548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Anno 70-es évek

Anno 70-es évek

Írta: Mdavid89

Rossz közbiztonság, piszkos utcák, magára hagyott épületek, riasztó szemétkupacok, gondozatlan közterületek  – az 1970-es évek New York-jának jellemzői. Az utóbbi negyven évben mindez javarészt eltűnt, és a várost manapság sokkal hízelgőbb jelzőkkel szokás illetni.

A New York-iak java sajátos nosztalgiával emlékszik a 70-es évekre, amikor a város egyes területein olyan állapotok uralkodtak, mint amilyenekre Bukarest vagy Szófia is csak távoli rossz emlékként tekint. Ezt követte a közel ennyire dekadens 80-as évek, majd a minden területre kiterjedt, várt fejlődés az évezred utolsó éveiben. A változás gyökeres volt, hatása pedig máig érződik – a hosszú évek alatt a világ egyik legélhetőbb nagyvárosává lett – New Yorkban. Bár a koszra ma is van panasz, a képeken látott állapotokat rég kiheverte a város és környéke.

New York's Abandoned of The 1960s (2).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (8).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (3).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (11).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (13).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (1).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (9).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (4).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (10).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (5).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (6).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (12).jpg

New York's Abandoned of The 1960s (14).jpg

Ezen képekről megítélni a négy évtizeddel ezelőtti New York hangulatát persze butaság lenne, hiszen a pusztuló város csupán a fotós témája volt. Hasonlóan Steven Siegel munkáihoz, aki a 80-as évek New York-járól készített megdöbbentő fotókat.

10 komment fotó anno fénykép rom roncs 70 es évek Tovább
Anno 70-es évek Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
10 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Nézz körbe 1911 New York-jában, színesben Nézz körbe 1911 New York-jában, színesben
  • Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York Utólag színezett fotókon a kora huszadik századi New York
  • Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra? Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra?
  • Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted
  • New York-i magyarok, jövünk! New York-i magyarok, jövünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr905183167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2013.03.30. 09:35:57

oké, ez a negatív oldala az egésznek, de azért tuti volt pozitív is.
pl. üres úton nincs dugó, ha valami leromlott állapotban van, akkor tök jól mutat, ha felújítják. és így tovább.
Válasz erre 

hatja 2013.03.30. 12:18:42

jó hogy odakerült az utolsó bekezdés a végére, mert ezek tényleg csak egyes halálraítélt városrészekről készültek, ahol most modern irodaházak vagy lakótelepek vannak. ha nálunk bontásra ítélnék és kiürítenének egy kerületet, ott is egy fél év alatt ilyen állapotok lennének.

a brooklyn-i képeket sokszor minden kommentár nélkül, szörnyülködve mutogatják mintha az egy normál állapot lett volna hogy úgy néz ki mint nagaszaki a bombázás után, pedig csak megörökítette a fotós, hogyan bontanak le egész városrészeket hogy modernebb házakat építsenek.
Válasz erre 

That'sMyBike 2013.03.30. 14:01:24

Bármiről is legyen szó, a lényeg: Karbantartás! Karbantartás! Karbantartás!
Mert a koszos majmok mindent képesek lelakni.
Válasz erre 

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.03.30. 22:43:22

Témába vág: www.facebook.com/pages/Dirty-Old-1970s-New-York-City/108171812558551
Válasz erre 

motalco 2013.03.31. 14:59:08

muhaha... Ózd külső...
Válasz erre 

lutria 2013.03.31. 19:03:51

Gondolom az sem lehetett szép látvány amikor fél Óbudán és Csepelen és stb.helyeken ledózerolták a 100 éves épületeket mielőtt "modern" lakótelepeket építettek a helyükre...
Válasz erre 

Aeolian 2013.04.04. 20:08:57

Azért Dél-Bronx évtizedekig egy háborús övezetre emlékeztetett. Foghíjtelkes tömbökkel, felperzselt házakkal, és a sitthalmok közti elnéptelenedő veszélyes környezetet uraló bandákkal. Az 1977-es nagy áramszünet és az ebből fakadó fosztogatások nyomán máig vannak arra olyan boltok, amik nem nyitottak újra. Onnan egyértelműen nem valami tömbrehabilitációs szándék miatt költöztek el az emberek akkor. Mára ott is látványosan megváltozott a helyzet, nyilván valamekkora dzsentrifikálódással megspékelve de normális kinézetű városrésszé vált úgy, hogy nem bontották le és építették újra az egészet.
Válasz erre 

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.16. 11:16:00

azok a gyönyörű autók. :S
Válasz erre 

Rocko- 2013.11.08. 22:12:20

megnéztem megint. :)
Válasz erre 

Serrin 2016.02.15. 16:28:10

Kár azért az autókért....
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) manhattan (25) Manhattan (3) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) mta (4) MTA (3) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) Times Square (2) times square (4) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard