548 óra New York

Felismertek a New York Marathonon!

Felismertek a New York Marathonon!

Visszatértem ötödszörre is a New York Marathonra, újra magával ragadott a város őszi hangulata, a Central Park színei, a régi kocsmám a kedvenc zenémmel, az utcák, az emberek és a verseny maga.

Tavaly fotóskent vettem részt a versenyen és meg kell mondjam, hogy az is nagyon jó. Másoknak szurkolni és képeken megörökíteni a hangulatot – a kézibringás kép Zolival és a kislánnyal életem egyik legjobb élménye marad örökre. Ezen a héten a város teljesen átalakul, várják azt a 200.000 embert, akik megrohanják a várost pár napra, már az Immigration Officer a reptéren is mosolyogva kérdezi a tervezett időmet és sok sikert kíván.

unnamed.jpgRajtszámfelvétel  nincs visszaút

New York-i befutónál többszáz zászló díszíti a finist, két lelátót építenek fel a Central Park közepén és péntek este 125 nemzet vonulhat fel ünnepélyesen, mint egy kis Olimpián. A szervezők adnak minden országnak egy önkéntest, aki viszi a HUNGARY táblát, egy hatalmas zászlót és egy csomó kicsit is, hogy szépen tudjunk felvonulni - cserébe azt kérik, hogy ha tudunk, népviseletben jöjjünk. Mi nem voltunk ennyire profik, bár Ági piros-fehér-zöld rúzzsal kipingálta mindenki arcát. A franciák bezzeg muskétásnak öltözve jöttek egy Eiffel toronnyal az egyikük nyakában, a skótok skótszoknyában skótdudával, a japánok selyemkimonóban. Ó... és az osztrák bácsi, aki bőrgatyában nyomult egy szaxofonnal, meglátta a magyar csajokat és elkezdte szaxizni az "Az a szép, az a szép" című nótát.

unnamed4.jpgMagyarok a megnyitón

unnamed2.jpgOsztrák bácsi a szaxin

unnamed3.jpgA 32-szeres NY maratonisták külön kategória

Szombatra a NYCM szervezői kitaláltak egy különversenyt a szurkolóknak, az oldalbordáknak. Csak 5 km, de nem akárhol: az ENSZ épületénél indul, a Times Square előtt fordulsz jobbra és a Central Parkban van a finish, a vasárnapi maraton zászlókkal díszített befutóján. Ildi és Judit tehát reggel 7-kor már futónaciban kocognak a lezárt 42. utcán a rajthoz, miután rájöttünk, hogy a Crosstown busz a verseny miatt nem jár. Ildinek még mindig sérült a bokája a walesi versenyünk óta, de ő képtelen csak úgy kocogni. A 120. helyen fut be az 5200-as női mezőnyben. Ha verseny, akkor verseny.

Én ellenben tényleg csak kocogok délután egy utolsó átmozgatót a Central Parkban. Rengetegen vannak, minden versenyző landolt már, mindenki felvette a rajtszámát és aki csak tud, a központi ligetben lazul. Én a Museum of the City of New York felé tartok a Fifth Avenue-nál. A múzeum először csinált kiállítást a NYCM történetéről, idén 45 éves a verseny ugyanis. Hirdettek egy pályázatot is, küldtem be pár képet még hónapokkal ezelőtt és beválasztottak! Még soha semmilyen publikus helyen nem volt képem kiállítva ezelőtt. Stílusosan futócipőben, lihegve és kimelegedve, egy NYC Marathon pólóban jelentem meg és meghatódva néztem a kb. 100 kiállított képet. Nem tudtam megállni és vártam egy kicsit az én képemtől tíz lépésre, hátha megáll valaki előtte, hátha hümmögnek elismerően. És megálltak, és hümmögtek.

unnamed5.jpgA Museum of New York City-ben a képem

Vettem egy új kamerát, full frame-re váltok, marad a Nikon. A fotósboltból kifordulva sétálok a Madison Square felé, a park a vasalóépülettel. Amióta NY-ba járok próbálok megörökíteni egy bizonyos pillanatot, amit sokszor láttam, de sosem tudtam rendesen elkapni. Amikor kilép egy szép nő vagy ferfi vagy pár a járdára és lendületből teszi fel a kezét leinteni egy taxit. Éppen a Flatiron Buildinget próbálom bepréselni a képkeretbe valahogyan, vakít a szembefény, ügyetlenkedek az új masinával, amikor pár lépéssel előttem egy csinos lány lép le a járdáról. Az őszi nap megcsillan haján, remélem arra készül amire gondolok, fordulok a kamerával, lendül a keze és "katt"! Utána még percekig állt ott, mert foglalt volt minden taxi és szerintem látta, hogy fotózom, de nem nézett rám. Nekem így volt tökéletes.

unnamed6.jpgA Madison Square-en taxit fogni

A palacsintaparty jól sikerült idén is, voltunk 18-an futók és még ugyanennyi oldalborda, Péter rengeteg tésztát csinált, Kokó pedig szórakoztatta a közönséget. Volt köztünk 2:40 órás maratonista és 5 óra feletti is, elsőbálozó és többtucatnyi maratonos veterán. A facebookos csoporton keresztül mindenkihez eljutottak a versennyel kapcsolatos kritikus infók, amit az évek alatt saját káromon tanultam meg itt. A fontosabb, hogy egy csapatot kovácsoltunk, akik nagyrésze sosem találkozott, de hónapok óta együtt izgultunk, tudjuk ki honnan jön és mit tervez holnap. Nagyon jó úgy befutni, hogy nem csak magaddal vagy elfoglalva, hanem az első gondolatod az, hogy "Hol vannak a srácok, a többieknek hogyan sikerült?"

Vasárnap reggel meleg van, szerencsére nem kell egy alu-lepedőn kívül semmi ahhoz, hogy ne fázzak. Pedig tegnap este egy tök csini fekete női legginget vettem magamnak Harlemben öt dollárért, hogy majd azt dobom el a rajtnál, de nem került bevetésre. Ildi és Judit átkompoznak velünk Staten Islandre, alig pár óra alatt 60.000 indulónak kell kihajóznia a rajthoz, de itt elbúcsúzunk és csak Kokó meg én megyünk tovább. Kokó nem csak jó fej, de tapasztalt maratonista, most már New Yorkban is. Kicsit beszélgetünk a buszon, de hallgatunk is. Ilyenkor már össze kell szedni magad fejben, kell egy kis csönd neki is, nekem is.

A buszon odalép hozzánk egy srác, mint kiderült Attilának hívják.
   - Sziasztok, ti is magyarok?
Mielőtt válaszolni tudnánk, rögtön ránkcsodálkozik:
   - Oh, Kokó? Szevasz!!
Hát igen, csak tízmillió ember ismeri Kokó arcát. De várj, folytatja:
   - És te... nem a futóblogon szoktál írni?
De igeeeen, felismert egy olvasó, tanúm van rá, itt haljak meg! Odafordulok Kokóhoz:
   - Azt vágod, hogy engem is felismernek az utcán New Yorkban és nekem még bunyóznom se kellett hozzá?
Kokó széttárja karjait és De Niro-s arcot vágva elismerően bólogat.

A rajt fergeteges, egy igazi ágyút sütnek el mellbevágó robajjal de előtte még elénekli valaki az amerikai himnuszt. Csak később olvasom, hogy Susanna Phillips operaénekes hangját hallottuk, aki a himnusz után lemászott a rajtvonalhoz és lefutotta a maratont... Felkanyarodunk a Verrazzano Bridge-re és szokatlanul tömeg van. Jahogy felbontottak két sávot a hídon, hát igen, az nem segít, elveszítek 1.5 percet az első mérföldön.Ideje megemlítsem, hogy ma nem kocogni jöttem hanem csúcsot dönteni, 3:50-nel meglenne a legjobb marcsi, 3:58 óra kellene a legjobb NY marcsihoz. Jól ment a felkészülés, erősnek érzem magam, de hosszú a 42 km, lehet bármi. Keresek egy iramfutót, de nem találok egyet sem, így az órámat követve tartom a tervezett tempót és 10 km-re fokozatosan behozom a kezdeti lemaradást. Ilyenkorra már érzed, hogy milyen napod van és ma jól érzem magam, megvan a ritmus. Brooklynban lepacsizok Hollaubek Petiékkel, egy nem szerény méretű magyar zászló alatt állnak precízen a megbeszélt ponton, az IT-sok ilyenek.

Minden nagyon gyorsan megy féltávig és ez jó, élvezem a rockzenekarokat, nézem a fürtös srácokat az ortodox zsidónegyedben, a gospel kórust a fekete templom előtt, milliók szurkolnak. Beér engem a 3:45 órás iramfutó és a nyáj, ami követi. Ez az ÉN tempóm, csatlakozom és együtt megyünk fel a Queensboro Bridge-re. 25 km-nél nagyon nehéz a meredek híd és bár az iramfutó rendes, látványosan visszavesz a tempóból, hogy ne ölje meg a csapatot -a hídrol lefelé úgyis behozzuk- de még ezt a tempót is csak úgy tudom tartani vele, hogy kigúvad a szemem és hörgök az oxigénhiánytól. Nem hagysz itt... most még nem, lihegek, de még van bennem erő, hasizom feszül, karok lendülnek, lélegezz!! Tolom fel a hídra a csapattal. Sokan leszakadnak, pedig másfél percet veszítettünk a tervhez képest, amit még be kell hozni később.

Manhattanbe szédítő tempóval szakadunk be, simán behozzuk a QBB-n elvesztett perceket, lobog a hajunk és őrjöng a tömeg, ahogy lekanyarodunk a hídrol. A rajt és a cél után ez a verseny harmadik csúcspontja, elképesztő lökést ad. A First Avenue-n szívom magamba a tömeg energiáját de nem vagyok kezdő - tudom, hogy itt kell figyelni a tempóra és a pulzusra. Közeledik a 30. kili és itt szokták az emberek elfutni az erejüket, ebből lesz hosszú gyaloglás fél óra múlva. Bár a lábaim tudnák tartani a tempót az iramfutóval, de nagyon lihegek, a 160 feletti pulzus nekem sok a full-marcsin, ennek rossz vége lesz, hagyom elmenni őket.

A Bronxban akkora hangerővel tolják a zenét, hogy beszakad a dobhártyám, egy kis híd be a Bronxba, egy másik híd vissza Manhattanbe, nem hosszú, nem meredek, de nagyon rosszul esik. A két kedvenc táblámat itt látom, egy lelkes nő lengeti, hogy "LAST DAMN BRIDGE" és sok más futóval együtt én is odakiáltok neki, hogy "F..K YEAH!". Még nyolc kili innen, a másik tábla azt írja, hogy "21+ MEANS ADULT WORDS ARE NOW OKAY", vagyis innentől oké káromkodni. Köszi, meglesz, magyarul-angolul felváltva.

unnamed7.jpg

unnamed8.jpgA Bronx-i táblák

Ildit a stratégiai fontosságú 37. km-hez kértem és a legjobb szurkolással fogad Judittal. "Dejóóól nézel ki, csoki, banán, narancs, mit kérsz?" Azt kérem, hogy fusson velem kicsit és ha meg akarok állni, akkor pofozzon fel. A két lány középre vesz és elkezdenek futni velem, én igazából csak csoszogok, úgy nézünk ki hármasban, mint az öreg Bill Clinton, amikor kimegy a fiatal testőreivel kocogni. A lábaimnak semmi baja, fejben is egyben vagyok, a tekintetem is előre néz - nem szabad a földre nézni, az a vesztesek póza. Az történt viszont, hogy meleg van, 5 fok a jó futóidő, nem a 18. Kokótól kaptam egy marék sótablettát, még sosem használtam, féltávnál kipróbáltam az elsőt majd egy órán belül bedobtam a többit is, annyira jól esett! Ittam mint a ló, rengeteget... illetve épp annyit, hogy ne hányjak, ezt megtanultuk New Jerseyben.

Egy kilit fut velem Ildi és ez átlendít a mélyponton, sikerül nem megállni és beérek a Central Parkba. Sok futó gyalogol körülöttem a két dombot meglátva, de én mosolygok. Két mocsok meredek domb, de az én dombjaim. Megkönnyezem a cicát (egy pumaszobor van a fák között elrejtve a 72. utcánál) és látom, hogy ha az utolsó két mérföldet húsz percen belül hozom, akkor megvan a 4 óra. Sötétül a világ, egy finom határvonalon mozgok, levegőt! Átvillan az agyamon, hogy ha 4 óra felett leszek, akkor minek hajtsak, :01 vagy :05, nem mindegy? Nem mindegy. Ez verseny. Az utolsó mérföldön nem nézek az órára csak tolom.

4:02:05 fért bele ezen a szép napon. Megkapom az érmet, anyám mekkora, mentősök kémlelik, hogy a tömegből kit kell ellátni. Utólag mesélte Juli, aki orvosként önkénteskedett a befutó melletti mentős sátorban, hogy az 50-valahányezer futóból 12.000 fordult meg valamelyik sátorban és legtöbbjüket azonnal infúzióra kötötték, még egy kanál sót is dobtak a szájába. Megkapom a kék poncsómat is, de teljesen jól vagyok rövidujjúban - húsz fok van majdnem. Találkozom Ildiékkel, Viktorékkal a dinerünkben a 72nd/Bway sarkán és egy óra alatt betolok egy maceszgombóc levest, liter izóitalt, liter vízet, fél liter kólát és még szomjas vagyok.

A NYC Marathon tele van történetekkel és a szervezők hetekkel előtte és még hetekkel utána is posztolják oldalukon ezeket - a zolis képemet is megosztották tavaly. A celeb futók idén Alicia Keys (5:50), Ethan Hawke (4:25) és James Blake (3:51) voltak, de náluk nagyobb hírverést kaptak azok, akik nyolc vagy kilenc óra alatt futottak be. Minden verseny után le kell bontani a pályát, vissza kell adni az utcakát délutánra a forgalomnak, de New Yorkban a célvonal még éjfélig üzemel egy generátorral. A járdákon sétálnak az ilyenkor is versenyben lévők, szállingóznak be 80 évesek, egy Irak-veterán lábak nélkül a kezén tolja magát, egy down-kóros versenyző, egy vak futó. A versenyigazgató Peter Ciaccia személyesen adja nyakukba az érmet éjszaka is.

Én is találtam egy inspiráló történetet. A rajthoz tartva kora hajnalban mint a szardíniák voltunk összepréselve a hatos metrón. Itt kezdtem el beszélgetni a mellettem álló nénivel. Vékony volt és egy sportosan elegáns fekete kukás zsákot vett fel a reggeli hűvös ellen, ebben nyomult a rajthoz, csillogó szemekkel. Kérdésemre elmondta, hogy 70 éves, ez zsinórban a huszadik NYC Marathonja, összesen a 68. marcsi. Fiatalon nem futott, ötvenévesen kezdte el. Kevesebb ránc van a szeme körül, mint nekem. Megkerestem, Shirley Scott a teljes neve és 6:59 óra alatt ért célba ma. Én még soká leszek hetven éves, de sejted, hogy hol szeretnék majd lenni: a hatos metrón, egy fekete kukás zsákot viselve.

PS: Képeim a marathonról és New Yorkról.

unnamed9.jpgShirley (70) hajnalban a metrón

unnamed10.jpgShirley befutó képe késő este

Felismertek a New York Marathonon! Tovább
Aladdin New Yorkban

Aladdin New Yorkban

Casey Neistat és Jesse Wellens nevét sokatoknak nem kell bemutatni. A daily vloggerkerdés egyre nagyobb teret hódít magának a Youtubeon: Casey közel másfél, Jesse a két legaktívabb csatornájával tizenhét milliós feliratkozó számot tudhat magáénak. Mégis milyen videó születhetne, mikor a műfaj két zsenije közösen készít valamit Halloween alkalmából?

Érdemes egy percet szánni a hogyan készültre is: 

 

A varázsszőnyeget egyébként egy elektromos longboard hajtja. Akinek megtetszett és van felesleges 999 dollárja egy igazán menő közlekedési eszközre, az itt megveheti a belépő szintű modellt. 

Aladdin New Yorkban Tovább
New York utcái a Csendes-óceán közepén

New York utcái a Csendes-óceán közepén

New Yorktól majdnem 13 000 kilométerre járunk, a Marina-szigetcsoport egyik legnagyobb szigetén, az aprócska Tinianon. Mégis olyan helyszínekkel találkozhatunk itt, mint a 8. sugárút, a Broadway, a 86. utca, a Riverside Drive, a Lenox Avenue, a West End Avenue, a Central Park és Greenwich Village
1945. augusztus 6-án nem messze a tiniani Broadway-től pakolták fel az Amerikai Egyesült Államok légierejének két B–29-es bombázójára – az Enola Gayre és Bockscarra – a Little Boy és Fat Man néven elhíresült atombombákat. A többi már történelem: a Hirosimára és Nagaszakira dobott bombák több százezer japán civil életét követelték. 

Miért vált azonban ez a távoli aprócska sziget New York lenyomatává? Ehhez kicsit még korábbra kell visszatekintenünk. A szigeteket Magellan fedezte fel 1521-ben, majd 1565-ben a spanyolok vették birtokukba. A következő három évszázadban a számos spanyol gyarmat részeként nem is történt semmi érdekes a 100 négyzetkilométeres szigeten. Az 1898-as spanyol–amerikai háború után - bár az Egyesült Államok elfoglalta - a spanyolok 1899-ben eladták a Német Birodalomnak. Az első világháború 1914-es kitörésekor a japánok lerohanták és cukornád-termesztést folytattak rajta. Fejlesztették az infrastruktúrát, utakat és iskolákat építettek. Az 1940-es évekre a főleg japánokból és koreaikból álló lakosság már meghaladta a 15000 főt.

1280px-atomic_bomb_1945_mission_map_svg.png

A japánok csak későn, 1944-ben ébredtek rá a sziget stratégia jelentőségére. A sziget túl közel, 2300 km-re fekszik az anyaországtól, az amerikai B–29-es bombázók ebből a távolságból pedig már el tudtak jutni a japán partokig. Az USA nem is várt sokat, 1944. július 24-én megtámadta a szigetet. A 8500 fős japán helyőrségből mindössze 313-an élték túl a támadást, és több ezer civil is áldozatul esett. A csata végeztével azonnal hozzáláttak az építkezésnek. A második világháború alatt épült egyik legnagyobb légitámaszpontját húzták fel itt, ami lényegében az egész szigetet átszőtte. Itt jött a képbe New York. Manhattan ugyanis egy nagyon tudatos tervezés eredménye, az egymásra merőleges utcák és sugárutak egyedülállóvá teszik a világon.

tinian_airview.jpg

A támaszpont kusza úthálózatát pont úgy építették meg, hogy az Manhattan szigetének másolata legyen. Az utcák is ennek megfelelőlen kapták a nevüket. Az egyik korábbi japán települést, Sunharont is átnevezték "The Village-re", mert az pont ott helyezkedett el, ahol Manhattanben Greenwich Village. A sziget madártávlatból is hasonlít Manhattan szigetére, valószínűleg innen jöhetett az ötlet. Egy nagyobb terület West Field és Norh Field között adott helyet a kórháznak, de túlnyomó részt érintetlen maradt. Ez lett a sziget Central Parkja. 

img_0834-1024x768.jpg

img_0838-1024x768.jpgItt tárolták a bombákat, mielőtt felrakták volna őket a B–29-esekre

b-29_enola_gay_w_crews.jpg

 Az Enola Gay legénysége a Tinianon 1945. augusztus elején

Mi értelme volt valójában a manhattani utcaneveknek az apró szigeten? Igazából semmi, de a jenkik valószínűleg jobban otthon érezték magukat ilyen távol az anyaországtól és érzik magukat a mai napig, ugyanis az utca nevek mit sem változtak az elmúlt 70 évben. 

img_0848-768x1024.jpgAz eredeti térkép

 

kepernyofoto_2015-08-04_22_55_10.jpgNapjainkban, nagyobb méretért kattints a képre! 

A Tinian jelenleg egy az Egyesült Államok 13 külbirtoka közül. A függetlenség kérdése az 1970-es években merült fel. A teljes függetlenséget azonban egy népszavazás elutasította. Az ország 1978. január 1-jén az USA társult állama lett.

Távlati tervként az Északi-Mariana-szigeteken felmerült a társult állam alkotmányos státuszának megváltoztatása: a terület egyesüljön Guammal és váljon amerikai szövetségi állammá, azonban népszavazásig még nem jutott el a kérdés.

További képek a '40-es évek Tinianjáról itt.

New York utcái a Csendes-óceán közepén Tovább
Ilyen, ha New Yorkot mixeled Párizzsal

Ilyen, ha New Yorkot mixeled Párizzsal

Hogyan nézne ki a Flatiron a Szajna partján? És az Empire State Building egy párizsi sugárút végén? Furcsa lenne, ugye? Legalább annyira, mintha a Notre Dame, ha a Woolworth Building árnyékában bújna.

Bár New York európai testvére leginkább London, Párizs sem rossz alany a művészi párhuzamokhoz. Mindkét városnak erős karaktere, sajátos hangulata van  erről nem olyan rég készült is néhány kiváló képpár, de építészként Luis Fernandest inkább az épített környezet foglalkoztatja, nem az emberek vagy a popkultúra. Luis Haussmanhattan néven indított projektjében a két város népszerű építményeit pakolgatja egyikből a másikba. Képeit azonos nevű Tumblr-oldalán gyűjti. Ezekből válogattunk.

tumblr_np9mllwnlz1s5xigpo1_1280.jpgNotre Dame Woolworth Building

Ilyen, ha New Yorkot mixeled Párizzsal Tovább
Jesus loves gays - Anna beszámolója a NYC Pride-ról

Jesus loves gays - Anna beszámolója a NYC Pride-ról

Június 28-án ismét megrendezték az éves LGBT Pride-ot New York utcáin. A szivárványzászlókkal teli tömegben ott volt Anna is. Alább az ő élménybeszámolója és fotói.

Mérföldkő volt a homoszexuálisok széles körű elfogadtatásában a Stonewall riots-mozgalom, ami 1969. június 28-án reggel indult a Stonewall Innből. Ez egy ma is működő szórakozóhely Greenwich Village-ben. A hely azóta is egy ikonikus LGBT (Lesbian-Gay-Bisexual-Transgeder) központ. '69 június 28-án indultak meg itt a felkelések a rendőrség megkülönböztető intézkedései, és az általános homofóbia ellen. Ezen a helyen gyülekeztek a közösség tagjai, és megelégelve a megkülönböztetést, az elnyomást, felvették a harcot az alapvető emberi jogokért. 

pride.jpg

Jesus loves gays - Anna beszámolója a NYC Pride-ról Tovább
Megnyílt a One World Observatory

Megnyílt a One World Observatory

Mint azt sokan tudjátok, múlthét pénteken végre megnyílt a nagyközönség számára a One Word Observatory, az új World Trade Center kilátója. Olvasónk, Judit kapott is az alkalmon és a hétvégén ellátogatott a toronyba. Néhány mondatban és egy videóban foglalta össze élményeit: 

2015. május 29-én hosszú várakozás után végre hivatalosan is megnyílt a One World Observatory Deck a One World Trade Center tetején. Míg a Rockefeller Center Top of the Rock kilátója a 70. szintre visz, az Empire State Building pedig a 86. szintig, addig a One World Trade Center 102. emeletéről elvezhetjük a csodálatos panorámát egész New York Cityre. Ha tiszta az idő egészen Coney Islandig ellátni a torony tetejéről. Az épületbe előre online is megvásárolhatjuk a jegyet, így megspórolhatjuk a hosszú sorban állást, mert időpontra kapjuk a jegyünket. A legolcsóbb felnőtt jegy ára 32 dollár, míg a gyerekjegy 26 dollárba kerül. De a látvány a liftben valamint az épület 102. emeletére felérkezve egy kisebb show valamint maga a látvány minden pénzt megár. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy írja fel a bakancslistájára és ha New Yorkban jár semmiképpen ne hagyja ki ezt az életre szóló élményt.

 

 

Megnyílt a One World Observatory Tovább