548 óra New York

25 kép a 35 évvel korábbi New Yorkról

25 kép a 35 évvel korábbi New Yorkról

Bár New York ma egyike az USA legmodernebb, legdrágább és legbiztonságosabb városainak, nem könnyű elszakadni a huszadik századi múltjától. A város már levetkőzte azokat a nagyon más időket, az archívumok viszont még tele vannak szuper képekkel, van miből meríteni egy ilyen gyűjteményes poszthoz.

Ez a gyűjtés most egy egykori magnumos fotóriporter, Thomas Hoepker 1983-ból munkáiból született. A német származású fotóst élete java New York-hoz kötötte, évtizedeken át dokumentálta a város napjait. Fotózott 2001. szeptember 11-én is, nem is akármilyen képeket, de az egy egész másik sztori. Az 35 éves időutazás pedig...

manhattan.jpg

Egy lover's lane a Hudson túlsó felén. Az angolban ez egy kifejezés olyan környékekre, ahova gyakran járnak a párok romantikázni, szexelni. Használják ezt mint eufemizmust vöröslámpás negyedekre is  

 12.jpg

Háztetős buli (rooftop party) Chelsea-ben. A képen nagy hajjal, dögös ruhában Diane Brill, a New York-i partiélet akkoriban központi alakja

 

3.jpgEz is Manhattan ám ugyanabban az évben, csak sokkal északabbra. East Harlem lakói üldögélnek a nehéz éveit élő városnegyedben 

 

6.jpgEgy Queens-i temető, háttérben Manhattannnel

 

5.jpgNapozó srác East Village-ben

 

1.jpgVegyes rasszú pár a Central Parkban. A nyolcvanas években még ritka látvány volt az ilyen

 

7.jpgAutóroncs Dél-Bronxban. New York akkori állapotát jól tükrözi a kép, ha nem hiszed, nézd meg ezt a gyűjtést: Anno 80-as évek. Vagy ezt: Lepratelep is volt a világ legjobb városa

 

ny.jpgGalériamegnyitó buli SoHo-ban

 

bet.jpgFürdőző vadkacsák Queens-ben, a JFK reptér mellett, háttérben Manhattan felhőkarcolói

 

13.jpg

Háztető Közép-Manhattanben

 

8.jpgZsidók a brooklyni Lubavitcher zsinagóga előtt

 

9.jpg

Gyerekek játszanak a megnyitott tűzcsap vizében egy forró napon Harlemben

 

4.jpg

Annyi biztos, hogy ez a Fifth Avenue, de hogy ki ő és milyen bringát tol, nem sikerült megfejteni

 

2.jpg

Térdig hóban a Kínai negyedben. Ez itt konkrétan a Canal Street

 14.jpg

Futó melegít a Central Parkban

 

17.jpg

Idős asszony sok csomaggal

 

10.jpg

Filmforgatás jelmezei valahol a Park Avenue-n

 

15.jpg

Utcakép Harlemből

 

19.jpg

Romos kikötői épület Wetway-en

 

21.jpg

Varrógépbolt a West 25 Streeten. Az utca egy szakaszán ma is sok a ruházattal/szabászattal kapcsolatos üzlet

 

20.jpg

A Central Parkban télen

 

18.jpg

Lány rádióval a Washington Square Parkban

 

thomas_hoepker_nyc_1983_36.jpg

Autós az éves melegfelvonulásra menet. A New York-i Gay Pride-ot máig megrendezik minden év júniusában. Ide kattintva elolvashatod, milyen volt belülről a 2015-ös 

 

thomas_hoepker_nyc_1983_8.jpg

Rendőrök a Szent Patrik napi parádén

 

22.jpg

Metrózó nő. A környezet ne lepjen meg, a New York-i metró évtizedeken át ilyen balkáni volt. Ha nem hiszed, katt ide

 

Nem volt elég, olvasgatnál, nézegetnél még posztokat New York múltjáról? Ezalatt a címke alatt sok érdekeset találsz: anno.  

25 kép a 35 évvel korábbi New Yorkról Tovább
Amerikába készülsz? Vigyázz, lehúzhatnak az ESTA-val

Amerikába készülsz? Vigyázz, lehúzhatnak az ESTA-val

14 dollár ha ennél többet fizettél valaha a vízummentes amerikai belépéshez szükséges ESTA-ért, akkor téged lehúztak. Tele a net könnyű ügyintézést ígérő, komoly felárért dolgozó honlapokkal, pedig egy ESTA igénylése egyenes úton is tökegyszerű.

amerikai_hataratlepes_1.jpg

2008 november óta magyar állampolgárként már nem csak vízummal léphetsz be az USA-ba, hála a vízummentességi programnak, aminek sok más ország mellett Magyarország is a tagja. A 90 napot meg nem haladó beutazáshoz így az érvényes útlevél mellett elég egy jóváhagyott ESTA (Electronic System for Travel Authorization) engedély. Ezt csak online lehet igényelni, az Amerikai Belbiztonsági Minisztériumnak külön magyar nyelvű (jobb felül kiválasztható) felülete van hozzá, ami itt elérhető.

Az illetékes amerikai minisztérium honlapján egy alapos kérdőívet kell végigtölteni az ESTA-hoz: elkérik valamennyi elérhetőségedet (postacím, telefonszám, mailcím), még a közösségi médiás profiljaidat is (ez legalább opcionális). Meg kell adni a szülők nevét, az útlevélszámod, plusz rákérdeznek olyan banális dolgokra, mint hogy terrorista vagy-e, részt vettél-e valaha népirtásban és ehhez hasonlók. A felület tele van egyértelmű kérdésekkel, ha tudsz olvasni magyarul és/vagy nem vagy szellemi fogyatékos, percek alatt kitölthető. A végén mindezért az igénylési folyamatért a hivatalos felületen 14 dollárt kell fizetni bankkártyás fizetéssel. Egy centtel sem többet.

esta_igenyles.jpg

Az ESTA-intézésére rengetegen rárepültek. Sok utazó nyilván ráparázik, hogy elszúr valamit és oda az utazás, így megnyugtatja, ha egy oldalon azt ígérik, elintézik helyette a dolgot. Tele a net mindenféle nyelvű honlapokkal, ahol az adott ország állampolgárainak azt ígérik, intézési díjért cserébe átveszik az ügyfél helyett a kitöltést, mintha bármiféle nehézségről szó lenne. Magyar nyelven is akadnak ilyenek:

- estavisa.hu – 72 dollárt kérnek mindennel együtt

- esta.us/evisaonline.com – 88 dollárt kérnek mindennel együtt.

- estausa.com/hu – Itt 83 dollár és a honlapon elegánsan nem fordították le azt a részt, ahol leírják, hogy ők amúgy csak egy harmadik fél:

 kamu_esta.png

A legszebb, hogy ezek az oldalak sem garantálják az ESTA-igénylés biztos elfogadását. Hogy is garantálhatnák, hiszen csak elkérik az adataid, semmi közük az USA illetékes szerveihez. Szóval még egyszer a tanulság: ha ESTA-ra van szükséged, menj fel az erre született hivatalos felületre, töltsd ki, amit kell, fizesd ki a 14 dollárt és ennyi.

Ha az ESTA-d megvan, még hátra van az amerikai határátlépés, amiről sok rémhír terjed a neten. Nem olyan nagy ügy az sem, itt minden fontosat megtalálsz róla: Amerikai határátlépés

 

 

Amerikába készülsz? Vigyázz, lehúzhatnak az ESTA-val Tovább
Képek a New York-i metró legsötétebb éveiből

Képek a New York-i metró legsötétebb éveiből

A 70-es, 80-as évek New York-ja maga volt a földi pokol, hát még a város metróhálózata. Szántunk már posztot azoknak a sötét, koszos éveknek, sőt, az akkori metrónak is, de Willy Spiller képeit kár lenne nem megmutatni.

1.jpg

A svájci Spiller 1977 és 1984 között élt a városban. Közelről látta, ahogy a friss polgármester, Ed Koch vezetése alatt visszatáncol a csőd széléről New York és hogy még ha lassan is, de elindul az úton, aminek hála valamikor a kilencvenes években egy modern világváros lett belőle.

Tényleg borzalmas idők voltak ezek itt harminc-negyven éve magas bűnözési rátával, szeméttel, graffitivel és hajléktalannal teli utcákkal, lelakott, veszélyes metróhálózattal. A nyolcvanas években a New York-i rendőrség folyamatosan 2300 járőrt dolgoztatott a föld alatt, de még így is százával jelentettek súlyos bűncselekményeket minden héten. Spiller ezekben az időkben fotózott éveken át, igaz, ő nem annyira a bűnt kereste, mint a korszak romantikáját. Íme néhány kép a legjobbakból.

2.jpg

6.jpg

10.jpg

3.jpg

8.jpg

12.jpg

5.jpg

11.jpg

4.jpg

7.jpg

9.jpg

13.jpg

14.jpg

Willy Spiller New York-i fotóit nemrég újra kiadták egy fotókönyvben, de sajnos már az a kiadás is elfogyott, a régi kiadásoknak pedig semmi nyoma a neten. Ha a mai biztonságos New York-i metrózás, pontosabban a város metróhálózatának használata érdekel, arról amúgy itt olvashatsz.

Képek a New York-i metró legsötétebb éveiből Tovább
Így telik New York idei első nagy havazása

Így telik New York idei első nagy havazása

Két éve már tettünk egy próbát, hogy a kinti magyarokat aktivizálva bemutassuk az akkori hóhelyzetet. Most megint átment a városon egy komoly hóvihar, így újra megmozgattuk a blogolvasókat, FB-követőket, New York-i barátokat, ebből lett ez a nagy gyűjtőposzt a hóhelyzetről sok képpel, videóval.

   

nrt.jpgHa valaki ne tudná, a Keleti-Partot rekordhideggel és erős hóviharokkal köszöntötte 2018. Bostonban egész utcák fagytak be autókkal együtt a jeges áradás után, a massachusettsi partoknál fagyott cápákat dobott partra a víz, még Miami környékén is 5 fok alá hűlt a hőmérséklet, így arrafelé megdermedt leguánok potyognak a fákról. Na, de vissza New York-hoz és a kinti magyarokhoz. A város is sok havat kapott az elmúlt napokban, sok helyen bezártak az iskolák, ezerszám töröltek repülőjáratokat, a hatóságok otthonmaradásra kérték az embereket a vihar idején, de messze nem katasztrofális a helyzet; ma reggel néhol már a nap is kisütött, rendben jártak a buszok.

Béla Brooklynból

Béla a filmiparban melózik, nem meglepő módon videóban küldött tájékoztatást a brooklyni helyzetről. Épp a munkába tartott, amikor elküldte nekünk ezt a videót az utcán sétálva. Íme, a mai helyzet: 

Tamara Queens-ből

Tamara írta délelőtt: Most napsütéses az idő, de úgy tudom, délután szeles lesz. Queens-ből, Kew Gardenből jött az infó, kaptunk mellé egy cuki életképet is:

new_york_ho.jpg

Andrea Manhattanből

Hiába a város központja, Manhattan sem ússza meg a havat. Úgy fest, itt is maradt még dolga a hókotróknak.

manhattan.jpg

Evelin Brooklynból

Rámfagyott a mosoly – írta Evelin a csatolt képhez. Azt mondja, a csütörtök gáz volt, de pénteken már járhatóak voltak az utak. „Megbirkóznak vele, de arra ösztönöznek mindenkit, hogy ne menjen sehova. Suli se volt, de a metró járt végig.„

havazas.jpg

Tibor Brooklynból

Ha már hókotró: Tibor videózott egyet. Ő is azt írta, hogy csak hideg van és fúj a szél, de már minden oké, a nagy hóvihar két napja volt.


Timi Brooklynból

:D:D:D

image2.jpg

 

Szabina Brooklyn-ból

Szabina is napsütésről írt, Dyker Heights-ról küldte ezt a friss reggeli képet. Itt azért már elég kezeltnek tűnik a helyzet.

26694350_1668457776547417_213296696_n.jpg 

Barnabás Brooklynból

Barnabás egy dolgot nem szeret New York-ban, az pedig a hosszú, csapadékos hideg tél. Ezek most nagyon nem az ő napjai: ez is Dyker Heights itt egy rosszabb pillanatban.

Ez már azután, hogy elállt a szél. Feladat: ásd ki a Mustangot.

rw.jpg

 

Katalin Manhattanből

Katalintól érkezett ez az unokás-kirándulós kép egyenesen a Central Parkból.

26168514_10208326565040288_7585309289342292941_n.jpg 

Edit Manhattanből

Szintén a Central Park, Edit küldte ezt a hóemberes-szökőkutas képet.

26238773_1519334148188249_8737321406777196848_n.jpg

Gábor Long Islandről

Kicsit odébb, Oceanside-on így nézett ki a vihar utáni reggel az utcán.

img_0120.JPG

Teri Brooklynból

Teri Brooklynból, egy nagy hólapátolás előtt. Kattintásra galéria nyílik.

Celesztin Brooklynból

Ez is Brooklynból jött ma. Nagyon más a kép, mint egy random magyar utcán ma reggelről, de várhatóan ez a havazás már nem bénítja meg New Yorkot.

brooklyn_ho.jpg

 

Viktor Staten Islandről

A legkiesőbb került sem úszta meg. Ez itt Viktor ajtaja a vihar után.

staten_island_ho.jpg

 

Timi Brooklynból

Volt itt lapátolni való. Timitől kaptuk ezeket az előtte/utána képeket.

brooklynini_havazas.jpg

26196489_1902911606493047_2195039095277792854_n.jpg

Timi Manhattanből

A manhattani Budapest kávézó a nagy vihar napján.

26168738_1902904663160408_6126528917941110446_n.jpg

 

Zsuzsanna Carstadból

Ez már a szomszédból, New Jersey-ből jött. Oda is jutott hó elég, tegnap legalábbis még így nézett ki a kertvárosi utca.

26219380_1731698860208590_521036408006657583_n.jpg

Zsuzsa Manhattan

A Union Square-ről kaptunk egy kisebb galériát.

Fecó galériája

Fecó már Magyarországon van, de hazaút előtt még pont elkapta a havat. Körbe is fotózta alaposan a várost, gigagalériáját a képre kattintva éred el:

New York-ban vagy és van egy jó képed, sztorid, videód a hóviharról? Küldd el nekünk az 548oranewyork/kukac/gmail.com címre.

Így telik New York idei első nagy havazása Tovább
New York HD-ban 1993-ból

New York HD-ban 1993-ból

A Fehér Házban Clinton váltotta az öreg Bush-t, a mozikban tarolt a Jurassic Park, az STS-61 küldetés pedig kijavítja a Hubble-űrtávcső tükrét  néhány esemény 1993-ból. 

new_york_utca.png

Szűk tíz évvel később, a kétezres évek elején, a DVD-korszak hajnalán történt, hogy a JVC egy kétségbeesett húzásként kidobta a D-VHS-t. Mikor már mindenki temette a VHS-t, a japán vállalat kijött egy saját szalagos formátummal, amely kívülről ugyan nagyon hasonlított a VHS-ekre, de digitálisan rögzítette a képet és a hangot.

Na, de vissza 1993-ba: akkor készült ez a jó minőségű videó a manhattani utcákról, emberekről, a helyi pörgésről, amit aztán évekkel később elővettek és demóként játszottak az üzletekben, ahol a D-VHS-kazetták forgalmazásával próbálkoztak. Öt és fél perc tömény körkép.


A videót a retró adathordozók megszállottjának, Technomannek köszönhetjük. YouTube-csatornáján még sok érdekeset találsz, van ott például egy videó, amiben alaposan megmutatja, hogyan működött egy D-VHS-lejátszó.

New York HD-ban 1993-ból Tovább
Ilyen egy éjszakai landolás egy Boeing 777-essel a New York-i JFK-n

Ilyen egy éjszakai landolás egy Boeing 777-essel a New York-i JFK-n

Ritka igényes videó került a YouTube-ra egy Air France gép JFK-s landolásáról. Hogy 4K-ban is nézheted, csak a ráadás, a sok plusz infótól lesz szuper tartalom.

new_york_repuloter.png

Például, hogy annak a földnyelvnek az egyik vége ott a gép alatt a videó elején Lido Beach, vagy, hogy mi mikor történik egy pilótafülkében a leszállás előtti percekben. A másodpilóta combra tapasztott kezei is érdekes látvány.

Szóval, ha az a kérdés, milyen egy hosszú repülőút utolsó hét perce egy óceán felőli JFK-s landolás előtt, itt a válasz:

Ha bírod az efféle nagy felbontású, vágatlan cockpit-videókat, a High Pressure Aviation Films YouTube-csatornáján sok olyat találsz.

 

Ilyen egy éjszakai landolás egy Boeing 777-essel a New York-i JFK-n Tovább
süti beállítások módosítása