Postaládánkba nemrég újabb levél érkezett. Szabina nevű olvasónk osztotta meg velünk New York-i élményeit, amit a posztban ti is olvashattok. Egy életvidám utazó képeslap-szerű beszámolója, jó szórakozást hozzá.
New York City-ben vagyok! Elhiszitek? Én is csak nehezen. Ugyanis 2 hónapot végigdolgoztam New York államban egy gyerektáborban a Ccusa Hungary Szervezet jóvoltából. A nyár iszonyú hamar elrepült, és bár sok időm volt a szervezés-tervezésre, mégis elképesztő izgalmasan indult az elmúlt pár napom. Augusztus 16, szerda, este 10 óra. Jön egy e-mail, hogy nincs szállásom másnapra, azaz csütörtökre. Este 10 órakor Thera, a főnököm felhívta a hotelt, ahol közölték, hogy sajnos nem lehetséges a foglalásom, mert csak férfiaknak fenntartott szobájuk van szabadon. Nem volt mit tenni, neki álltam szállást keresni másnapra. Furcsa, mert otthon valószínűleg kétségbe estem volna, de itt valamiért nyugodt és higgadt maradtam. A félelem legkisebb érzése sem volt bennem. Hogy miért nem? Azt nem tudom, de talán éreztem, hogy egy tízmillió lakosú világvárosban csak találok egy szabad ágyat. Éjfél körül sikerrel is jártam, találtam egy szabad szobát egy hostelben, ami Brooklyn városrészén belül van, de nem éppen a bizalomgerjesztő részén.
Másnap korai órákban indultam Old Forge-ból New Yorkba. Mikor begördült a busz a városba, megdobbant a szívem: hát itt vagyok. Végig dolgoztam a nyarat, és most eljött az az idő, hogy én fedezhetem fel New Yorkot egy héten keresztül. Láttam a magas felhőkarcolókat, a sárga taxikat, a Hudson folyón átívelő hidakat és csak mosolyogtam a tudattól, hogy New Yorkban vagyok. A Penn Station-re való megérkezésem után a szállás címét probáltam megkeresni, de sajnos nem volt rajta a térképen. Egy újságosnál kértem segítséget.Az újságárús kinyitott nekem egy hatalmas térképet, amin gyorsan megtalaltam az utcát, így tudtam melyik metróval kell mennem. Kicsit büszke voltam magamra, hogy a hostelt hipp-hopp megtaláltam, pedig térképem sem volt, és előző este időm sem volt megnézni tüzetesen, hogy hol is van a szállás helyileg.
Egy jó óra múlva meg is találtam. Becsekkoltam, lepakoltam a holmijaimat egy apartmanba. A szállás kissé ijesztő helyen van, szinte csak színesbőrűeket látok az utcán. Szerencsére a lakók nem voltak ijesztő kinézetűek. Velem egykorú fiatalok, és a legtöbben Európából jöttek. Gyorsan összeismerkedtem mindenkivel, bemutatkoztam, aztán visszaindultam a centrumba.
Első látnivaló a Rockefeller Center volt. Közben olyan magas épületekkel találkoztam, hogy csak ámultam. A nagy hőségben libabőrös lettem, mert hihetetlen érzés volt, hogy a nagy Almában vagyok. Pár fénykép készítése után a 5th Avenue-n sétálgattam, az üzleteket nézegettem, majd betértem egy hatalmas kozmetikai üzletbe, a Sephorába, ahol széles mosolyra húzódott a szám. A bolt tele volt női vásárlókkal, akik mind sminkelték magukat, körmüket festették. Ezen felbuzdulva én is kifestettem a körmeimet.
A több 100 féle körömlakk, és egyéb make up-ok csemegézése után utam a Times Square-re vezetett. "Úristen", csak erre az egy szóra tudtam gondolni. A libabőr érzés megismétlődött. Ha valaki nem tudná milyen is a Times Square, feltétlenül keressen rá google-ben, mert valami őrületes! Hatalmas épületek, tele világító reklám felületekkel, sok-sok EZER emberrel, és örült amerikai utcai "dolgozókkal". Volt egy cowboy, aki egy szál alsónadrágban gitározott :) (szerk.: Naked Cowboy) De voltak nagy mesefigurák is, vagy élőszoborművészek. A Times Square-en az üzletekből csak úgy zúdulnak ki és be az emberek, akármerre néz az ember, mindenhol tömeg.
Bementem az M&M-s World-be is, ahol csak M&M-s játékok, szuvenírek, ruhák, és cukorkák kaphatóak. Hihetetlen élmény. Az idő háromnegyed 6 körül járt, sietnem kellett a Vasaló házhoz (Flatron Building), mert Jenniferrel, a mexikói barátnőmmel találkoztam. Ez a ház nagyon különleges, úgy néz ki, mint egy óriási vasaló, ami egy Y kereszteződést képez. Két utca folyik egybe és a vasalóház a választó épület. Szerencsére pontos voltam és könnyen megtaláltuk egymást. Kicsit meglepődtem, mert Jennifer a bőröndjével érkezett... Mint megtudtam, nincs szállása New Yorkban, mert a barátja nem írta meg neki e-mailben, hogy hol fognak lakni a városban, így nem is találkoztak. Érdekes sztori, de semmi baj, mert én felajánlottam az ágyamat, amit szívesen megosztottam vele. Este 10 körül értünk vissza a hostelbe, ami fullon volt, így az egyszemélyes ágyamban ketten aludtunk vagyis próbáltunk volna, mert a nappaliban rengeteg ember beszélgetett és nem éppen halkan. Éjjel 2-kor még mindig nem csendesült a zaj, de valahogy csak elaludtam.
Reggel ötkor arra ébredtem, hogy valaki kiabál nagy hangerővel. Egy lány volt az, aki éppen akkor érkezett meg az éjszakai mulatozásból. Na akkor mérges lettem - de csak egy kicsit - ugyanis végiggondoltam, hogy itt vagyok Brooklynban, nem éppen (számomra) biztonságos helyen, lefekvés előtt egy hatalmas csótánnyal találkozom, és még az egy személyes ágyamat is megosztom egy barátommal. Ráadásul még fizetek is ezért közel 60 dollárt egy éjszakáért, és még ezen felül nem hagynak aludni. Szóval talán megértitek, miért voltam mérges. De persze ez nem tartott sokáig, csak pár percig, míg a részeg lány is végre nyugovóra tért. Reggel úgy ébredtem, mint akit fejbe vertek. Iszonyú fáradt voltam, a szemeim karikásak, és elmosódottak voltak. Ezen csak a napszemüveg segített, amit egész nap viseltem. De New Yorkban vagyunk, szóval minden pillanatnak örülni kell, hiszen nincs baj.
A második napon az első állomás a Szabadság-szobor volt. A Battery Parkból induló hajók vitték az embereket a közeli kis szigetre. A szobor nagyon klassz volt. Bár őszinte leszek, azt hittem monumentálisabb méretű lesz (mivel Amerikában minden nagyon nagy), és életemben először éreztem azt, hogy valamit nagyobbnak képzeltem, mint amekkora. Kicsit rosszul is éreztem magam emiatt, hogy nem vagyok olyan elragadtatott a szobortól, mint amilyennek lennem kéne. Szép volt, szép volt, de nem ez a kedvenc látványosságom. A szobor megtekintése és pár fénykép készítése után visszaszálltunk a hajóra, majd irány a WTC, azaz a World Trade Center Memorial helyszíne. Furcsa látvány volt a több száz méteres épületek között egy nagyobb üres rész, az egyikor World Trade Center helye. Az új épületet már elkezdték építeni, sőt már majdnem készen is van. Nagyon szép, bár szerintem nem éppen lesz kellemes ott dolgozni, hiszen a helyszínen örökké ott marad a megtörtént katasztrófa szelleme. Megindító helyszín, az ember ésszel fel sem bírja fogni, hogy az a döbbenetes pusztítás mennyi emberi életet követelt, és hogy egy nemzetnek a hitét törte össze.
Ezt követően beültünk egy mexikói étterembe, ahol VÉGRE igazi ételt ehettem. Délután 2 órakor ez volt az aznapi első étkezésem, nagyon éhes voltam már. Quesadillat ettem, ami emlékezetesen finom volt! Boldog voltam, mert napok óta nem ettem normális ételt, így ez igazán jól esett. A fél órás ebéd után elsétáltunk a Wall Streetre, ahol a brókerek hajtják a pénzt nap, mint nap. Itt is tömeg volt, de igazából mindenhol, mert New York eléggé populáris.
Délután négy óra körül átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en, ahol rengeteg fotót készítettünk. A hídon megtett kilométerek után kifáradva metróra szálltunk, és irány a Times Square. Jennifer nem volt még ott, így látnia kellett. Esti fényekben én sem láttam még.
Mikor feljöttünk a metró aluljáróból nagy meglepetésként ért a tömeg. Előző napi látogatásom során azt hittem, hogy tudom, mi az, hogy "tömeg", de rá kellett jönnöm, hogy ilyet még Magyarországon sem tapasztaltam. Az emberek, mint a heringek csorogtak le a járdákról. A fotózkodás lehetetlen volt úgy, hogy valaki ne sétáljon bele a képbe. Az autók dudáltak, mert a gyalogosok fittyet hányva a pirosra, átsétáltak a zebrán - szüntelenül. Egy-egy üzletbe való betéréskor perceket kellett várni, hogy az ajtón át lehessen lépni. A széles járdákon zsebkendőnyi hely sem volt, egyszerűen csak jöttek, és jöttek, és jöttek az emberek. De ezek után is azt mondhatom, hogy nagyon szeretem a tömeget. Tudom érdekesen hangzik, de szeretem a sok embert. Kivéve akkor, ha sorba kell állni egy hot-dogért, főleg éhesen. :)
Ismételten M&M-s World következett, illetve a Hershey Choclate boltot is megnéztük. Ez az egyik leghíresebb csokimárka Amerikában. De hogy ne felejtsem el a legfontosabbat, hat mi is shoppingoltunk. Aeropostale nevű márka boltban óriási leárazás volt, óriási választékkal, így nehéz volt megállni, hogy ne vegyek meg mindent, de a bőrönd kg limit a reptéri csekkolásoknál segítettek ebben. :)
Az idő éjfélt mutatott, már a boltok is zárni készültek. Hulla fáradtan, lábunkat nem érezve a metró aluljáróba támolyogtunk, majd egy egyórás (!) út hazáig. Jenniferrel negyed 2-re értünk a hostelbe, ahol új lakók voltak. Franciák, akikkel gyorsan elkezdtem beszélgetni. Magam is meglepődtem, hogy úgy szolítottam le őket, mintha ezer éve ismerném mindegyikőjüket, DE azt gondolom, ez a legjobb döntés, ha az ember biztonságban szeretné érezni magát. Itt Amerikában sokkal nyitottabb mindenki, gyorsan szóba elegyedsz mindenkivel, és ha segítségre szorulsz, akkor kapsz is. Jennifer tudta használni az egyik angol srác iPhone-ját, pedig kb. öt perce talákoztak. Míg én a metrón ismerkedtem meg egy nagyon kedves nővel, aki látta, hogy forgatom a térképet, es ez jó ok volt arra, hogy beszélgetésbe kezdjünk. Amiért jó érzés nekem ez az egész, az nem a bátorság miatt van, hanem azért, mert Jennifer sokkal jobban beszel angolul, mint én, mégis én vagyok az, aki mindenkivel kontaktot teremt, aki nyitottabb, és csekély szókészletem ellenére is folyton beszél. Bár közel sem megy olyan jól az angol, mint neki, sőt, mondhatni "shit", de legalább próbálkozom, és azt hiszem ez pozitív dolog. Persze ha nem értek valamit, akkor csak mosolygok. :)
A következő napon Jennifer kiköltözött a hostelből. Szerencsés volt, hogy titokban maradtak a hostelben töltött éjszakái, így volt 2 nap ingyen szállása. Délelőtt a Central Parkban kezdtünk, elsétáltunk az állatkertbe is, majd megnéztük a Plaza Hotelt, ahol a Reszkessetek betörőket forgatták. Délután átrepült Los Angelesbe egy barátjához, így én egyedül maradtam, de hihetetlenül élveztem.
Az elkövetkezendő napokban a brooklyni szállásomról átköltöztem Chinatown-ba, ahol két útitársam csatlakozott hozzám, így velük fedeztem fel New York látványosságait. Bejártuk Manhanttant, és annak legfőbb avenue-it, Sohot és az éjjelig nyitva tartó bárjaikat, Brooklyn-t és a botanikus kertet. Felfedeztuk Bronx-ban a Yankee Stadiumot és annak hatalmas területét, a Central Park mellett a Természettudományi múzeumot, ahol Ben Stiler kűzdött az életre kelt állatokkal. Rácsodálkoztunk Guggenheim Múzeum eklektikus épületére, ami spirálként emelkedik a magasba, majd bele vetettük magunkat Central Park legszebb részeibe. Sebes lifttel "repültünk fel" az égbe, vagyis a 102. emeletre az Empire State Building tetejére, ahonnan a lenyűgöző kilátást élveztük a lemenő nap fényében. Elmetróztunk Coney Islandre, és megnéztük New York tengerparti strandjat is, mókusokat fényképeztünk a Battery Parkban, majd a hajó kikötőben lógattuk a lábunkat, miközben 500 kalóriás Dunkin Donuts-ot majszoltunk. A Grand Central Terminal várócsarnokában idéztük fel a városban eltöltött napjaink legszebb pillanatait, majd végül, de nem utolsó sorban a Public Library lépcsőin írtuk meg képeslapjainkat, amiket aztán a posta segítségével útra keltek, mint ahogy mi magunk is útra keltünk, és megcéloztuk a Newark-i repteret, majd a nyugati partot.
New York a maga atmoszférájával lenyűgöző volt, aki egyszer ellátogat ide, úgyis a varos vérkeringésébe kerül, és vele együtt él, lüktet, lélegzik. Ezt az almát mindenkinek meg kell kóstolnia! ;-) Morgan Freeman pedig mindannyiótokat üdvözöl! ;-) Bár nem találkoztam vele, csak a hasonmásával :D
Üdvözlettel: Szabina
További olvasóktól kapott New York-i beszámolókat találsz egy helyre gyűjtve ezen a linken. Ha New York-i szállásra van szükséged, vagy repülőjegyet foglalnál, azt az Irány New Yorkon megteheted.
