Még csak pár hete járják Manhattan utcáit, máris ők a legismertebb lángossütők a magyar sajtóban. Furgonjuktól letérdelt a kinti ÁNTSZ, de a rendőrökkel nekik sem könnyű. A Lángos Truck ötletgazdájával beszélgettünk.

Zsolt született vendéglátós. Egyik kezével kiszolgál, a másikban a telefont tartja és mesél. Ő a New York University környékén a furgonban, mi Magyarországon a monitorunk előtt. Két-három perces anekdotáit néha megszakítja egy thank you és egy enjoy it. Ezeket hallva úgy sejtjük, a New York-iak szeretik a lángost.

Bronxban született, Long Islanden volt gyerek, de évei felét Magyarországon élte. Itt lett ismert, sikeres zenész. Kezdetben még visszahúzta a honvágy, de már hét éve nem járt szülővárosában. Király Viktorral New York-i útja előtt beszélgettünk.

Első generációs amerikaiként érezted bármiféle hátrányát a származásodnak az USA-ban?

Biztos éreztem volna, hogyha nem ott nőttem volna fel, ahol. Sok amerikai azt mondja, New York az nem is az igazi Amerika. Annyira sokszínű, annyira sok nemzetiség van ott, ezért senkire nem lehet rámondani, hogy te amerikai vagy. Én Long Islanden laktam, ott szinte csak első generációs amerikaiak voltak. Rengeteg iráni például, ezért nagyon sok iráni barátom volt. Volt sok amerikai barátom is, de a többség az mind hozzám hasonlóan bevándorlók gyermeke volt, ezért a származásom soha nem volt probléma. Senki nem mondta, hogy nézd már, a szüleid nem tudnak jól angolul, mert az ő szüleik sem beszéltek tisztán.

Chinatownban körülbelül százezer kínai származású ember él pár háztömbnyi területre zsúfolva. Bevándorlók, első generációs amerikaiak, akik jól tudják, milyen a nagyvárosi nyomor Manhattan szívében.

Annie Ling tajvani születésű, kanadai fotóslány négy évig követte Dél-Manhattan kínai negyedének életét, ami a világ egyik legnagyobb, egyben legöregebb Ázsián kívüli kínai diaszpórája. Annie jelenleg Brooklynban él, New York neves magazinjai egymás után hozzák le fotóit; kiállításai Európa városaiba is eljutnak. Néhány képe már Budapestet is megjárta.

Sárga iskolabuszok egy manhattani sugárúton. Egy sorban araszoló taxik az utcán és gyalogosok az ESB előtt. Néhány örök szereplője a New York-i forgatagnak. Ezúttal nem egy profi fotós, hanem egy brit turista lencséjén keresztül láthatjuk őket, méghozzá a távoli 80-as évek hétköznapjaiból.

Paul Wright a 80-as évek első felében kétszer járta meg New Yorkot. Az akkor még sráckorú brit 1982-ben utazott először a városba, amelynek emlékei szerint akkor még voltak bőven magára hagyott részei. Leginkább ezt hiányolja ma, és még ha veszélyes is volt itt néhol, a város karaktere szerinte az ingatlanfejlesztésekkel már végleg oda. 1983-ban ment el újra, e két út képeit tette fel a Flickrre.

Mikor voltam mán' tizenöt éves, azt mondja nekem, fiam, eredj Amerikába! Mit tudtam én, mi Amerika? Nem tudtam én. Fiuméből jöttünk a Pannónia hajóval.

Emlékszik vissza egy idős hangú férfi a kezdeti lökésre. Hozzá hasonlóan több százezer magyar indult a tengeren túlra, leginkább New Yorkba 1880 és 1921 között. Az ő történetüket meséli el Forgács Péter 2009-es dokumentumfilmje, a Hunky Blues. A 100 perces alkotás képekkel, interjúkkal és videókkal, a kivándorlók keserédes elmesélésein keresztül mutatja be, mit jelentett az amerikai álom száz évvel korábban. Alább a teljes film az Indafilmről.

Legújabb beszámolónkat Katától kaptuk, aki Nórához hasonlóan tábori munka után fedezte fel New Yorkot. Alapos és kimerítő útjáról szól ez a hosszú poszt.

A túrámat New Yorkból kezdtem. Amikor először szálltam le a buszról a Central Park mellett, egyáltalán nem olyan érzés fogadott, mint amilyenre számítottam. Nem volt se tűzijáték, se konfetti parádé, csak én meg a rengeteg csomagom, mint kiegészítők. Ekkor még nem tudtam, hogy New Yorknak idő kell ahhoz, hogy megmutassa magát, nem az számít, ahogy odaérsz, hanem az idő, amit ott töltesz.