548 óra New York

  • FŐOLDAL
  • UTAZÁS ELŐTT
    • ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
    • PAPÍROK A BELÉPÉSHEZ
    • ÍGY KERESS SZÁLLÁST
    • TANÁCSOK A REPÜLŐJEGYHEZ
    • AMERIKAI HATÁRÁTLÉPÉS
  • LÁTNIVALÓK
  • FEDEZD FEL
    • EGYÉL JÓKAT
  • TIPPEK
    • ÍGY TÖMEGKÖZLEKEDJ
    • VÁROSNÉZÉS
  • GYIK
Az első nap

Az első nap

Írta: Mdavid89

Sikerült megint több napos késéssel írnunk. Nem így terveztük, szerettünk volna minden nap végén összedobni valami kis beszámolót, de valamiért sosem jött össze; talán kicsit sokat voltunk talpon, és fáradtak voltunk az íráshoz. Tehát megkésve bár, de ... itt a hétfői nap története.

Még ha nem is tűnik soknak, hat óra időeltolódás bőven elég ahhoz, hogy az ember nem tudja rendesen kialudni magát. Hiába szívott le mindkettőnket az út, már fél hétkor kivetett magából az ágy, köszönhetően annak, hogy Mo.-n ekkor már elmúlt dél, és ezt megéreztük mi is. A közelben van egy lengyel bolt, ott indítottuk a napot. Öt perc sétára van, és olyan mint egy közért. Van benne újság, pékárú, üdítők... talán másfélszer drágább benne minden, mint otthon. Bevásároltunk pár dolgot a szendvicsekhez, amiket a napi sétára szántuk.

A hétfő a hangolódásé lett. Nem terveztük, hogy akár egy pontot is kilövünk a listáról, egyszerűen csak mászkálni akartunk Brooklynban egy nagyot. Ez sikerült. Félnapos gyaloglással megismertük a kerület különböző arcait. Megvettük a metróbérleteket (heti: 29 dollár) majd kezdésnek elmentünk több üzletbe. Hát ruha az van bőséggel, de árban és stílusban nincs nagy különbség az otthoniakhoz képest. Egyedül a domináns márkák mások itt, szinte minden férfiruha Ralph Lauren, vagy Calvin Clein. Nagyon menő még a Nike, a legtöbb feketén azt látsz. Érdekes, hogy tízből nyolc ember márkás cuccokba jár, de öltözködni kevesen tudnak. 50-100 dolláros cipők, tetőtől talpig jó ruhák, de az összkép akkor sem jó. Nálunk hiába hord valaki olcsó kínait, ha azt jó ízléssel válogatja össze, a megjelenése is jó lesz. Bár ez a megállapítás leginkább Brooklynra jellemző, azóta elmetróztunk Manhattanban is egy keveset, és ott azért más a helyzet.

New Utrecht megállója. Itt kezdtük a metrózást

Dél körül úgy éreztük ideje megenni a szendvicseket. Nagyjából ekkor pillantottuk meg a Verrazano-hídat és rájöttünk: ott a tökéletes helyszín. Csak az egyik pillére látszott, az is jó messze, de úgy gondoltuk a lábánál, a parton feelinges lesz kajálni. Kiadós séta után le is értünk az Upper Bay-hez. Megérte gyalogolni, hisz közelről megdöbbentő a híd mérete - egyszerűen hatalmas. A part mellett kilométer hosszan fut egy gyönyörűen kialakított sétány. Bicikliút, gyalogút, futók, görkorisok... minden, ami kell; nagyon hangulatos. Az öböl felől folyamatosan fúj a hideg szél, ez valamelyest segít elviselni az árnyék hiányát. Egy padon ültünk le enni, és közbe néztük a hatalmas hajókat, valamint a túlpartot, Staten Islandet. Kizárásos alapon arra jutottunk, hogy a Titanic-nak is itt kellett volna elhaladni, hisz ekkora hajó máshol nem képes elmenni Manhattanig.

Egyszerűen tökéletes: öbölparti sétány, háttérben a Verrazano-híddal

Érdekes dolgokat vet partra itt a víz. A sétányt méretes hullámtörő kövek szegélyezik, amiken ha időre is, de minden szemét fennakad. A gumiabroncstól a napozószékig mindent láttunk, még döglött patkányt is. Jó darabig haladtunk az öböl mellett, majd hátat fordítva az óceán vizének nekiindultunk, hogy újra bevegyünk magunkat Brooklyn mélyébe.

Még döglött patkányt is...

Ha valakinek van egy kialakult jóléti Amerika-képe, az nagyjából olyan lehet, mint amit a west 86. utcán felfelé haladva láttunk. Itt egy zacskó nem volt eldobva (Brookly más kerületeiben méteres! a szemét), nyírt pázsit, gondozott kertek, sehol egy kerítés - azt hiszem legtöbbünk fejében ilyen egy amerikai kertváros. Ezek a házak egytől-egyig gyönyörűek és hatalmasak voltak. Sok helyen lógott egy nemzeti zászló, amiből egyszerű levonni a következtetést: itt tényleg amerikaiak laknak és nem bevándorlók. Ez azért lehet fontos, mert azért is ennyire sokszínű ez a kerület, mert a bevándorlók erősen szeparálódnak. A kontraszt óriási egy olaszok vagy zsidók lakta rész között. A zsidók itt hihetetlen rendetlenek, a legtöbbje legalábbis az. Ahol sűrűn és sokan vannak nem lehet megmaradni a szeméttől, ellenben, ahol amerikaiak, vagy olaszok csoportosulnak minden olyan, olyan idilli. Majd lövünk erről képeket, hogy mindenki értse a különbséget, mert ezt így nehéz elhinni.


Az amerikai álom

A szép épületetek egyre ritkultak, a szemét viszont egyre sűrűbb lett - hamar előkerült a korábban megismert Brooklyn. Még mielőtt bárki is félreértené, Brooklyn nagyon is jó hely, de a legtöbb részén annyi a szemét, mint Nápolyban. Ott ahol tiszta, maga az idealizált nyugat. Tehát visszaértünk a már nem annyira csodás, de még nem is annyira koszos részre, és felszálltunk az R-metrora. Azzal elmentünk az Atlantic Avenue-ig, majd átszálltunk a B-re, amivel kimentünk a Prospect Parkig. Eleget sétáltunk a betondzsunelgelben, és kellett már egy kis nyugalom. Ez a park hatalmas, és ami a legjobb benne az, hogy New York más parkjaival ellentétben itt a környezetet nem tervezték, ültették, hanem meghagyták úgy, ahogy még az első telepesek is láthatták. Na jó, azért van itt is hektárnyi puszta, ahova az ember kifeküdhet egy pokrócon, vagy rohangálhat egyet a kutyájával. Jut eszembe, sikerült megtudnunk, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem szedi össze kutyája után a cuccost. Kemény 1000 dollár az ára a felelőtlen csomagkezelésnek. "Ez a törvény" - hirdeti a tábla minden park kerítésén. Szóval ez a Prospect azért ennyire jó, mert itt még tényleg érintetlen a természet. Brooklyn szívében voltunk, és mégis úgy éreztük magunkat, mintha csak 1763-ban lennénk. Akármennyire is szép volt (több szót is érdemelne) nem jártuk be teljesen, hanem igyekeztünk hazafelé, hisz ekkor már jó ideje talpon voltunk, kellett egy kis pihenés.

Nem éri meg otthagyni

Estefele előjött a mehetnékünk, és (mintha nem lenne még három hetünk) mindenképp meg akartunk nézni valami érdekeset. Van egy videó, amit megannyiszor néztünk már meg otthonról. Egy srácról szól, aki New York olyan részeire mászik be, le vagy fel, ahova a milliós lakosság és a rengeteg turista közül szinte senki. Ennek a videónak a végén a fazon és az operatőre megmásszák a Williamsburg-híd egyik pillérét. (Link) Elvetemült egy mutatvány. Ilyesmire, de még csak hasonlóra sem készültünk, mikor eldöntöttük, hogy ezzel a progival zárjuk a napot. Jó egyórás metrózás, majd egy félórás kevergés után elértünk a hídhoz. Valami felújítás miatt a gyalogosoknak a biciklisekkel együtt lehet csak felmenni rá. Hát... volt itt nem egy kamikaze, aki néhol kicentizte a korlátot. Mi komótosan, nehéz lábakkal küzdöttük el magunkat az első pillérig. A látványért mindenképp megérte. Manhattan kivilágítva mutatta magát, így nem voltunk csalódottak. Fáradtak viszont annál inkább, ezért nem nézelődtünk sokat. A visszaút még kicsit próbára tett: éjfél fele járt az idő, és a metró nem volt valami kiszámítható; last station of train... öt-hat átszállással hazaértünk, majd rádőltünk az ágyra.

Köszönjük a kitartó olvasást. Akinek még van türelme, annak itt vannak az első nap képei ömlesztve:

1. nap
17 komment brooklyn manhattan patkány belülről kint városnézés amerikai álom prospect park verranazo híd upper bay williamsburg bridge lengyelbolt Tovább
Az első nap Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
17 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n Így néz ki a fülkéből egy nappali landolás a JFK-n
  • Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra? Tennél egy kis New Yorkot a karácsonyfádra?
  • Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted
  • Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap
  • Ki jelenti fel az amerikai elnököt? Ki jelenti fel az amerikai elnököt?
Booking.com

A bejegyzés trackback címe:

https://548oranewyorkban.blog.hu/api/trackback/id/tr973004861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csehjoci 2011.06.23. 16:58:13

Jó írás fiúk! :) Úgy érzem magam majdnem mintha ott lennék én is! Blogoljatok többet!!! :) A képek is tök jók főleg a tipikus amerikai dolgok tetszenek benne... Tűzlépcső, sárga lámpák, school bus stb... :) Come on Dave and Ákos!

Joci.
Válasz erre 

Pál László Bendegúz 2011.06.23. 18:54:43

Jó olvasni, átjön a hangulat!
Csak így tovább!
Válasz erre 

Narien 2011.06.23. 19:36:31

Amint leülök a géphez az az első dolgom, hogy megnézem a blogotokat:) Csak az előttem szólókat tudom ismételni, nagyon jó és átélhető az írásotok:) Csak így tovább.

Üdv Narien
Válasz erre 

548 óra New York-ban 2011.06.24. 01:41:13

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek az elismerő sorokat. Ilyen pozitív visszajelzésekre azért nem számítottunk, közel ilyenekre sem.

Ma sikerült Sz*rrá ázzunk Manhattanban, de megérte. Voltunk a Plaza hotelben. Valami turpisság biztosan volt a Reszkessetek Betörők 2 forgatásán, vagy csak mi találtunk egy másik recepciót, mert sehogy sem passzolt az ott látott a filmmel.
Válasz erre 

bardok 2011.06.24. 10:39:10

Állati jó, ahogy írtok a dolgokról. Alig birom kivárni, hogymikor írtok újra. Várom a koszos, szemetes képeket. Egy két dolgot megtehetnétek, ha nem nagy kihívás: fotózzatok le egy fiatal lányokból álló csoportot. Lássuk milyen a felhozatal :) Még pár igazán dögös amareikai álom autót, ha találtaok. Magyarbolt? Lengyel után kellene egy olyat is. :D
Amúgy zseniális a bologotok .... várom a ráadást, a következő kultúr-morzsa adagot :)
Válasz erre 

BrAndy 2011.06.26. 20:54:43

Sziasztok!

Szuper a blog! Jelentkezhetnétek gyakrabban;)! Július végén megyek Brooklynba..már alig várom:) Köszi az eddigi hasznos infókat!!
Válasz erre 

LehengerlőEmberevő 2011.06.28. 08:55:42

Lesz több nap is? Vagy csak 1 napért hoztátok létre a blogot? :P
Válasz erre 

igor1974 2011.06.28. 15:12:59

Remek írás és klassz képek - csak így tovább!
Válasz erre 

Terencee007 2011.06.29. 22:14:03

Tényleg nagyon jó a blog, minden nap azzal kezdem a böngészést, hogy megnézem van-e új, de sajnos nincs. Post-okat a népnek! :)
Válasz erre 

nojos 2011.07.01. 15:13:24

Én is szívesen olvasnék és néznék még képeket! New York számomra a legizgalmasabb város a világon, jártam ott sokszor, kicsit éltem is benne (oké, mellette, Jersey Cityben), nagyon jó lenne látni most készült friss képeket a látványosságokról! Remélem, jól vagytok és jól telnek a napjaitok. :)
Válasz erre 

Pál László Bendegúz 2011.07.02. 19:14:58

Nos?
Már nagyon hiányzik a friss bejegyzés. Mondjuk egy ekkora almában én sem azzal törődnék elsősorban, hogy a billentyűkkel kukacoskodjak, de ha már elkezdtétek...
Válasz erre 

BrAndy 2011.07.02. 19:39:48

@Pál László Bendegúz:
Csatlakozom;)!!!
Válasz erre 

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2011.07.08. 12:54:29

Reméljük folytatódik. Azért én is elkezdtem a sajátomat. Csekkoljátok.
www.nyctrip.blog.hu
Válasz erre 

Nevada 2011.08.10. 17:14:02

Hát gyerekek ez jól besült,pedig én is megyek és örültem volna ha meséltek valamit.
Válasz erre 

art · http://www.nyctrip.blog.hu 2011.08.15. 13:54:47

@h.laca: Mikor mész?
Válasz erre 

Nevada 2011.08.15. 16:36:49

@art: 18.-án csütörtökön. :)
Válasz erre 

igor1974 2011.08.16. 07:07:35

Mi történt a bloggal? Remélem, nincs/nem volt baj...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

548 óra New Yorkban

Kimentünk, megnéztük és most beszámolunk róla. Hasznos és érdekes infók New Yorkról egy blogon.

 

548548



Pásztor Ákos és Máth Dávid

548

 

 

 

New York-i szállások

Booking.com

Kereső

Loading

Facebook

548 óra New Yorkban

Címkék

2012 (2) 60-as évek (2) 80-as évek (4) 8 spurce street (2) 9/11 (3) abercrombie & fitch (2) anno (29) apple store (2) art (12) battery park (2) belülről (11) beszámoló (14) british airways (4) broadway (3) brooklyn (7) brooklyn bridge (2) busz (2) Camp Leaders (7) Casey Neistat (2) central park (8) Central Perk (3) chelsea (4) Christopher Moloney (6) chrysler building (4) concorde (2) coney island (3) East River (2) east river (2) empire state building (6) esta (2) felhőkarcoló (10) fénykép (3) film (10) filmography (4) flatiron building (3) fotó (26) fotók (2) futás (2) ge building (2) graffiti (2) grand central terminal (3) Greenwich Village (3) gyémántkereskedők utcája (2) hajdan hétfő (2) Harlem (4) havazás (3) helikopter (2) high line park (3) hír (15) hó (2) hotel (3) hóvihar (2) interjú (2) jfk (2) Jóbarátok (2) karácsony (4) kávézó (2) képpárok (2) KEYBAR (2) king kong (2) kint (7) kinti magyarok (4) Kokó (2) komp (2) lengyelbolt (2) libegő (2) london (3) macys (3) madison square garden (2) magazin (50) magyarok (2) Manhattan (3) manhattan (25) maraton (3) metró (20) metrocardart (4) metrókártya (5) MTA (3) mta (4) must see (4) művészet (2) Nadrágmentes Metrózás Nap (2) newyork2018 (12) new york-i magyarok (8) new york szállás (2) new york times (3) park (2) parkok (2) patkány (3) penthouse (5) plaza hotel (2) póló (3) prospect park (2) rajz (2) rekord (2) repülés (2) sandy (3) san francisco (2) Staten Island (2) strand (2) street art (3) szilveszter (2) tábor (3) taxi (7) taxisofőr (2) tél (2) tervek (5) time-lapse (4) Times Square (2) times square (4) trinity church (2) tüntetés (2) útravaló (14) városnézés (5) vásárlás (4) videó (30) vlog (2) wall street (3) washington square park (3) williamsburg bridge (2) woolworth building (4) World Trade Center (3) WTC (3) wtc (14) Címkefelhő

Hirdetés

Archívum

  • 2020 február (1)
  • 2019 november (1)
  • 2019 október (2)
  • 2018 december (1)
  • 2018 november (1)
  • 2018 október (1)
  • 2018 szeptember (7)
  • 2018 augusztus (5)
  • 2018 július (2)
  • 2018 június (1)
  • 2018 április (2)
  • Tovább...

Nézz be ide is

 

  • Dönci blogja
  • NYC blog
  • Tengerentúlról jelentem
  • USA travel
  • NYC 2010
  • Gothamist (angol)
  • Tucsoni Dobostorta
  • CouchSurfing
  • Tudományos Fantasztikum

 

All rights reserved

Minden jog fenntartva © 2011-2017

süti beállítások módosítása
Dashboard