A korábbi bejegyzésekből már talán elcsépelten hangzik a szó: vízum. A félreértések elkerülése végett azonban úgy éreztük, mindenképpen szót kell ejtenünk róla, hiszen számunkra ez már nem is a klasszikus értelemben vett okmány. Lássuk is miről van szó...
A képen azok a variációk láthatóak, melyekkel be tudunk lépni az államokba.
Akik néhány évvel ezelőtt kívántak az USA-ba utazni, az első és legfontosabb feladatuknak tekinthették a vízum megszerzését, ami közel sem ment könnyen. Először is telefonon időpontot kellett egyeztetnünk a budapesti amerikai nagykövetséggel, méregdrága percíjakért. Ezt követték a több tucat kérdéssel ellátott kitöltendő űrlapok, igazolások arról, hogy hol, kivel, mit, mikor, hogyan fogunk csinálni, van-e itthon állandó munkahelyünk ahova visszavárnak, és még sorolhatnánk. Szerencsére nekünk ezen a procedúrán nem kellett átesnünk, ugyanis 2008. november 17-től magyar állampolgárok a Vízummentességi Program keretében léphetnek az államok területére.
Ehhez a következőkre volt szükségünk:
1.Az utazó érvényes engedéllyel rendelkezik, melyet a Belbiztonsági Minisztérium ESTA (Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszer) weboldalon keresztül kapott. Kérjük, nyomtassa ki és az utazáskor vigye magával ezt az engedélyt.
A belbiztonsági miniszter a következőképpen állapította meg az ESTA-rendszer használatának díját: 10 USD fizetendő minden olyan kérelmező esetében, aki megkapja az engedélyt arra, hogy az Egyesült Államokba utazzon, továbbá 4 USD fizetendő az ESTA-kérelem feldolgozásáért. Azoknak a kérelmezőknek, akiktől megtagadják az engedélyt, hogy a VWP keretében utazzanak az Egyesült Államokba, csak 4 USD-t kell fizetniük. A díj kizárólag bankkártyával fizethető.
Nem ismerek olyat, aki ne kapta volna meg, viszont fenntartják a jogot arra, hogy a határon megtagadják a belépést, és szépen hazaküldjenek. (Szerencsére ilyet sem ismerek, kopp-kopp) Hozzátenném még, hogy nem mindig volt fizetős. Tavaly nyáron, amikor legelőször voltam, még nem számoltak fel díjat érte. 2010. augusztus 6-a óta kell ezt a nem is olyan busás árat fizetnünk az engedélyért. Magáról az engedélyről annyit, hogy személyes adataink megadásán felül, opcionálisan megadhatjuk járatunk számát, kinti lakhelyünk címét, de ezeket nem kéri kötelezően a rendszer. Ezen felül még pár bagatell kérdés arról, hogy részt vettünk-e valaha népirtásban, voltunk-e már büntetve stb. Nem tudom, ki az, aki ezekre a kérdésekre igennel válaszol, a lényeg, hogy nem kellett hazudnunk.
2.Az utazónak elektronikus chipet tartalmazó érvényes magyar útlevele van. (A vízummentes utazás szempontjából lényegtelen, hogy ez a chip tartalmaz-e ujjlenyomatot.) Ennek az e-útlevélnek bordó a borítója, ellentétben a régebbi nem-elektronikus kék borítójú útlevéllel. Az útlevéllel (kék vagy e-útlevél) és érvényes vízummal rendelkezők továbbra is utazhatnak azzal.
3.Az utazó rendelkezik vissza-, ill. továbbutazásra érvényes jeggyel, mellyel lakóhelyéhez visszatér. Amennyiben elektronikus jeggyel utazik, az útiterv másolatát magával kell vinnie és a belépéskor be kell mutatnia az Egyesült Államok bevándorlási tisztviselőjének.
Röviden ennyire van szükségünk ahhoz, hogy a program keretében utazzunk. Az engedélyt 2 évre adják. Azoknak, akik tanulni és/vagy munkát vállalni szeretnének az országban, ugyanúgy szükségük van a klasszikus értelemben vett vízumra.
Igazából az ESTA-val volt a legkevesebb problémánk, döccenőmentesen megkaptuk az engedélyt az beutazásra. Még egy pipa!
Az amerikai határátlépéshez szükséges papírokról bővebb információkat találsz honlapunk, az Irány New York Papírok a belépéshez című menüpontja alatt.