk, minden nap kapunk egy ölelést és minden nap egyre közelebb kerülünk egy új úticélhoz. Az idei nyár célja pedig többek között San Francisco, Los Angeles. Mi volt meg eddig? Miami, Minneapolis, Chicago, Las Vegas, Arizona, és természetesen New York.

Camp Leaders Brooklyn.jpg

Élet a tábor után – Nóra beszámolója Tovább
Snowboarddal New York utcáin

Snowboarddal New York utcáin

New Yorkot tegnap újra belepte a hó. Az idei sokadik havazás végre nem csak otthonukba zárkózó városiakat eredményezett, megihlette ezt az őrültet, aki hegyek, lejtők híján egy Jeep kötelén snowboardozott az utcák hótorlaszain.

Ha valakinek ne volna ismerős a srác az autó mögött, ő Casey Neistat You Tube-sztár. Ő csinálta két éve azt a nagy sikerű videót, amin a biciklisávban szabálytalanul parkoló autóknak (köztük egy rendőrautónak) hajtott neki bringájával. Dokumentumfilmesként is ismert, és még az HBO-n is futott egy sorozata.

Snowboarddal New York utcáin Tovább
süti beállítások módosítása