Hasítunk. Elérkeztünk a negyedik naphoz. Sajnos az első esőáztatta New York-i napunkra ébredtünk. Hol esett, hol nem, de gondoltuk, nézzük a jó oldalát, így legalább nem lesz melegünk. Kitartó olvasóinknak talán már le sem kell írnom, mivel indítottuk a napot: lengyelbolt, pakolás, go.

Ezen a napon úgy gondoltuk, megnézzük azt a híres-neves Apple Store-t, Manhattan szívében, hisz úgy is van a környéken egyéb számos látnivaló is. Tehát 5 perc séta az N metró New Utrecht-i megállójához, egy laza 35 perc döcögés a Time Square-ig, majd átszállás az R vonalra, és leszállás az 59. utcánál. Ha valaki végigköveti ezt az utat, felvetődhet a kérdés, miért nem szálltunk át már sokkal hamarabb az N-ről az R-re. Ennek az az oka, hogy az N, az expressz, míg az R, az ’’local train’’. Magyarán mondva ez utóbbi minden bokornál megáll  – kész öngyilkosság vele megközelíteni a Manhattant Brooklynból.

Ahogy annak már több bejegyzésben is hangot adtunk, Manhattan az ellentétek szigete – az építészetében épp úgy, mint lakóiban. A betondzsungel egységét óriási parkok szakítják meg itt-ott, ami az egészet nagyon élhetővé teszi.

A kerület tervezésénél és a városrendezés alatt törekedtek rá, hogy kellő zöldterület maradjon fenn. Battery, Washington Square, Central, Marcus Garvey, Morningside, High Bridge – jobbnál jobb parkok születtek így, amelyek mára mind saját stílussal bírnak. Az itt lakók előszeretettel használják ezeket sportolásra, kikapcsolódásra. Legtöbbjüknek van egy kedvence, ahol eltölti szabadideje jelentős részét.

A szerdát is Manhattanre szántuk. Most nem vállalkoztunk arra, hogy a Brooklyn-hídon át gyalogoljunk be, inkább metróztunk, mert az gyorsabb, és az időjárás is rengeteget romlott. Ez a nap sem telt hiába: megtudtuk, hogy miért nem nekünk való a Macy's, a postán időutaztunk, megnéztük Elvis és Iggy Pop gitárját, majd összefutottunk a Times Square pucér cowboy-ával.

Éget a vágy, hogy átrágjuk magunkat ezen az óriási almán, de a reggel az itt is reggel, kimászni az ágyból pedig itt is épp olyan szar, mint otthon. Az ébredés nálam különösen nehéz folyamat, és ez New Yorkban sincs másként. Ám eljön, amikor tudod, hogy nincs tovább. Meg kell tenni azt a bizonyos első lépést ahhoz, hogy estére eljuss a tízezredikig – a kettő közt van az a kilencezer-kilencszázkilencvennyolc, amiért érdemes volt megfeszülni.

Ébredés után jöhet a napkezdés szokásos menete: lengyelbolt, reggeli, program-átbeszélés, bepakolás, indulás. Ezt követi az átszállásokkal tűzdelt hosszas metrózás – mindez a harmadik napra már rutinná vált.

Ismét sikerült elcsúszni a dolgokkal, de most végre itt van! Ez történt a második napon.

Az első napi kimerítő sétáinak ellenére, a második napon sem adtuk alább a mércét. A már szokásosnak is mondható lengyel pékségben vásárolt reggeli után alsó-manhattani célpontjainkat helyeztük előtérbe. Első nekifutásra úgy tűnt, csak néhányat tudunk kipipálni a listáról, de később meglepetésünkre nagyon jól sikerült haladnunk.

Sok víz lefolyt a Hudsonön azóta, hogy nem írtunk a blogra. Először is szeretnénk mindenkitől elnézést kérni, akiket cserben hagytunk, és nap mint nap várták az újabb bejegyzéseket. Nem szeretnék konkrétan belemenni mi történt, de úgy alakult, hogy hamarabb hazajöttünk. Összekuszálódott minden, úgy gondoltuk, miután hazajövünk, majd befejezzük otthonról. Teltek múltak a napok, majd átcsapott a dolog abba, hogy egyre jobban kezdett égni a képünkön a bőr, és kb fel se mertünk nézni, nehogy valakinek magyarázkodni kelljen. Az augusztus pillanatok alatt elröppent, majd elkezdődött az egyetem, és a blog még inkább a feledés homályába került. De most, végre sikerült rávennünk magunkat arra, hogy befejezzük, és reményeink szerint, nem csak a kint töltött napok kerülnek megírásra, hanem a jövőben átalakul a blog egy ''New York-i friss hírek portállá''. Maradjatok velünk, the show must go on! :)

Sikerült megint több napos késéssel írnunk. Nem így terveztük, szerettünk volna minden nap végén összedobni valami kis beszámolót, de valamiért sosem jött össze; talán kicsit sokat voltunk talpon, és fáradtak voltunk az íráshoz. Tehát megkésve bár, de ... itt a hétfői nap története.

Még ha nem is tűnik soknak, hat óra időeltolódás bőven elég ahhoz, hogy az ember nem tudja rendesen kialudni magát. Hiába szívott le mindkettőnket az út, már fél hétkor kivetett magából az ágy, köszönhetően annak, hogy Mo.-n ekkor már elmúlt dél, és ezt megéreztük mi is. A közelben van egy lengyel bolt, ott indítottuk a napot. Öt perc sétára van, és olyan mint egy közért. Van benne újság, pékárú, üdítők... talán másfélszer drágább benne minden, mint otthon. Bevásároltunk pár dolgot a szendvicsekhez, amiket a napi sétára szántuk.