548 óra New York

Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted

Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted

Több hete már, hogy hazajöttünk a New York-i forgatásról. A város magyarjaival forgatott dokunk még a vágóasztalon, de egy tévéadást azért összehoztunk az útról.

Az OzoneTV hívott be az Egyenlítő című műsorba, ami hol környezetvédelmi, hol utazós témákkal foglalkozik. Volt már nála vendég az általunk is imádott Travellina, de rengeteg érdekes hazai utazót, utazó bloggert hívtak már be mesélni. Végre ránk is sor került. Patrikkal mentünk és meséltünk szűk egy órán át a legutóbbi forgatásról, meg úgy általában New York-ról, egy New York-i utazásról. Ha érdekel, itt fogyaszd:

 

Az út posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

- 2-3. nap

- 4-5. nap

- 6-7. nap

- 8-11. nap

- 12-14. nap

newyork.png

Voltunk az Egyenlítőben – itt visszanézheted Tovább
Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap

Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap

Ott maradt abba a posztolás, hogy szombat este hazajöttünk Jersey-ből a, Pálinka Fesztiválról. Ez volt 15-én, a haza meg akkor még a Queens-i lakást jelentette, ahol a két hétben laktunk. Azóta már tényleg hazaértünk.

img_0012-4.jpg

Az utolsó vasárnap megint álmosan indult. A bevett időhúzó dolgokkal (sokáig alvás, képszerkesztés, posztszerkesztés, hazai hírek olvasása) vertük el a délelőttöt, így az utolsó vasárnapunkra egy késő délutáni forgatás jutott utolsó alanyunkkal, Andreával. Róla egyelőre annyit, hogy gyógytornász, és sok érdekeset mesélt az amerikai egészségügyről és a New York-iakról. Na meg arról, milyen volt átélni szept. 11-et és az azt követő napokat. Andreát az öccsén keresztül ismertük meg. Fecóról meg azt érdemes tudni (azon túl, hogy neki köszönhetjük a YT-csatornánk arculatát is), hogy messze nagyobb New York-buzi, mint bármelyikünk. Hétéves kora óta rendszeresen kijár a nővéréhez, és mivel eleve nem egy otthonülő srác, sok jó bulihelyet tud a városban. Tetőbárokban például nagyon jó.

A Hard Rock Cafe a Bar 54 teraszáról

New Yorkban turistaként négyféleképpen nézheted meg a magasból a várost. Ha bírja a keret, megnézheted helikopterről, akad ilyen szolgáltatás elég a turistáknak. Van aztán a leginkább bevett módszer, hogy a turistatengerrel együtt pingvinezve felmész valamelyik kilátóba. Tök jó az is, ha van egy haverod/rokonod/akárkid, akinek van egy lakása legalább 40 emelet magasban a szigeten, és megnézed tőle a skyline-t. De van még egy jó út: az ingyenesen, liftajtóból kiesve látogatható tetőbárok. Na, ezekből nagyon expert Fecó, aki már az első héten felvitt egy brooklyni tetőbárba. Az se volt gyenge panorámában, de ez a Manhattan esti kör rendesen rávert.

A Bar 54-nél kezdtünk, ami a Times Square környékén a legmagasabb nyilvános tetőbár. Turisták millió sétálnak el alatta anélkül, hogy tudnák, hogy egy bejelentkezésre vannak a város egyik legtutibb panorámájától. Pedig még csak nagyon költekezni se kell, hogy felengedjenek. Oké, a 3,3-as sörök is kilenc dollárnál indulnak, de mi nem csináltunk belőle titkot, hogy csóró turisták vagyunk, akik csak szeretnének lőni fentről pár jó képet. Amúgy elég exluzív a hely, már a liftajtóban várt a pincér, hogy asztalt adjon, de mi csak egy sarkot kértünk a teraszon, hogy letehessük a háromlábú állványt és hadd szóljon még egy potya vágóképezés. Az a bizonyos terasz pedig ezt tudja: balra szinte szemmagasságban a Chrysler Building kupolája, jobbra lent mélyen a Times Square, a brutális mélység és közted pedig egy másfél méteres korlát.

_50a0202-4.jpg

Ha már ott voltunk, kiugrottunk a Times Square-re is fényképezgetni és beszívni a hangulatot. Na meg passzívan mást is. Durva, mennyire gyorsan liberalizálódik az USA-ban a füvezés. New York államban árulni ugyan még nem szabad, de a nyilvános szívástól már nem lesz bajod. A zsúfoltabb helyeken rendre meg is csap a szag, a Times Square meg aztán be van füstölve esténként rendesen. Még varázslót is láttunk, aki egy ökölnyi füstölő gyeppel lazította az utca népét. 

A napot aztán egy másik tetőbárban zártuk. A Flatironhoz közel van a 230 Fifth. A Bar 54-gyel ellentétben ez már tényleg egy tetőn van, nem csak a terasza nyitott, bár itt meg magas kerítést raktak körbe a szélén, azaz nem lehet csak kihajolni egy korláton a város fölé. A 230 Fifth erőssége, hogy lényegében bárhol ülsz itt le, úgy érzed, mintha a nyakadban lihegne az Empire State Building. Ennél közelebb a kupolájához már csak a saját kilátóján lehetsz, nem véletlen, hogy tíz bárban lőtt szelfiből kilencen szerepel a torony.

41971009_1116320808532744_9176808067310813184_o.jpg

Patrik az első nap óta szívta vérünk, hogy mindenképp legyen egy óceánpartos nap, úgyhogy a kötelező programok terhétől megszabadulva a hétfő egy hosszú, kora reggeli metrózással indult Coney Island-re. Az állványt meg az 5D-t azért beraktuk a fürdőgatya mellé, hátha összejön valami jó strandéletes vágókép, de a szeptember közepe már nem áll valami jól a város legismertebb partjának. Eleve hétfő volt, egy vihart is várt New York, na meg ilyenkor már épp indul az off szezon, szóval nem a legjobb arcát kaptuk el a város évtizedek óta legfelkapottabb strandjának

Van vidámabb látvány egy féléves pihenőre készülő strandnál. Ahogy a mólón unott arccal horgászókat kerülgetve lövik a láthatóan napsütésre öltözött, szelfire kényszermosolyt felvett turisták, az megadja az alaphangulatot. A parti homok már nem kap reggel simítást, a vízből kimosott szemetet se gyűjti össze senki, az a kevés helyi meg, aki valamiért itt üti el a szabadidejét, széldzsekiben keresgél a kevés még nyitott büfé között. Na, és itt készültünk mi csobbanni a fekete felhők alatt, az üvegszilánkos, hideg homokon át a huszonpár fokos óceánban.

9.jpg

Sikerült! Volt pár perc Coney Islanden, amikor elmondhattuk magunkról, hogy egyedül mi fürödtünk az egész strandon a Manhattan Beachtől a Surf Avenue-ig (Patrik videójában látni ebből egy keveset). Néztek is ránk, mint a bolondokra, pedig a vízben épp melegebb volt, mint kint. A visszaöltözés volt nehezebb feladat a hideg parti mosdók húgyos padlóján, lehetőleg úgy, hogy ne vigyünk magunkkal se gombát, se homokot a ruhánkban, de őrült csoda, sikerült. Búcsúzóul kajáltunk egyet a Nathan's-ben, aminél autentikusabb kaját nem is találhattunk volna, tekintve, hogy a hotdogjáról híres étteremlánc konkrétan innen, Coney Isladnről indult még 1916-ban. Hagymakarikában mondjuk nagyon gyengék, de a sajtos krumplijuk messze jobb volt mindegyiknél, amit a két hétben Manhattanben ettünk, és a hotdogjuk is rendben volt. Jó egy óra metrózás volt innen Dél-Manhattan. Hiába romlott hangulatgyilkosra az idő, nagyon hiányzott még a vágóképek  közül a Szabadság-szobor.

Vannak ugyan a Manhattan körüli vizeken turistahajós programok is, de teljesen felesleges ezért fizetni, amikor a tömegközlekedés része sok kompvonal is. A Manhattan déli csücske és Staten Island között ingázó járaton még MTA-bérletet sem kérnek, simán csak odamész a terminálra és felszállsz a következőre. Annyira nem nagy titok a dolog, hogy kora délutánonként leginkább turistákkal van tele, a manhattani induláskor hamar be is foglalják az emberek a jobb szélen a korlátokat. Na ja, mert ez a járat híres arról, hogy a Szabadság-szoborhoz közel megy el. Ha nincs kedved egy egész napot a Liberty Islandre, pontosabban az ottani sorokra szánni, de megnéznéd a szobrot közelről, ez a komp a legjobb megoldás.

Staten Islanden nem volt miért időzni, a Postcards miatt most nem sétáltunk ki az esőbe, az első Manhattanbe tartó komppal mentünk is vissza a szigetre. A visszaúton ugyanúgy a szobros oldalt állták végig az emberek, pedig a Governors Island is jól néz ki közelről, na meg a közeledő Brooklyn Bridge még ilyen szürke időben se gyenge látvány. Aztán miközben a komp lassan dokkolt a szigeten, elcsomagoltuk az állványt és ezzel szimbolikusan meg gyakorlatilag is vége lett a forgatásnak. A hurráérzést megint elmosta az eső, ami elől előbb vásárolgatásba menekültünk, aztán elsétáltunk a Broadway 368-ra, hátha elkapjuk kedvenc vloggerünket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️ this guy

Casey Neistat (@caseyneistat) által megosztott bejegyzés,

Casey rajongóval szelfizik. Egy ilyen képet reméltünk mi is

Casey Neistatról azt kell tudni, hogy amellett, hogy vlogstílusát másolja a fél YouTube, azon kevés vloggerek egyike, aki az infulencerkedést tudja ízléssel, hitelesen csinálni, nem csak egy pénzéhes, beszélő reklámfelület. Nem csoda, hogy stúdiója előtt mindig áll pár rajongója. Két srácot váltottunk, akik egy ideje már eredménytelenül ácsorogtak ott, és nekünk se volt nagy hitünk abban, hogy este hétkor elcsípjük egy szelfire az embert, akinek napi vlogjának fogyasztása bő egy éven át volt a napi rutinunk része. Álltunk úgy negyed órát a zárt ajtót és az üres stúdiót nézve, aztán célba vettük a legközelebbi metrómegállót és elköszöntünk Manhattantől.

7.jpg

Lent Casey még épülő üzlete, fölötte a kivilágított, üres stúdió

A hazaút napját rendesen elcseszte, hogy a Florence-hurrikán befenyítette egész New Yorkot. Ugyan kitombolta magát, mire ideáig felért, annyi erő maradt benne, hogy egy középdurva viharral áztassa a várost egész nap, így a bőröndbe pakolás lett a legjobb programunk a búcsúnapra. Izgalmat azért találtunk. Azaz az talált meg minket egy kábé két és fél méter hosszú, hengeralakú csomaggal, amit bevállaltunk plusz csomagként a szállásadónktól. Gabi nem egy erőszakos teremtés, a két hét minden napján a lelkünkre kötötte, hogy ha nekünk körülményes, nincs sértődés, ha mégsem visszük el. Valamiféle kihajtogatható tető volt lakókocsihoz egy pesti barátjának. 

6_1.jpgA nagy izgalomban elfelejtettük lefotózni a csomagot, de ez talán segít elképzelni

Már taxit rendelni se volt egyszerű. Vagyis Lyftet, ami olyan Uber-féle közösségi taxi, és New Yorkban mindkettőről igaz, hogy fehér sofőrt nem nagyon látsz ilyen autóban. Nekünk aztán semmi bajunk a multikultival, az viszont már nem esett jól, amikor egy angolul néma talán pakisztánival néztük egymást percekig: mi a szakadó esőben a járdán, kezünkben az autójánál alig rövidebb csomaggal, ő meg bent ült karját széttárva. Az app aztán pár perc múlva dobott egy másik autót, egy Chevy Suburbant. Abba már befértünk. 

5.jpgMunkában a válságstáb. Vadul megy a telefon Gabival, hogy akkor mi legyen

A reptéren aztán mi voltunk a látványosság, ahogy ezzel a giga oszloppal beálltunk a sorba. Mondogattam a srácoknak, hogy nem para, amíg csak az utasok néznek ránk értetlenkedve, akkor lesz baj, ha már a reptéri alkalmazottak is rácsodálkoznak. Csoszogtunk a British Airways-es sorban bőröndökkel együtt egy ideig, félméterenként pakolgattuk a plusz csomagot, aztán elértünk a check in pulthoz. Hamar kiderült, hogy nincs ebben semmi átlagos, amikor a srác közölte: ekkora csomagot még sosem látott. A javára szól, hogy nem hárított egyből, sőt, egy rövid körbekérdezés után azt mondta, Londonig el tud jutni a 747-es hasában a cucc, de az Airbus, ami onnan hoz majd Budapestre már nem tudja elhozni. Azaz lenne úgy két óránk az átszállás alatt intézni neki külön fuvart, vagy ott marad a Heathrow-n. Amíg kitaláltuk, mi legyen, megkértük, hagy hagyjuk náluk a csomagot, ők meg erre ok, de két óránk van, aztán kidobják. Nemzetközi reptereken hírhedten nem szeretnek kurva nagy csomagokat őrizni, pláne olyat nem, amit még csak átvilágítani se tudtak, mert három naív hülyegyerek a világ túlfeléről lerakta itt gyorsban. Éreztük mi is, hogy senkinek sem lesz ez így jó: pár telefon után bedobtuk egy taxiba, ami visszavitte Gabihoz.

Az utolsó dollárjainkat a reptéri váróban vertük el. Minden nagy reptéri duty free-ben találni jópofa kreténségeket a szuvenírek között. A JFK-n a trumpos kacatok az ügyeletesek. Trumpos csokiból, kekszből vagy ötféle volt, de ellenálltunk; amúgy is, a Trump-toronyban már telítődtünk ezzel a bolonddal.

A vihar még a nagy csomag-gate alatt lenyugodott, nem csúszott a boarding. Már készen álltunk egy újabb sokórás nyomorgásra, miközben sétáltunk végig a 747-es folyosóján, aztán a vártnál hamarabb elértük a helyünket. Sosem tudjuk meg miért, de valahogy átcsekkolt minket a British. Talán csak olvasták, mit írtunk az ideútról, mert a tudtunk nélkül átkerültünk fél szinttel a turista osztály fölé, ahol már nagy a lábtér, puha a szék és új a display. Na meg van welcome pezsgő. Keletre repülni mindig gyorsabb hála a fenti szeleknek, de nekünk most akkora hátszelünk volt, hogy 1100 km/h-val átsuhantunk az óceán felett, pedig ha valamikor, hát ezekben a fotelekben ekkora lábtérrel kibírtuk volna, hogy hosszú az út. London előtt azért parkolókörre tettek, ott elúszott még úgy fél óra, bár a Norwegian 5 óra 13 perces transzatlanti rekordjára amúgy sem voltunk veszéllyel. 

1.jpg

Végre nem az alap turistán ülünk. Btw: ez itt az út utolsó közös képe

Londonból már csak egy gyors ugrás volt a hazaút, és gyorsan elment ez a két hét is azóta. Az egésznapos New York-járások egyre messzebb, maradt utánuk viszont pár száz gigányi nyersanyag, amin át kell rágnunk magunkat, ha már filmet csinálni mentünk ki. Erről szólnak majd a következő hetek.

 

Az út korábbi posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

- 2-3. nap

- 4-5. nap

- 6-7. nap

- 8-11. nap

Óriási köszi az út egyetlen támogatójának, Bánfalvy Eszternek és Gabinak, hogy két hétig elviselt minket a lakásán!

Manhattani tetőbároktól a szomorú, szürke Coney Island-ig – 12-14. nap Tovább
Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap

Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap

Négy nap alatt megjártuk a manhattani elit otthonait, mindent, ami a manhattani magyar negyedből maradt és megnéztük, milyen egy nagyon magyar fesztivál New Jersey mélyén.  

_50a9734-4.jpg

Nagy luxus ilyenkor egy szálláson elvert nap, az esős szerdán mégse volt kedvünk a városban pörögni. A délelőtt még ráment a szept. 11-es napi poszt összerakására, a délutánt elvitte az eső a munkakedvünkkel együtt, estére viszont meghívásunk volt a negyedik riportalanyunkhoz. Zsuzsa ingatlanbrókerként dolgozik a városban. Már gyerekkorában bekattant neki New York, akkor eldöntötte, hogy itt fog élni és össze is jött neki. A Morgan Stanley-vel jött ki anno, de valami emberközelibb munkát akart a számok helyett, januárban váltott az ingatlanozásra.

A csütörtökünk egésze Zsuzsával telt. Vele kezdtünk a reggelt egy queens-i jógastudióban, még be is ültünk egy meditációs jógára, amit ő tartott, majd egy rövid videózgatás után a lakásán belemerültünk a helyi ingatlanpiac backstage-ébe. Zsuzsa elvitt egy manhattani brókertúrára. Ezek azok a programok, amikor az ügyfeleknek lakást kereső ügynökök végigjárják a nyílt napokat tartó eladó házakat, lakásokat. Úgy sétáltunk be, majd végig berendezett, családi képekkel teli 5-6 millió dolláros lakásokon a gyerekszobáktól a gardróbokig, mintha csak vendégségbe jöttünk volna. 

Egy-egy zongorasarokból, otthagyott családi fotókból átjött, mennyire highlife lehet itt az élet, viszont a manhattani luxusház egy sajátos velejárója, hogy az élet benne rengeteg lépcsőzéssel jár. Egyszerűen azért, mert ezek alapvetően kis alapterületre épült lakóépületek, amikben aztán összenyitották a különböző szinteket. Így jön ki, hogy egy luxus building 400 négyzetmétere négy emeletből jön össze. Bár Zsuzsa szerint a nagyon gazdagok megoldják ezt azzal, hogy megvesznek, majd összenyitnak két lakóépületet, de ritka az olyan még Manhattanben is. Két óra alatt összesen kábé húszmillió dollárnyi eladó lakóépületet gyalogoltunk végig, és ehhez elég volt négy küszöbön belépnünk.

Hogy meglegyen a kontraszt, mennyit ér a pénz a belvárostól messze, megnéztünk egy brooklyni lakást is. Lakáslétére mondjuk az is 1,7 millió volt, de valószínű ér az majd sokkal többet is nemsoká. Zsuzsa szerint befektetésre a felfutó külkerületek most a legjobbak. Nem véletlen vettek ők is Long Island City-n lakást a férjével, de Brooklyn egyes negyedei is nagyon mennek mostanság. A válasz egyszerű: Manhattan megtelt. Hosszú nap volt, rengeteg sétával, tömény luxussal, jó sztorikkal fasza epizód lesz belőle.

A péntekbe alany híján megint egy kiadós vágóképezés fért bele. Kezdtünk a Magyar Háznál Upper East Side-on, de hiába nyomtuk a csengőt, nem jutottunk be. Maradt a homlokzat kívülről, ami még mindig nem gyenge ezzel a céklaszínnel, és a nagy zászlókkal, bár a magyar kicsit kopott már. Megnéztük kettővel arrébb a szintén zárva talált református templomot, és előtte a magyar tűzcsapot, arra meg ráférne egy újrafestés. Pár éve még így nézett ki, most meg:

A régi magyar negyed maradékától nem nagy séta a Park Avenue, ami két különcségéről ismert. Egyrészt a   középen futó zöld szigeteiről, másrészt arról, hogy a 46. utcánál egyszerűen belefut egy épületblokkba. Ilyet a szigorúan egységes manhattani utcaképben nem sokat látni. A város még a huszadik század közepén sem ismerte a műemlékvédelmet, ha az utcaszerkezet egységesítéséről volt szó, sőt, történelme nagy szégyenfoltja, az eredeti Penn Station lerombolása a hatvanas években volt. Ezt ismerve fura, hogy ezt a tömböt itt hagyták, megakasztva a forgalmat. A tömböt, aminek amúgy része a világ egyik legszebb vasútállomása, a Grand Central Terminal és a város leggyűlöltebb felhőkarcolója, a MetLife Building.   

A High Line parkot nem gyűlöli New York. Talán túlságosan is szereti, ahogy a turisták is, ezért van itt még egy felhős-szeles szeptemberi napon is akkora tömeg, mint egy forgalmasabb mély-manhattani járdán. A sziget délnyugati végébe, Chelsea-be mentünk át a város legegyedibb parkjáért, ami egy egykor forgalmas, majd bezárt, magára hagyott, pusztuló magasvasútból lett menő zöldfolyósó méterekkel az utcaszint fölött. Hasonló a sztorija a sokáig lesajnált, ma brutálmenő Chelsea-nek is. A nagy manhattani ingatlanár-felfutás évtizedekig elkerülte, aztán az utóbbi tíz évben megtalálták maguknak a befektetők, épülnek ide a luxuslakások, ömlik be a felsőosztály, szorulnak ki a szegények. A High Line Park csak turbózta ezt a természetes folyamatot. A környéken ettől függetlenül még mindig sok szociális bérház, sok család van itt, akinek az egyre drágább kerületben kell élnie, emiatt épp látványosan cserélődik ki Chelsea lakossága. Van erről egy jó HBO-s doku, ez itt.

A High Line 10. sugárútra panorámás kilátójában kapott el az este. Erre a napra elengedtük a kompról videózást, lesz még két naposabb napunk, amikor lekaphatjuk a vízről a Szabadság-szobrot vagy a dél-manhattani felhőkarcolófalat. A Roosevelt Island libegője maradt utolsó pénteki programnak. Ez az a nagykabinos libegő, ami a sziget és Manhattan között hordja az embereket egész nap. Nyilván van a szigetről is metró, még komp is, de libegővel utazni csak itt lehet New Yorkban; a késő esti utasokat elnézve a helyiek ezt legalább annyira használják a mindennapos ingázásra, mint a turisták bámészkodni. Sima MTA-s bérlet jó rá, azaz ha már úgy is itt turistáskodsz heti bérlettel, ingyen használhatod. Ja, és mentünk egy kört a Trump Towerben is. Donald valószínű nem volt otthon (nem is hiányzik a városnak), az előtérbe beengedtek egy kis security check után.

Szombat volt az út egyetlen napja, amikor elhagytuk New Yorkot. Nem csak a várost, mindjárt az államot is, hogy megnézzük az év legszocióbb magyar programját, a Pálinka Fesztivált Lindenben, ahol volt egy előre egyeztetett alanyunk, Péter. Egy itt élő magyar villanyszerelő, Tibor ajánlotta fel még az út előtt, hogy ha kell fuvar, szívesen hoz-visz. Óriási gesztus volt tőle, és ha már lett a semmiből egy érdekes karakterünk, vele is videóztunk egyet út közben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Verrazano-Narrows híd � #verrazanonarrowsbridge #bridge

GRMN BROS. MEDIA PRODUCTION (@grmnbros) által megosztott bejegyzés,

Queens-ből bő egy óra Linden. Staten Island már már egész máshogy Amerika, New Jersey meg még inkább. Onnan vág arcon a kontraszt, hogy lejössz az autópályáról és jönnek a klasszikus főutak szellősen benzinkutakkal, gyorskajáldákkal, lerakatokkal. Aztán onnan bármerre kanyarodsz le, rögtön kezdődnek a végtelen kertvárosok. Mint amilyen a lindeni is.

Jersey-ben sok magyar él, valamivel összetartóbb és egységesebb az itteni magyarság, mint a New York-i. A Pálinka Fesztivál meg is tölt egy nagyobb placcot Linden mélyén, úgy 70-80 százalékban magyarokkal, de jönnek ide kíváncsi amerikaiak, és sok a lengyel. Meg volt szervezve rendesen, volt ott minden a kolbászostól az íjászoktatóig, színpad egymást váltó népzenei, néptáncos fellépőkkel, büfé sokféle magyar kajával, meg nyilván sok pálinka.

Nekünk otthonról érkezve olyan, mint egy giccsbe hajló vidéki falunap, de egy itt élő magyarnak, aki jó ha évente visszajár Magyarországra, kevés magyarral találkozik a mindennapokban, nyilván sokat jelent egy ilyen esemény, még ha nem is feltétlen a népzene a mindene. Orosz Gyuri herezacskós, fingós poénjait még megvártuk, a Pálinka Király Vetélkedő közben indultunk haza. Tibor nagyon jó fej volt, házig hozott haza. Két napunk és egy alanyunk van még hátra.

0-02-01-76d7e90058acfd90cde29e45622d9749bd882728addb1225d1a932285ecbdd04_1c6d90da5c3677-4.jpg

Tiborral Lindenben

Ja, lottóztunk is. Rámentünk a MegaMillions 227 millió dolláros fődíjára. Szombaton húzták, nem nyertünk.

 

Az út korábbi posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

- 2-3. nap

- 4-5. nap

- 6-7. nap

 

Megnéztük, hogyan élnek a manhattani gazdagok – 8-11. nap Tovább
Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap

Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap

Az esős, hideg hétfő egyetlen produktuma volt, hogy kimostuk a ruháinkat. Ez a queens-i mosodában várakozás volt talán a legnewyorkibb, amit csináltunk addig. Aztán jött 11-e.

A kedd érdemben a Wall Street bikájánál indult. Ami valójában a Bowling Green Park bikája, és már jó másfél éve nem ő az egyetlen látnivaló ott sem. Tavaly márciusban, nőnapon került ide egy kislány bronzból: a bikával szemben, csípőre tett kézzel áll magabiztosan. Azóta megy a vita, hogy ezzel mennyire vágták haza a bika eredeti jelentését és ha haza is vágták, jó-e ez így. Mind a két szobrot gerillában rakták ki. A bikát még 1989-ben, egy decemberi este emelte Arturo Di Modica a Broad Streetre, ahonnan aztán elszállította a város, de a helyiek nyomására visszahozták. Akkor került a parkhoz. Alkotója szerint Amerika gazdasági erejét jelképezi.

A Bátor Lányt egy manhattani vállalat rakta ki, arra akarták felhívni vele a figyelmet, hogy a nagyvállalatok igazgatótanácsában aránytalanul sok a férfi, meg hogy még mindig vannak nagy fizetéskülönbséget a nemek között. A #Metoo kampány közepén nagyot robbant az akció, még ha ezzel szegény bika hirtelen a maszkulin társadalom erőszakosságának, a nők elnyomásának a jelképe is lett, mindenki megszerette a cuki tornacipős lányt. A két szobrot együtt kell látni, hogy üssön, de ilyenkor még annyi a fotózkodó turista, hogy lehetetlen őket összenézni. Ha nem is ezért, de a turisták nem szerettek ki a bikából sem, tömegek álltak sorba egy szelfiért, míg a kislánynál valamiért a fejsimogatás lett a szokás. Fényes is már szegény haja. Külön csavar amúgy a történetben, hogy a lány szobrát állító cégről nemrég kiderült, maga is alulfizeti női alkalmazottait.

 

Sztereotipikus arcokat vágóképezni mentünk át a Wall Streetre, ahol aztán sikerült úgy elütni fél órát George Washington szobránál, hogy nem láttunk egy telefonjára tapadt öltönyöst. De még csak öltönyöst sem. Már a brókerek sem a régiek, a Wall Street és környéke pedig hiába az egyik legrégebbi beépített terület a városban, ha nyugati irányba sétálod az utcát, a Trinity Church-öt látod a horizonton, amellett minden újnak tűnik. 1846 óta áll a Broadway-en a templom, másfél évtizeden át még a város legmagasabb épülete is volt, aztán túlnőtték, körbenőtték. Két elődje állt ugyanezen a helyen, az egyikkel a tűz, a másikkal a hó végzett. Sokat látott ez is, az ikertornyok ledőlését például nagyon közelről, de megúszta 9/11-et pár tonnányi porral, papírral és mindenféle irodai törmelékkel. A kertje már 17. században állt, vannak itt sírok az 1700-as évekből, itt nyugszik Robert Fulton is, a gőzhajó feltalálója.

A kertben vágóképezésből kellett elrohannunk a World Trade Center új metrómegállójához a Cortlandt Street-re. A hivatalos megemlékezésnek pont vége lett már, csak a szokottnál is több rendőrből, a rengeteg tűzoltóból és a virágokkal teletűzdelt medencékből jött le, hogy évforduló van. A városban meg mintha egy kevéssel több I love NY-polós ember jött volna szembe, meg páraknál volt zászló, de kábé ennyi. Ekkor még csak elrohantunk a medencék mellett, nehogy lekéssük a találkozót Katával. Őt inkább Tinkmaraként ismerik otthon, évek óta posztol a városból a városról. A New York-i mindennapok magyar krónikása ő, aki meló mellett keresi és dolgozza fel a helyi érdekességeket. Hova máshova kísértük volna, mint terepbejárásra. Kata egyik következő posztja lesz egy szellemház a meleg negyedben, konkrétan Manhattan talán legaranyosabb kis utcájában, a Gay Streeten.

A ház nem csak úgy szellemház, hogy egy ideje üresen áll, meg le vannak ponyvázva az ablakai. Utoljára a szesztilalom idején volt igazán nagy pörgés az épületben, de a környéken régóta sztoriznak róla, hogy a mai napig hallani az üres pincéből a régi partik zaját. Vannak akik a régi lakók szellemét látták, vannak, akik sült hagyma szagot éreznek itt néha. Mi csak egy szagtalan, üres és cuki épületet találtunk most, de a szellemjárós sztoriknak lehet hatása, valószínű ezért sem tudnak túladni rajta, hiába árulják egy ideje.

Jó volt nappal is látni a meleg negyedet a múlt heti éjszakai forgatás után, de a szellemház után mentünk vissza a WTC-hez. Egyrészt Kata is megnézte az új megállót, másrészt meglátogatta egy családi barát emlékhelyét a medencéknél. Kata ugyan évekkel a terrortámadás után jött ki, de amerikai férjének egy közeli barátja is meghalt aznap. A déli toronyban dolgozott, lejutott, sőt, még haza is telefonált a feleségének, hogy él, mégis odaveszett. Később sok túlélő felismerte a fotókról, mind azt mondta, a déli torony ajtajában látták utoljára, tartotta az ajtót a kirohanó embereknek. Egy fél bankkártya maradt utána.

Katával is elmeséltettük a maga sztoriját a kamerába, aztán elköszöntünk. Ő ment haza Long Islandre, mi pedig átsétáltunk Brooklynba vágóképezni. A Brooklyn-hídról mindig brutál erős a panoráma, de olyat csak egyszer az évben tud a Manhattan Skyline, amit 11-én. Az ikertornyok helyére került medencéktől nem messze világítanak az égbe két fényoszlopot. Az egész városból, de még Jersey-ből is látni, ahogy a nemzeti színbe világított Empire State Buildinget is  – ezen a napon nem tud nem a tragédiára gondolni, aki New Yorkban jár. Videóztunk az East River partjáról, potyáztunk pár fotót egy Manhattanra néző roof top bárban, aztán vége lett a keddnek is. Túl vagyunk a féltávon.

 

Az út korábbi posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

- 2-3. nap

- 4-5. nap

 

Egy nap New York-ban szeptember 11-én – 6-7. nap Tovább
A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap

A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap

Egy produktív és bulis szombat után egy esős és álmos vasárnap lett a hétvége mérlege. Megnéztük Manhattan egyetlen magyar bárját és mentünk egy kört az esős Times Square-en.

A szombat lett a Keybaré, a 13. utca magyar bárjáé. Attila és Gyuszi viszik már tizenhat éve, el is mesélték az egész közös sztorijukat a debreceni kezdéstől Attila londoni báros évein és a kilencvenes években maffiák által szorongatott vidéki bárjukon át odáig, hogy New Yorkban kinyitották a Keybart. Náluk fogy a legtöbb Unicum az USA-ban, amiből lett is egy jó barátságuk a Zwack-családdal, de a törzsvendégeik közt is vannak nagy nevek. Hogy kik, azt sajnos elhomályosítja a forgatás utáni pálinkázás, de a memóriakártyákon ott van minden jó anyag lesz ebből. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Köszi a keybaros srácoknak a fasza forgatást és az esti bulit! #keybarnyc #manhattannightlife #newyorknightlife #newyork #manhattan#newyorktrip #keybarmanhattan

Irány... (@iranynewyork) által megosztott bejegyzés,

A vasárnap délelőttünk ráment a keybaros este kipihenésére, az eső is esett hajnal óta, hideg is lett, nem erőltettük túl a programot. Ilyenkor kell megcsinálni fedett helyeken a vágóképeket, be is céloztuk a Grand Central Terminalt. Idén ünneplik, hogy húsz éve a pályaudvar nagy restaurálásának, azóta szerencsére jól tartja magát. Nyilván sokat számít, hogy szét van kamerázva az egész, meg hogy jó ideje már nem lehet cigizni bent, de a lényeg, hogy vigyázva van rá és ez meglátszik. Nem véletlen, hogy pályaudvar létére az egyik legfelkapottabb látnivaló itt, amire sokak közt az Apple is rájött. Nekik nem elég, hogy ott vannak a Central Parknál, itt is befoglalták maguknak az egyik oldali teraszokat, amikért utolsó infók szerint 800 ezer dollárt fizet a cég évente az MTA-nek. A lényeg, hogy ezekkel a fényes márványokkal, a festett plafonnal és a minden irányból minden irányba mászkáló embertömeggel nagyon fotogén a hely, össze is videóztunk pár gigányi vágóképet.

Olvastunk már néhány X dolog, amit nem tudtál a Grand Central Terminalról-gyűjtést. Ezekben mindig a top1, hogy van itt egy nyilvános teniszpálya. Annyira nyilván nem nagy titok, hogy ne legyen ott még az információs táblákon is, merre kell menni érte, de hiába fordulnak meg a pályaudvaron százezer szám emberek minden nap, magányos utunk volt hozzá. Egy falba simuló sunyi lift visz oda, kiírás rajta semmi, viszont felvisz bárkit a negyedikig, ahol aztán tényleg ott a pálya. Épp nem játszottak rajta, beengedtek és körbe lehetett járni. Szürreális, ahogy az épület karakterét adó giga boltíves ablakok teteje itt a pálya széle, de ezen felül nyilván semmivel sem különb mint egy tornaterem, viszont legalább nem olcsó. Ha éjfélkor jössz, meg lehet úszni 70 dollárból egy órát, de nap közben 295 dollárig is felmehet a pályabérlés naptól függően.

A GTC után már nem úsztuk meg az esőt, ki kellett menni az utcára. A városi lét nem kis része a metrón telik, ami 0-24-ben, 365 napon át tök ugyanolyan, a manhattani utcáknak viszont sok arca tud lenni. Az esős például egész karakteres. A taxisok ilyenkor kaszálnak, tele is van velük a fényesre ázott aszfalt; a trafikokban a kirakatba egyből kikerülnek az esernyők, a sarkok meg a semmiből tele lesznek esernyőt áruló öregekkel. Valamiért ez a bácsik boltja, Manhattan közepén szinte csak hatvan pluszos feketék reagálnak erre az alkalmi piaci résre. Ja, és a hidegnek volt egy igazán jó hozadéka; olyat láttunk, amit nyáron nehéz: gőzölgő csatornafedeleket. De ami még ennél is jobb: gőzcsöveket gőzt okádva.

A Times Square népét sem hatotta meg az eső. Azt a sok embert, aki ilyenkor is képes volt ott elütni az idejét és lőni a szelfiket a ledfal hegyek között biztosan nem. Miután szétáztunk mi is és a technika is, benéztünk a Hard Rock Cafe-ba. Pár éve még az egész nyitva volt annak is, aki csak az emléktárgyakért jött, most a legérdekesebb kiállítási tárgyakhoz már csak akkor mehetsz oda, ha jegyet váltasz az étterembe. Érthető, hogy megunták a vendégek tányérja fölé hajolgató látogatótengert, csak kár, mert a Times Square szegényebb lett egy jó ingyenes látnivalóval. Újabb vágóképezés és átmelegedés a metróban, aztán vége lett ennek a napnak is.

 

Az út korábbi posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

- 2-3. nap

 

A manhattani magyar bártól a szétázott Times Square-ig – 4-5. nap Tovább
Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap

Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap

Az eredeti ütemtervet kukáztuk, de így is mozgalmas két nap volt az utolsó kettő. A legfontosabb: túl vagyunk az első filmes alanyunkon, de megvolt az első manhattani kultúrsokk is. 

A szerdai ráhangolódós Central Park-i vlogolgatás/posztolgatás után, csütörtökön végre el tudtuk kezdeni a filmet. Eredetileg egy manhattani színház- és filmszínésszel, Nagy Fruzsinával indítottuk volna a forgatást. Ő írt nekünk egy fasza ajánlóprogramot a város legjobb kulturális programjairól nemrég; nagyon éli New Yorknak ezt az oldalát, nagy kedve is lett volna szerepelni, csak hirtelen bejött neki egy meló Európában, le kellett mondania. Ekkor jött a megmentőnk, Béla, a beugró.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ez még a tegnapról, az első filmes forgatásunkról. @studiobknewyork

Irány... (@iranynewyork) által megosztott bejegyzés,

Béláról előre annyit, hogy három éve jött New Yorkba. Magyarországot már régen elengedte, élt a Kanári-szigeteken, Brüsszelben is öt évet ezelőtt, 2015 óta viszont New York a bázisa és azt mondja, itt ha kell, meg tudna öregedni. Bározik és építi fotós karrierjét. Stúdiója már van a brooklyni lakásán, hamarosan jön a második kiállítása. A mindennapjai mellett mesélt sokat a helyi meleg életről, a Pride-ról, és arról, hogy mi a hivatalos útja annak, ha magyar melegként akar itt letelepedni az ember. Bélánál találkoztunk még egy grátisz alannyal, akiről egyelőre annyit, hogy Brad Pittől Lewis Hamiltonig sokan ették már a főztjét.

  

A péntekre megint jött valami váratlan. Az aznapra betervezett alanyunk lebetegedett, lett egy luk a programban. Valahol még jól is jött, mert a héten először végre kialudtuk magunkat, Zsuzsával meg majd megcsináljuk az anyagot jövő héten. Egy vágóprogramos bug miatt aztán elúszott még pár óra, csak késő délután mentünk be Manhattanbe, de még így is elcsíptünk nyitva pár boltot. Lehet, hogy a város sosem alszik, de azért a ruhaboltok itt is bezárnak tíz és tizenegy között. A T.J. maxx-ben és a Marshalls-ban még bőven belefért egy nagy kör. Leárazás hegyek mindenhol, nyári, őszi cuccból, de még kabátból és fürdőnadrágból is, csak rövidgatya nem volt sehol. Sajnos nem jut eszünkbe semmi jó konteó erre, pedig jó volna érteni, miért nem kell az senkinek Manhattanben.

A nagy nadrágvadászatban a Union Square-re botlottunk, ami nem csak a fura Mentronomja miatt ismert, de arról is, hogy lehet jóféle performanszokat látni itt. Egy gyanúsan nagy, leginkább fekete srácokból és csajokból álló tömeg közepén egy ki tudja mennyire spontán, mindenesetre brutál sztereotip arcokból álló rapcsatát találtunk. Kevés dolog maradt itt, ami még nincs meg otthon, de minimum Európában is, de egy ilyenért még tényleg Amerikáig kell jönni. Mondjuk érdekes, hogy egy ilyen freestyle-csata hogy kerül épp a Unionra, de nagyon jól állt a térnek, és még csak nem is pénzkalapozásra ment a dolog. Tessék, ilyen egy igazi, jóféle kultúrsokk:   

A szombat a Keybaré, megnézünk egy estét Manhattan egyetlen magyar bárjában és elmeséltetjük Attilával, milyen vezetni a helyet.

Az út korábbi posztjai:

- Indulás előtt

- 0. nap

- 1. nap

- Central Park-i videónk

 

Ilyen egy freestyle rapcsata Manhattan közepén – 2-3. nap Tovább